Vajon a világgazdaság mélyrétegeiben nem munkálkodnak-e olyan erők, amelyek megakadályozzák a jegybankokat abban, hogy elérjék inflációs céljukat? Nem hiábavaló-e a ragaszkodás a szebb időkből örökölt célokhoz, nem volna-e észszerűbb új célt meghatározni a rendkívül alacsony inflációt ígérő, deflációval fenyegető globális folyamatok hatására? Ezt a kérdezték Mario Draghitól, az Európai Központi Bank (EKB) elnökétől a minap, ám a válasz egyértelmű nem. Ha a jegybankok az éppen uralkodó inflációhoz szabnák a célt, hitelességüket veszthetnék, és nem tudnák a várakozásokat „lehorgonyozni”, a gazdasági szereplőket meggyőzni arról, hogy van mihez igazodniuk.
A bökkenő az, hogy a kérdés jogos. Olyannyira, hogy az amerikai jegybank (Fed) kansasi intézményének Jackson Hole-i szokásos nyár végi konferenciája éppen azt feszegette, vajon eleget tudunk-e az infláció természetéről. A válasz erre is egyértelmű nem. Ahogy James Bullard, a Saint Louis-i tartalékbank elnöke megfogalmazta: jóval bizonytalanabbak lettünk abban a tekintetben, hogy milyen tényezők mozgatják az inflációt.
A nagy jegybankok a kilencvenes évek elején hozták divatba az inflációs célkövetés rendszerét, hogy a monetáris politikát átláthatóbbá, számon kérhetőbbé, szabályszerűbbé alakítsák, és ezzel erőteljesen befolyásolják a várakozásokat. Igyekeztek ugyanakkor rugalmasan alkalmazni az infláció és a munkanélküliség összefüggését megrajzoló Philips-görbét vagy az amerikai John Taylorról elnevezett mechanikus szisztémát, amely az árszint egységnyi változásához rendelt meghatározott mértékű kamatmódosítást.
Az inflációs célkövetés sikeres periódusa azonban egybeesik a „nagy mérséklődés” világgazdasági időszakával, amikor a gyorsan fejlődő feltörekvő országok bekapcsolódtak a nemzetközi értékláncokba.
A viszonylag töretlen és élénk globális növekedést a fejlett térségben két százalékra beállított infláció kísérte. Ám a hét éve kirobbant pénzügyi válság mintha mindent átírna. Az Egyesült Államokban elsősorban – de másutt is – a munkanélküliség megemelkedését nem követte hirtelen dezinfláció vagy defláció a krízis közvetlen következményeként, a kilábalás idején viszont a munkanélküliség csökkenése nem lódította meg az infláció iramát. A mélypontra, sőt negatív tartományokba levitt irányadó kamatok sem serkentik az inflációt, és a gazdaságok növekedési ütemét sem pörgetik fel. Sőt, a mennyiségi lazításként elhíresült likviditásbővítő, a hitelezést és ezáltal a gazdasági tevékenységet ösztönözni hivatott nem szokványos programok sem.
A lassú növekedés – az EKB a múlt héten vett vissza előrejelzéséből az euróövezetre vonatkozóan – és az elégtelen vállalati beruházás a termelékenység csökkenését okozhatja, ami aztán még tovább lassíthatja a gazdasági bővülés ütemét. Még rosszabb a helyzet, ha mindezt deflációs veszély övezi. A jegybankok mondhatják, hogy ez átmeneti jelenség, mert elsősorban az energiaárak megereszkedéséből fakad, hiszen az amerikai palaforradalom kínálatnövelő hatása éppen most bontakozik ki.
Csakhogy – írja Dominic Rossi, a Fidelity Worldwide Investment befektetési stratégája – a világgazdaságot rövid időn belül a harmadik deflációs sokk éri. Hét éve kipukkant az amerikai ingatlanlufi, 2011–2012-ben kirobbant az eurózóna adósságválsága, most pedig a feltörekvő gazdaságok lassulnak, s ennek nyomasztó hatása az árakra még csak ezután bontakozik ki. A kamatemelés időzítésén nyűglődő Fednek ezt figyelembe kellene vennie. Ahogy a Jackson Hole-i szimpózium talán legérdekesebb előadását is.
A Bostoni Egyetem tanára, Simon Gilchrist és a Fed washingtoni elemzője, Egon Zakrajsek szerint a vállalatok másként reagálnak a keresleti, és másként a pénzügyi sokkokra. Utóbbi esetben, ahogy ez történt hét évvel ezelőtt, csak a jó anyagi helyzetben lévő cégek engedtek az árakból, a gyengébbek emelték az árat, ahogy a pénzügyi környezet kiszáradt. Vagyis a jegybankoknak ilyenkor nem az infláció, hanem a gazdaság stabilizálására kellene törekedniük. Jackson Hole tanulsága az, hogy ha többet tudunk az inflációról, megválaszolhatjuk, mikor milyen célt követünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.