BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
repülőtér

Repül a, repül a...

2014.10.09., csütörtök 05:00

Magyarországon olyanok a repülőterek, mint a színpadi pisztolyok. Ha egyszer megvannak, akkor előbb-utóbb rájön arra valaki, hogy éppen azt akarja fejleszteni. Nincs az a füves reptér, amire ne készült volna nagyívű beruházási terv, ha pedig már betoncsík is van rajta, akkor határ a csillagos ég. Pedig nem kell hozzá nagy szakértelem, hogy bárki belássa: Magyarországon a kedvező fekvés ellenére sem lehet több nagy leszállóhelyet nyereségesen üzemeltetni.

Önmagában egy repülőtér sem számíthat arra, hogy az utasforgalomból el tudja magát tartani, akkor sem, ha a környékén jelentős turistacélpontok vannak. A cargót akarja mindenki magának, de szétdarabolva ez sem képes elég bevételt hozni. Valójában arra lenne szükség, hogy az egymás ellen fejlesztett kis repülőterek helyett derüljön végre ki, melyiknek van valóban életképes üzleti terve, befektetői háttere, és leteszi-e mellé a voksát az állam, hogy a szükséges közlekedési fejlesztéseket is megkaphassa. A Dunántúlon több olyan repülőtér is van, amely fekvése alapján esélyes lehet erre, mégis csak annyi történt az elmúlt években, hogy tervek, beruházók és működtetők repkedtek fel-le a térség felett.

Sármellék volt az egyetlen, amelyen működés közben lehetett lemérni, milyen üzleti lehetőségek rejlenek ebben a térségben a repülőtér-üzemeltetésben. (Az Audi házi leszállópályájának számító péri túl speciális helyzetben van ehhez.) A szépen fejlődő utasforgalom ellenére is az bizonyosodott be, hogy csak ennyi kevés a tartósan nyereséges üzlethez. Most Széles Gábor sző magasra törő terveket Sármellékre alapozva, miközben az állam a közelben lévő Pápának megadja a jogot a közforgalomra, ezzel kinyitva a kaput a fejlesztése előtt.

A dunántúli reptérverseny olyan, mint a Való Világ: a végén csak egy maradhat. Abban biztosak lehetünk, hogy a tartós nyereséghez elegendő teher- és utasforgalmat lebonyolító pápai és sármelléki reptér egyszerre nem fog működni. Választani kell, hol legyen „a” dunántúli repülőtér. Amíg ez nem történik meg, addig csak légvárak épülnek, amelyek összeomlásának az árát az adófizetők és a hitelezők fizetik meg.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.