Nemzeti hév árnyoldalakkal

Ha vasárnap a katalánok a függetlenség mellett döntenek, az oda vezethet, hogy a Barcelona nem indulhat a spanyol focibajnokságban – sokan így értelmezték a Javier Tebasnak, a spanyol első osztályú bajnokság első emberének a Twitter-posztját, amely kényszerű válást vizionált. Spanyolország tartományának függetlensége soha nem került ilyen közelségbe: a vásárnapi parlamenti választások fő tétje az, hogy többségbe kerülnek-e az elszakadáspártiak a 7,5 milliós tartományban. Erre az esetre Artur Mas elnök egy 18 hónapos terv végrehajtását ígérte, amelynek célja önálló alkotmány elfogadása a Katalónia státusát szabályozó törvény helyett.

Mas mögé szokatlan koalíció szerveződött: a Junts pel Sí (Együtt az Igenért) nézőpontja szerint a választás a függetlenségről szóló népszavazás. A friss közvélemény-kutatások szerint jó esélyük van a győzelemre, mivel a voksok 41 százalékára számíthatnak. Ennek egyik titka, hogy az ernyőszervezet vezetője, Raül Romeva ugyanazt a dinamizmust képviseli, amely Európa-szerte – így a Podemosszal Spanyolországban is – választók millióit hódította meg a bevált recepttel: farmerral, nyakkendő nélkül, a hagyományos politikai kultúrától eltérő stílussal. Csak amíg máshol a válság termelte ki ezt a réteget, Katalóniában a függetlenség iránti vágy. Amíg 2010-ben még a helyiek ötöde támogatta az elválást Madridtól, ma ez az arány 38 százalék. Óriási különbség, hogy amíg a Podemos a konzervatív kormányzatot élesen bíráló, alapvetően szélsőbaloldali szervezet, a Junts pel Sí többféle irányzatot egyesít, és az amúgy kommunista – korábban szélsőbalos színekben EP-képviselő – Romeva mellett vezető személyiségei között tudhatja a jobbközép Artur Mas katalán elnököt is.

Madridban nem csak a Podemos bírálja Romevát és Mast. A spanyol kormányzat évtizedek óta következetesen utasít el minden függetlenségi törekvést – nincs ez másképp a katalánokéval sem. Ez érthető, ha arra gondolunk, hogy egy ilyen lépés lavinát indítana el egy olyan országban, ahol évtizedekig erőszakos harcot folytattak baszk szeparatisták.

A függetlenségi törekvéseket nemcsak Madrid próbálja ellehetetleníteni, de a nemzetközi partnerek is az egyesült Spanyolországért állnak ki – igaz, eltérő indokokkal. Az összetartás nyújtotta politikai stabilitáson kívül Brüsszel sokáig azzal érvelt, hogy a spanyolok így könnyebben le tudják küzdeni a válságot. Ez finom utalás arra, hogy Katalónia a spanyol átlagnál gazdagabb régió – a spanyol GDP ötödét adja, miközben a lakosság hatoda él ott, területének mindössze a 6 százalékán –, de a leginkább eladósodott is. Ez magyarázhatja, hogy a hitelminősítőknél a spanyol osztályzatnál rosszabb a besorolása Katalóniának, a Standard & Poor’snál és a Moody’snál is a befektetésre nem ajánlott kategóriában van a tartomány.

A gazdagság azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének gondok. A fiatalok munkanélkülisége komoly problémát jelent, és az az előny, amelyet a válság idején magának tudhatott a katalán gazdaság, mára lemorzsolódni látszik: a GDP-növekedés 2014-ben 1,5 százalékos volt, alig több, mint az 1,4-es spanyol átlag.

A megoldás a szeparatisták szemében az lenne, ha a Madrid felé áramló adóbevételekkel Katalónia rendelkezne, helyzetük biztosításának érdekében azért azt is hangsúlyozzák: elválásuk esetében az adósság átstrukturálására lesz szükség. Magyarul: nem fizetik vissza a rájuk eső részt. A másik oldal sem maradt tétlen: a spanyol jegybank jelezte: ebben az esetben befagyasztják a katalán számlákat. A spanyol bankszövetség arról adott ki közleményt, hogy tagjaiknak egy része attól tart, a függetlenség az EU-ból és az euróövezetből való kikerülést hozná magával, így pedig ők sem működhetnének tovább Katalóniában. A nyomásgyakorlást a barcelonai vezetés éles hangon utasította el, az állítást azonban nem tudta: a függetlenség ügye rengeteg megválaszolatlan kérdést vet fel, amelyek jócskán túlmutatnak majd a vasárnapi választás hevén.