Roubini: A pénzügyi veszélyeket előre jelző rendszerre van szükség

A piacok mostani hullámzása – mind a feltörekvő, mind a fejlett gazdaságokban – ismét arra mutat rá, hogy a hitelminősítők és a befektetők milyen rosszul tudják felmérni az egyes országok gazdasági és pénzügyi sérülékenységeit. A hitelminősítők túl későn azonosítják a kockázatokat, és minősítenek le országokat, miközben a befektetők gyakran túl sokáig nem veszik figyelembe a kockázatokat, majd hirtelen váltanak, és így túl nagy piaci ingadozásokat okoznak.

A piaci turbulenciák természetének ismeretében viszont talán nehéz lenne a pénzügyi cunamikra vonatkozóan egy veszély-előrejelző rendszert kialakítani, a világnak azonban még soha nem volt ennyire szüksége arra, hogy egy ilyen mechanizmus létrejöjjön. Néhányan előre jelezték a 2008-as subprime válságot, az eurózóna-beli államcsődök kockázatát vagy a pénzpiacokon világszerte jelenleg tapasztalható turbulenciát. A bajokért a politikusokat, a bankokat és nemzetek feletti intézményeket szokták okolni. Azok a hitelminősítők és elemzők viszont, akik tévesen mérték fel az adósok – köztük kormányok – törlesztési képességét, könnyedén megússzák ezeket a helyzeteket.

Elvileg a hitelminősítők a korábbi csődök statisztikai modelljére alapozva végzik értékeléseiket, mivel azonban csak néhány állam csődje következett be valójában eddig, az egyes országok adósbesorolása gyakran szubjektív alapon történik. A hitelminősítők egyes államokért felelős elemzői figyelemmel követik az adott országban zajló fejleményeket, és amikor szükséges, odautaznak, hogy a helyszínen tekintsék át a kialakult helyzetet. Ez azt jelenti, hogy a hitelminősítők gyakran csak követik az eseményeket, a leminősítések túl későn következnek be, az országokat pedig jellemzően akkor minősítik ismét, amikor az elemző odautazik, és nem akkor, amikor a besorolás fundamentumai megváltoznak. Az egyes országok adósbesorolásának mégis hatalmas a jelentősége. Sok befektető számára a hitelminősítők mondják meg, hogy hol és mennyit fektessen be. A besorolások hatással vannak arra is, hogy a bankok mennyire hajlandók hitelezni, és a fejlődő országoknak mennyibe kerül egy adott hitel.

A hitelminősítőkkel kapcsolatos problémák miatt a befektetők és a szabályozó hatóságok felismerték azt, hogy egy másfajta megközelítésre van szükség. A befektetők megpróbáltak megfelelő alternatívákat kidolgozni, azonban jórészt ezek kudarcba fulladtak. A CDS-felárak alakulása, amely gyorsan reagál az eseményekre, gyakran túl is reagálja a kockázatokat, ám mivel az csak a piac kockázatértékelését tükrözi, nem tekinthető egy olyan rendszerszintű mechanizmusnak, amely képes a rejtett kockázatok feltárására és a válságok elkerülésére. Valójában a piaci volatilitás mostani hirtelen fokozódása azt mutatja, hogy ez a fajta kockázatértékelés éppen annyira nem megfelelő, mint amikor a hitelminősítők a különböző problémák korai figyelmeztető jeleit próbálják észlelni.

Egy ország makrogazdasági kockázatainak átfogó feltérképezése megköveteli, hogy szisztematikusan megvizsgálják az adott állam pénzügyeinek állományi és forgalmi adatait, hogy minden veszélyt fel lehessen ismerni, beleértve a pénzügyi rendszer és a reálgazdaság kockázatait. Ahogy az utóbbi idők krízisei során láttuk, a magánszektor szereplőinek kockázatvállalását és az adósságokat közösségiesítik, amikor a válság kitör. Ez azt jelenti, hogy még ha az államháztartási hiány és az államadósság szintje alacsony is a válság előtt, azok jelentősen meg tudnak ugrani, ha jön egy krízis. Azok az államok, amelyekről úgy látszott, hogy józan fiskális politikát folytatnak, hirtelen fizetésképtelennek tűnnek.

Kétszáz mennyiségi változó és tényező használata mellett 174 ország teljesítményét vizsgáltuk meg negyedéves alapon. Ezen számításokból arra a következtetésre jutottunk, hogy számos ország esetben a befektetők nem vették észre a kockázatokat, illetve a lehetőségeket sem.

Ebből a szempontból Kína egy tökéletes példának számít. Az ország ingatlanfejlesztő cégei, helyi kormányzatai és állami vállalatai súlyosan eladósodottak. Az ország mérlegének helyzete lehetővé teszi, hogy Kína megmentse ezeket, azonban akkor a kormányzat azzal nézhet szembe, hogy vagy a reformokat hajtja végre, vagy ismét eladósodás révén élénkíti a gazdaságot. Még ha Kína ez utóbbi megoldást folytatja is, akkor sem tudja teljesíteni a növekedési célkitűzésit, és jóval sérülékenyebbé válik.

Brazíliát tavaly le kellett volna minősíteni a bóvli kategóriába a növekvő államháztartási hiány és adósságteher, illetve a gyenge és egyre romló üzleti környezet miatt. Végül a Petrobras energetikai óriásvállalat korrupciós botránya vezetett el oda, hogy a hitelminősítők felülvizsgálták a brazil besorolást, ez a lépés azonban megkésett volt, és a leminősítések talán nem eléggé megfelelően fogják tükrözni a valódi kockázatokat.

Az eurózónában Írország és Spanyolország talán már rászolgált arra, hogy a fiskális konszolidációnak és a reformoknak köszönhetően felminősítsék. Görögországról pedig az mondható el, hogy még a növekedési potenciál erősítésére szolgáló lényeges reformokkal sem lesz képes visszafizetni adósságát.

Az államadósságok szisztematikusan kidolgozott és a megfelelő adatokon alapuló értékelései elősegíthetik azt, hogy fény derüljön azokra a kockázatokra, amelyeket a globális helyzet változása okoz. Ennyiben ez a megközelítés éppen azt nyújtaná, amire a világnak szüksége van. Mindez egy olyan mechanizmust biztosítana, amely azt számolná fel, hogy a hitelminősítők ad-hoc, lassan reagáló megközelítéseiben, valamint a hangos és volatilis piaci jelzésekben kelljen megbízni.

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org