Gáztakarékot nyitottunk

Az a kormány célja, hogy az egyetemes szolgáltatásban kiszámíthatóak legyenek a tarifák. Ez azt jelenti, hogy a gáz, az áram és a többi ideitartozó termék és szolgáltatás árának nem szabad ingadoznia, mint például a benzinének és a gázolajénak.

A kiszámíthatóság biztonság. Jelen esetben olyan biztonság, amelyről nem a saját pénzével felelősen és előrelátóan gazdálkodó gázhasználó gondoskodik, hanem helyette az állam. A fogyasztónak ez kényelmes, ám kockázatos helyzet is. Most persze könnyű örülnie a stagnáló-csökkenő áraknak, arról pedig a többség nem is tud, hogy még olcsóbb is lehetne számára a gáz, ha a tarifája szigorúbban követné azokat a nemzetközi tendenciákat, amelyekre a kormány esetenként hivatkozik, vagy akkor, ha a tarifát ugyanúgy képeznék, mint az „elmúlt nyolc évben”. Persze azóta nemcsak a közműszolgáltatás tarifái lettek hatóságiak, hanem a kormánynak is voltak olyan intézkedései – például az importárban érvényesíttette a spotpiaci árakat –, amelyek olcsóbbá tették a beszerzést.

Mégis, nem biztos, hogy a lakosság később is örülni fog. Az ugyanis egyelőre nem tény, csak a hivatalos kommunikáció része, hogy amit a nagykereskedő most megspórol a lakosságon, azt majd vissza is adja neki, megkímélve a háztartásokat az áremeléstől. Mindebből egyelőre csak annyi a biztos, hogy az állam az egyetemes szolgáltatásban a piacilag indokoltnál drágábban adja el a gázt. Abban már csak reménykedhetünk, hogy ez az árkülönbözet valahol (és remélhetőleg nem egy Quaestor-jellegű konstrukcióban) valóban arra várva halmozódik, hogy majd belőle vegyék elejét a lakossági gázáremelésnek. Abban is csak bízhatunk, hogy e pénz elég lesz majd arra, amire kell. A valóság azonban az, hogy nem tudjuk, még azt sem sejtjük, mikor indul az áremelkedés, milyen mértékű lesz, és meddig tart. Esetleg az így félretett – ha félretett – pénznek a sokszorosára is szükség lesz. Másrészt persze az is elképzelhető, hogy még évekig nem drágul az importgáz. Mi akkor is évekig fogjuk szorgosan fizetni érte a felárat, hadd hízzon az a lakossági gáztakarékpénztár, amelybe beléptettek minket.

A fontos az: amíg nem látható, hogy a mostani árkülönbözeten mennyit spórol a nagykereskedő, esetleg rajta kívül más társaság, addig azt sem tudjuk – és a hiányolt adat ismerete nélkül meggyőzhetők sem vagyunk róla –, hogy a kifizettetett felárból mekkora majdani áremelést lehet féken tartani, és meddig.

Igaz, még mindig jobb, ha a felár miatt fáj a fejünk, mint az, ha a dráguló import miatt fájna. Egyelőre esik a gáz ára. Európa legnagyobb ellátója, az orosz Gazprom már egy ideje vevőinek kénye-kedve szerinti arányban keveri árába a saját tarifáinál alacsonyabb, európai spotpiaci jegyzéseket. Persze a spotpiaci szerződés rugalmatlan az átveendő és kifizetendő mennyiség szempontjából, ára pedig „alaphelyzetben” magasabb annál, mint amit a hosszú távú szállítási megállapodások rögzítenek.

Viszont a válság kezdete és az európai gázfelhasználás csökkenése óta fordult a kocka, és még nem fordult vissza. Ettől (egyúttal gázáremelkedéstől) például akkor kellene tartani, ha számottevően növekedne az európai gazdaságok gázigénye, vagy akkor, ha szűkössé válnának a beszerzési források. Drágítaná a gázt kerülő úton való szállítás is, de egyelőre emiatt sem kell aggódni: a Déli Áramlatot lefújták, a Török Áramlatot elhalasztották, a Szibéria Erejének terve az árnyéka az eredetinek, a Gazprom pedig már aukcióztatja is a gázát, hogy fogyjon. Egyre gyakrabban hallható az is, hogy az orosz gázzal 2019 után sem kell elkerülni Ukrajnát.

Ha tehát rövid távon nem kell drágulásától tartanunk, és még tartalék is van a tarifáinkban, akkor a kormány akár be is tarthatja az ipari rezsicsökkentésre vonatkozó ígéretét. Igaz, már a Főgázé a gáz hazai versenypiacának harmada, amit nyilván a riválisokkal alacsonyabb árakkal ért el, de ez a saját üzleti döntése volt, és nem a beígért állami intézkedés megvalósítása. De lehet, hogy a kormány itt is előre dolgozik: azért nem csökkenti az ipari fogyasztók gáztarifáját, hogy később azt se kelljen emelnie.