Nem csodafegyver az állami közmű

Utólag elismerhetjük, hogy a kormány jó pillanatban és szerencsés „hályogkovácsként” diktálta a lakossági energiaárak mintegy 20 százalékos csökkentését, hiszen a válság hatásaként EU-szerte jelentős energiaár-csökkenés következett be. Ennek ellenére a közvélemény a kormány javára írja a külső körülmények által lehetővé tett árcsökkentést. Az már nem igazán ismert és méltányolt, hogy a bekövetkezett, a gazdasági megfontolásoktól független, jelentős ármérséklés az érintett szolgáltatóknál az elemi költségeket sem fedezi, és valamennyi szolgáltató 2013-as mérlegében már jelentős veszteségeket mutat ki. Egyébként az EU-ban az elmúlt években bekövetkezett jelentős energiaár-csökkenés, súlyos ma még nem kellően érzékelt hatással járt: az energiaszolgáltatók a válság óta tőzsdei értékük több mint 50 százalékát elvesztették, az elkerülhetetlenül jelentkező pótlások és fejlesztések forrásai hiányoznak, a cégek hitelképessége megrendült.

A kialakult globális energiahelyzetben, különösen a jelenlegi hazai lakossági energiaárak közepette, a tervezett holding még nonprofit gazdálkodással sem teljesítheti a kitűzött politikai célt. Az alapvető és nehezen megszüntethető oka ennek az, hogy a hazai energiaszolgáltatás importkitettsége mintegy kétharmados, tehát a nemzetgazdasági költség 60-70 százalékban az érintett energiaszolgáltatók munkájának minőségétől független adottság. A cégek által befolyásolható költségek aránya rendkívül kicsi. A költségeken belül az energiaszolgáltatók infrastruktúrájának költsége különböző országokban változó ugyan, amely 15-20 százalékra tehető. Feltételezve – de a tapasztalatok alapján meg nem engedve –, hogy az állami tulajdonú holding a jelenlegi piaci szereplőknél jóval racionálisabban dolgozik majd, ez az árakat csak 1-2 százalékkal csökkentheti.

A hazai energiaszektor adottságai mellett kétséges, hogy a nonprofit jelleg és az állami tulajdonlástól várt, de a gyakorlatban eddig sohasem igazolt hatékonyabb gazdálkodásból a jelenlegi alacsonyra szorított energiaárak hosszabb távon tarthatók lennének. A rezsipolitika által a tényleges hazai ráfordításoktól eltérített lakossági árak azonban nem csak nyereséget nem realizálnak, hanem a szűkebben vett működési költségeket sem fedezik A határra érkező orosz földgáz ára körülbelül 75 forint/köbméter, a lakossági földgáz ára jelenleg – 27 százalékos áfával együtt – alig haladja meg a 100 forint/köbmétert. Bár a csökkenő hazai termeléssel és a más forrásokból vételezett gázzal az átlagköltség szerényebb lehet, de nem vitatható, hogy a lakossági szolgáltatás súlyos veszteségeket termel. Így, a jól hangzó nonprofit működéstől ármérséklődést aligha remélhetünk.

A holding által elérendő céloknál fontos figyelembe venni, hogy a mostani globális kedvező energiaárak nagy valószínűséggel előbb-utóbb növekedésbe fordulnak, másrészt a dollár árfolyama az eddigi trendeknek megfelelően erősödhet a forinttal szemben, és a hazai infláció is emelkedésnek indul. A következő időszakban Magyarország nemzetgazdasági szintű energiaköltsége növekszik, és ezen sem az állami tulajdonlás, sem a nonprofit jellegű működtetés nem képes változtatni.

Kérdés csupán az, hogy ki fizeti a révészt? Az egyik megoldás, hogy a lakossági szolgáltatás veszteségeit részben vagy egészben az üzleti szféra kompenzálja, a másik – inkább ez várható –, hogy az állami tulajdonú, nonprofit jellegű holding veszteségeit a költségvetés fedezi. Rövid és hosszabb távon a gazdasági racionalitás szempontjából egyik rosszabb, mint a másik.

VG-Páholy-tagok: Bartha Attila, Bod Péter Ákos, Hegedűs Miklós, Veres Zsolt.
Megjelenés minden szerdán.