késleltetett adatok
Árfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
A kormányoknak néha szükségük van arra, hogy átstrukturálják adósságaikat, különben az adott ország gazdasági és politikai stabilitása kerülhet veszélybe. Az államcsődök kezelésére vonatkozó nemzetközi jogrend hiányában a világnak a kelleténél nagyobb árat kell fizetnie az átstrukturálásokért.
Ezzel kapcsolatban újra és újra kapjuk a figyelmeztető jeleket. Argentínában a kormányzat néhány befektetővel (az úgynevezett keselyű alapokkal) folytatott vitája veszélybe sodorta az adósság átstrukturálására vonatkozó teljes megállapodást, amelyet az ország hitelezőinek túlnyomó többsége önkéntesen vállalt. Görögország esetében a mentőcsomagok nagy részéből a meglévő hitelezőket fizetik ki, miközben az országot arra kényszerítették, hogy olyan megszorításokat vezessen be, amelyek nagyban hozzájárultak a GDP 25 százalékos csökkenéséhez és a lakosság rosszabb helyzetbe kerüléséhez. Ukrajnában pedig az adósságproblémák potenciális politikai hatásai igen jelentősnek tekinthetők.
Ebből adódóan most égetőbb, a kérdés, mint valaha: miként kezelhetőek az államadósság-átstrukturálások, vagyis az, hogy az adósságok mértéke fenntartható szintre csökkenjen. A jelenlegi rendszer túlzottan bízik a piacokban. A vitákat általában nem jogi alapon rendezik, amely tisztességes megoldást biztosítana, hanem az egyenlőtlen felek közötti alkufolyamatokkal, amely során a gazdag és nagyobb hatalommal bíró fél általában ráerőlteti akaratát a többiekre. A létrejövő megoldások tisztességtelenek és nem is hatékonyak.
Akik úgy vélik, hogy ez a rendszer megfelelően működik, azt állítják, hogy Argentína esete kivétel volt. Ezt valójában úgy értik, hogy a gyengébb országok általában beadják a derekukat. De ehhez milyen árat kell fizetnie az adott ország lakosságának? Mennyire jól működnek ezek az adósság-átstrukturálások? Az adott országok adóssága valóban egy fenntartható pályára kerül? Miután a status quo védelmezői nem teszik fel ezeket a kérdéseket, az adósságválságokat nagyon gyakran újabbak követik.
A görög adósság átstrukturálása is egy ilyen esetnek számít. Az ország a pénzpiacok „szabályai” szerint járt el, és gyorsan sikerült megállapodni az átstrukturálásról, de a megállapodás rossz volt, és nem segítette elő a gazdaság kilábalását. Három évvel később Görögországnak ismét nagy szüksége van egy új átstrukturálásra.
A kivéreztetett adósoknak újrakezdésre van szükségük. A túlzott büntetések egy negatív összegű játékot eredményeznek, ahol az adós nem tudja rendezni a sorait, illetve a hitelező sem élvezi annak gyümölcsét, hogy a gazdaság kilábalásával bővülnének a tartozás visszafizetését szolgáló kapacitások.
Az adósság-átstrukturálásra vonatozó jogrend hiánya késlelteti az újrakezdést és káoszhoz vezethet. Természetesen nem lehet egy teljesen nemzetközi csődjogi törvénykönyvet megalkotni, azonban számos kérdésben konszenzust lehetne elérni. Például az új keretrendszerbe bele kellene foglalni olyan klauzulákat, amelyek szerint nem lehetne pereskedni, amíg az átstrukturálás folyamata tart, ami így korlátozná a keselyű alapok káros ténykedését.
Kellene egy olyan megállapodás is, miszerint egyetlen ország sem mondhat le az alapvető jogairól. Nem lehet önkéntesen lemondani a szuverén immunitásról, mint ahogy egyetlen ember sem adhatja el magát rabszolgának. Emellett arra is kellenek szabályozások, hogy egy demokratikus kormány mekkora mértében kötheti meg az utána következő kormányok kezét.
Ez utóbbi különösen fontos, mert a pénzpiacok gyakran rábírnak rövid távon gondolkodó politikusokat arra, hogy lazítsanak az államháztartás helyzetén, vagy előfordul, hogy nagyon korrupt kormányzatoknak, mint például a bukott ukrajnai Janukovics-rezsimnek hiteleznek a jövő generációinak kárára. Ezek a korlátozó szabályok javíthatnák az adósságpiacok működését.
Egy ilyen elemeket tartalmazó keretrendszer, amelyet egy mediátorként, illetve az átstrukturálási folyamatok felügyelőjeként működő bizottságon keresztül alkalmaznának, megoldhatna néhány olyan ügyet, amelyet a nem hatékony és tisztességtelen problémarendezés jellemez. Ha viszont ez a keretrendszer konszenzusos jellegű, akkor annak alkalmazását nem szabadna egy olyan testületre bízni, amely túlságosan közel állhat a piac egyik vagy másik feléhez.
Ez azt jelenti, hogy az átstrukturálások szabályozását nem lehet az IMF-re alapozva megvalósítani, mivel az túlságosan közel áll a hitelezőkhöz, illetve saját maga is hitelező. A potenciális összeférhetetlenség minimalizálása érdekében ezt a keretrendszert az ENSZ – amely egy jóval szélesebb kört képvisel – vagy egy új globális intézmény működtethetné, ahogy arra a nemzetközi monetáris és pénzügyi rendszer reformjáról szóló, 2009-es Stiglitz-jelentés javaslatot tett.
Európa válsága csak a legújabb példája annak a – hitelezőket és az adósokat érintő – jelentős kárnak, amelyet az adósságválságok kezelésére vonatkozó nemzetközi jogrend hiánya okoz. Hasonló válságok a jövőben is ki fognak törni. Ha a globalizációnak arról kell szólnia, hogy az minden országnak kedvezzen, akkor az államok hitelezésére vonatkozó szabályoknak is meg kell változniuk. Az általunk javasolt mérsékelt reform a legjobb módja annak, hogy ez a változás elinduljon.
Copyright: Project Syndicate, 2015.
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.