BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
politika

Kombinatorikai feladat

2015.06.11., csütörtök 05:00

Törökországban most mindenki a számolással van elfoglalva. A vasárnapi választás után természetesen a szavazatokkal kezdték, és bár a hivatalos eredményre még várni kell, hamar kiderült: hiába kapta a legtöbb voksot a 13 éve kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), nem örülhet, hiszen csak 41 százalékot szerzett.

Aztán a közösségi média népe kezdett számolni: online időmérő mutatta másodpercnyi pontossággal, mióta nem jelent meg a nyilvánosság előtt az AKP-t korábban vezető Recep Tayyip Erdogan államfő, aki a voksolás előtt akár három beszédet is mondott egy nap. Tegnap még pörgött a számláló, mert Erdogan csak közleményekben nyilvánult meg: az egyikben nyugtázta a választás eredményét, egységre és stabilitásra szólította fel az ország népét, a másikban bejelentette, hogy elfogadta Ahmet Davutoglu miniszterelnök lemondását. A kormányfő ügyvezetőként persze továbbra is betölti hivatalát – hogy meddig, az megint csak számolás tárgya.

A menetrend elég feszes: a választás hivatalos eredményének közzététele után öt nappal az új parlament tagjainak leteszik az esküt (ez június 20-25 közöttre várható), onnan kezdve 45 napja van a kormányalakításra az erre felkért politikusnak. Ez minden bizonnyal a vallásos konzervatív táborra támaszkodó AKP embere lesz; ha gyorsan kiderül, hogy neki nem sikerül, akkor a mintegy 25 százalékot szerző baloldali és világi Köztársasági Néppárt (CHP) tehet kísérletet.

Ő azonban csak a két kisebb párttal együtt tudna kormányt alakítani, azok viszont inkompatibilisek, lévén szó a jobboldali nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjáról (MHP), illetve a kurdokra támaszkodó, de a liberális és a protest szavazatokat is besöprő Népi Demokratikus Pártról (HDP). Mindkét erő véres merényletekért felelős, terrorszervezetként nyilvántartott csoporthoz kötődik: a kurdokat el nem ismerő MHP a szélsőjobboldali Szürke Farkasokhoz, a 10 százalékos parlamenti küszöböt először megugró HDP viszont a szélsőbalos-szeparatista Kurd Munkáspárthoz (PKK).
A nyár első néhány hete tehát az összeegyeztethetetlen erők kombinatorikai próbálkozásával telhet el, annak minden következményével együtt.

A gazdaságban mindenki kivár, a nagy projektekkel szakértők szerint nem történik semmi, amíg le nem tisztul a helyzet – ez nem sok jót jelent egy olyan országban, ahol az utóbbi öt évben évi 10 százalékosról 3 százalékosra lassult a növekedés, az egy főre jutó GDP pedig 2007 óta alig változott. Márpedig a törökök jó része addigra már hozzászokott életszínvonala javulásához, a nyugati életforma számos áldásával együtt. Ebben vitathatatlan szerepe volt a 2002-ben miniszterelnökké választott Erdogannak és pártjának: a rövid életű kormányok és menetrendszerű katonai hatalomátvételek évtizedei után az AKP képes volt keresztül vinni kulcsfontosságú reformokat, még az uniós csatlakozási tárgyalások is megkezdődtek 2005-ben, alig 18 évvel a tagfelvételi kérelem után.

A lendület ugyan az évtized végére erősen alábbhagyott – amiben a globális válság mellett a stratégia hiánya és az eladósodás is közrejátszott –, de az AKP meg tudta nyerni a 2011-es választásokat is. Még a következő évek viharai, a korrupciós botrányok, a tüntetések se tudták megakadályozni, hogy Erdogan legyen a győztes tavaly augusztusban, az első közvetlen elnökválasztáson.

Akkor még reálisnak tűnhetett az egyre jobban elszálló vezérnek az az elképzelése is, hogy a 2015-ös parlamenti választáson akkora többséget szerez a pártja, amivel módosítani lehet az alkotmányt egy prezidenciális köztársaság irányába, esetleg még azt a passzust is kiiktatva, hogy az elnök mandátuma hét évre szól, és nem választható újra.

Most viszont azzal a realitással kell számolni, hogy ha a augusztus első felére nincs új kormány, akkor 90 napon belül ki kell írni az előrehozott választásokat. Kérdés, mitől kerülne őszre jobb helyzetbe bármelyik párt olyan hónapok után, amelyeket gazdaságilag legjobb esetben is a stagnálás jellemez majd, miközben fél szemmel a déli határt kell lesni, ahol az Iszlám Állam harcosai várják, melyik ország lesz a következő gyenge láncszem a térségben.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.