Az Iszlám Állam egyesítheti Európát?

A pénzügyi válság során az eurózóna északi tagállamai megmentették a déli tagországokat azzal, hogy hatalmas összegű mentőcsomagokat nyújtottak nekik, és támogatták az Európai Központi Bank ígéretét, amely az euró megmentésére vonatkozott. Németország partnerei azonban nem mutattak ilyen mértékű szolidaritást, amikor Berlin nemrégiben a kvótarendszer bevezetését kérte a hatalmas menekülthullám kezelésére. Most, hogy a terrortámadással sújtott Franciaország háborút hirdetett az Iszlám Állam ellen, más európai országok a vállukat vonogatják, és csendben abban reménykednek, hogy a konfliktus majd nem érinti őket.

Világos a helyzet: bár Európa jelentős előrehaladást ért el a fiskális unió irányába, a politikai uniótól még távol van.

Fél évszázaddal a közös piac létrehozása és tizenöt évvel a közös valuta megalkotása után, Európa még mindig nem rendelkezik közös rendőri erővel és közös külpolitikával. A legproblematikusabb talán az, hogy az EU 28 hadseregnek ad otthont, és a 28 főparancsnokot csak lazán köti össze a NATO.

Úgy tűnik, néhány európai vezetőt – köztük Francois Hollande francia államfőt és Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét – azonban nem aggasztja ez a helyzet. Ők amellett érvelnek, hogy Európának tovább kell gyorsítania a fiskális unió felé vezető folyamatokat a közös betétbiztosítási rendszer, a közös költségvetés, az eurókötvények, a nagyobb szintű kockázatmegosztás és az egységes munkanélküli-támogatások minél hamarabbi bevezetésével.

Tévednek. Valójában ezen intézkedések csak tovább tágítanák az eurózóna struktúrájában lévő repedéseket. Fenntartanák az euró bevezetése után a déli tagországokban keletkezett inflációs hitelbuborék következményeként létrejött fals relatív árakat, amelyek megakadályozzák, hogy az eurózóna déli tagállamai visszaszerezhessék versenyképességüket. Ez esetben Franciaországban és Dél-Európában továbbra is megmaradna a strukturális munkanélküliség.

A javasolt intézkedések fokoznák Európa államadósság-problémáit az eszközárbuborék fenntartásával, valamint a tőkepiacok allokáló szerepének felszámolásával. Az európai fiskális unió további erősítésének hátrányai nem érnek ezzel véget. A fiskális unió felé tartó folyamat paradox módon még inkább valószínűtlenné tenné a politikai unió létrejöttét. Ennek egy egyszerű, de lényeges oka van. Ez pedig Franciaország.

Európa messze legerősebb katonai hatalmaként Franciaország minden olyan erőfeszítést gátol, amely Európa hadseregeinek egyesítésére vonatkozik. 1954-ben a francia nemzetgyűlés elutasította a Nyugati Unió Védelmi Szervezetének szerződését. 2005-ben Franciaország elvetette a javasolt uniós alkotmányt is, amely a politikai egyesítési folyamat kezdetét jelezhette volna. Az egymást követő francia államfők deklarálták, hogy Franciaország még az európai politika távoli céljaként sem fogadja el az Európai Egyesült Államokat.

Franciaország – amelynek bankrendszere erős dél-európai kitettséggel bír – azonban fő haszonélvezője a fiskális uniónak. Amikor a globális pénzügyi válság kitört, a francia bankok 58 milliárd eurós görög kitettsége kétszerese volt a német adatnak. Ebből adódóan érthető, hogy Franciaország a fiskális és nem a politikai egységet preferálja. De ha a többi európai ország elfogadja ezt a francia preferenciát, és Európa továbbra is ezt az aszimmetrikus integrációs utat követi, akkor nem lesz semmilyen olyan eszköz, amellyel meg lehetne győzni Franciaországot a politikai unió támogatására.

Talán a tragikus párizsi terrortámadás megváltoztatja a politikai integrációval szembeni francia ellenérzéseket. Annak hangsúlyozásával, hogy még egy jelentős katonai hatalomnak is néha támogatásra van szüksége, a párizsi terrortámadás fordulatot hozhat az európai politikai unió létrehozására irányuló törekvésekben. Természetesen ehhez az szükséges, hogy Európa országai egységesen támogassák Franciaországot az Iszlám Állam elleni küzdelmében. Mindeközben Franciaországnak és más EU-tagállamoknak a menekültválság enyhítése érdekében a kvótarendszer elfogadásával kellene segíteniük Németországot, Ausztriát, Svédországot, Magyarországot és Szlovéniát.

Európának a fenntartható, stabil és prosperáló unió megteremtésére való törekvésében egyfajta iránymutatásul meg kellene vizsgálnia a sikeres uniók – mint az USA és Svájc – példáját. Mindkét unió katonai-védelmi szervezetként jött létre, és csak később fejlődött fiskális unióvá. Évtizedekbe, ha nem évszázadokba telt, amíg jelentős közös költségvetést tudtak létrehozni, és hozzákezdhettek a jövedelmek redisztribúciójához. Továbbá mindkét állam tiltja azokat a fiskális vagy monetáris megmentési műveleteket az egyes tagállamok vagy kantonok számára, amelyeket az EU a pénzügyi válság során alkalmazott.

Itt az idő, hogy Európa változtasson az integrációs megközelítésén. Az aszimmetrikus fiskális integrációra való törekvés helyett a politikai unió lényeges elemeinek (így a közös rendőrség, a közös menedékjogi szabályozás, a közös külpolitika és legfőképp a közös hadsereg) megteremtésén kellene dolgoznia. Ha az utóbbi időszak eseményei tanítottak is bármit a számunkra, az az, hogy az EU-t érő fenyegetések nem a fiskális kockázatok nem megfelelő megosztásból adódnak. Ezek a nem hatékony külpolitikai koordinációból és a biztonságpolitikai kihívásokból fakadnak.