BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átláthatóság - Ha a magyar állam részvénytársaság volna, meg kéne büntetni

2015.09.23., szerda 05:00

Ha a magyar állam részvénytársaság volna, akkor meg kellene büntetnie a tőzsdefelügyeletnek. Az ugyanis aligha járja, hogy miközben a menedzsment valójában csak tippelgeti, hogy a válságkezelés mennyibe kerül majd, az igazgatóság úgy fogja jóváhagyni a kiadások átalakítását, mintha nem merülnének fel kétségek az ügyben. Igaz, mindehhez a kontrolling is asszisztál, hiszen csak óvatosan célozgat mindenféle kockázatokra ahelyett, hogy kerek perec megmondaná: tessék már olyan elszámolást készíteni, amely bemutatja a valós helyzetet.

Megalapozottnak nehezen nevezhető az a prognózis, amely szerint, ha eddig 30 milliárd volt a menekültek kezelésére elkülönített összeg, akkor az év hátralévő részében is elég lesz ugyanannyi. Eddig azért volt elég a 30 milliárd, mert annyi maradt a tartalékokból. Na igen, a rendkívüli helyzetre félretett költségvetési pénzeket eddig általában osztogatásra használta a mindenkori kormányzat: a tavaszi árvizek kezelésére még szokott jutni a keretből, de a nyár közepe után már minden természeti katasztrófa valódi csőd a büdzsének. A mostani költségvetési módosításnak egyetlen őszinte mondata van: az a sor, amely tulajdonképpen felhatalmazást ad a kormánynak, hogy annyit költsön a migrációs ügyekre, amennyi majd kell vagy lehet. Valójában ugyanis ma nem tudja megbecsülni senki, mekkora forrás kellene erre.

A mostani költségvetési módosítás tragédiája, hogy egy a valóságban már rég túlhaladott tervet írnak át egy jogilag megfelelő, ám közgazdaságilag értelmezhetetlen számsorrá. A költségvetésbe a már terven felül beérkező összegek kerülnek, fedezetéül a most elhatározott kiadásoknak, így zéró összegű lesz a módosítás – miközben mindenki pontosan tudja: nincs olyan sor, amely úgy alakulna, ahogyan az ott szerepel. Hogy valójában mire lehet számítani, azt a nemzetgazdasági tárca és a kormány is tudja, ám a kockázatok mértékéről nem ad tájékoztatást. Viszont kikéri magának, ha átláthatatlannak nevezik a magyar költségvetést.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.