Kissé értetlenül figyelem a hazai hitelezéssel kapcsolatos megnyilvánulásokat, amelyek legfőbb kicsengése, hogy a kormány erőfeszítései ellenére a hitelezés felívelése elmarad a várttól, a kívánatostól. Értetlenségem alapvetően abból fakad, hogy a nyugat-európai gazdasági felívelést a történelmi értékelések a protestáns etika térhódításával hozzák kapcsolatba, amelynek alapelve a megtakarítások erőteljes növelése, a takarékos és a realitásokat figyelembe vevő életszemlélet.
A megtakarítások mindent maga alá rendelő fontosságú gazdálkodási és fogyasztási vezérelvből következően a megtakarításokon alapuló hitelezés lehetőségei is kitágultak. Bár időközben a pénzügyi szektor fejlődése és pénzteremtő képessége elszakadt a termelés reálfolyamataitól, makrogazdasági szinten az ok-okozat felcserélése határozottan veszélyes, sőt a történelmi példák alapján nemcsak hiba, hanem egyértelműen kárhozat.
Elég csak a legutóbbi, 2007–2008 évi globális pénzügyi és gazdasági válságra gondolni. Az elemzések a legfőbb magyarázó tényezők között az agyonmanipulált pénzügyi szektornak a valóságtól való teljes elrugaszkodását és határtalan pénzteremtő képességét említik. Ahogyan a pénzügyek eltávolodása a tényleges gazdasági történésektől évtizedes folyamat következménye, úgy a reálfolyamatok és a pénzügyi folyamatok ismételt összhangja sem jöhet létre a válság során jelentkező egyszeri és közvetlen áldozatokkal.
Ráadásul az összhanghoz nemcsak a gazdasági-természeti egyensúlyokra van szükség, hanem a modern gazdasági növekedésben egyre fontosabbá váló nem gazdasági természetű, etikai szálakra. Az utóbbiak természetéből fakadóan a hitelezői piac minden szereplőjének nagyon hosszú időre van szüksége a kívánatos és szükséges magatartások érvényesítéséhez, és ez mélyreható önvizsgálat nélkül aligha lehetséges. E nélkül pedig a jövőbeni hitelfelvevőkben tovább élhet felelőtlenség, miután arra játszhatnak, hogy az állam a hibás döntések terheinek jelentős részét közvetlen a hitelező bankokra, végső soron az egész társadalomra terheli.
Végre világossá kellene tenni, hogy a kockázatokat vállalni kell, és tartósan nem lehet arra számítani, hogy a hitelezés esetleges előnyeit a hitelfelvevő, kockázatait azonban a társadalom viselje. A kívánatos felelős és racionális hitelezési magatartás érvényesüléséhez szükséges mentalitás még nem alakult ki. Így várhatóan a kormányzati erőfeszítések – hitelezési programok, nyomott kamatszint vagy a CSOK – döntően a múlt hitelezési gyakorlatát folytatja, sajnos az ismert következményekkel. Tudni kell, hogy a hitelezési kudarcok mögött a fejlesztési források elherdálása húzódik meg, ami súlyos növekedési áldozatokat hordoz.
A hitelezési programok eddigi hatásainak megítélése felemás. Nem igazán meggyőző az a vélekedés, hogy a kétségtelenül felgyorsult gazdasági növekedés a program sikerességét igazolná. Részben azért, mert a növekedés és a hitelezés időbeni egybeesése nem igazolja annak hatékonyságát, például az ismert késleltetésekből adódóan, részben pedig nem igazolható egyértelműen, hogy a programban kedvezményezett kis- és középvállalkozások teljesítménye érdemben javult volna.
Általános vélekedés szerint a mostani növekedést döntően az export mozgatja, amelyben a kisvállalkozások nem igazán játszanak érdemi szerepet. Nem vitatható a hitelezés makrogazdasági szerepe és jelentősége, a mesterséges és a tényleges gazdasági feltételeket negligáló pénzbőség azonban csak kérészéletű előnyöket hozhat.
Különösen az erősen nyitott gazdaságok esetében tűnik megfontolandónak a mesterséges pénzteremtés tartós növekedési hozadéka: iparunk alapvetően beszállító jellegű, itt a növekedést nem a pénz hiánya akadályozza, hanem inkább a késztermékgyártók határolják be a fejlődés ütemét. Versenyképességi gondok miatt a kis- és középvállalkozás exportja pedig jelentéktelen, ráadásul e szektor jövedelmezősége alacsony, így a hitelezés felpörgetése nem igazán ígér növekedés többleteket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.