Széllel szemben

Az olajfronton bekövetkezett drasztikus átrendeződések komolyságát és a jövőre vonatkozó hatásait ékesen bizonyítják az OPEC-országok és Oroszország közötti tárgyalások. Igaz, a kiszivárogtatott információk inkább a teljes bizonytalanságot tükrözik, mintsem azt, hogy ténylegesen módosíthatnák a globális kőolajpiac rövid és hosszabb távú helyzetét. A kitermelés jelenlegi szinten való befagyasztása nem ígér átütő sikert részint bizonytalan megvalósíthatósága miatt, részint mert csak lassan korrigálhatja a túlkínálati piac egyensúlytalanságát.

Természetesen nem lehetetlen, hogy átmenetileg kikényszeríthető kisebb-nagyobb áremelkedés, de a korábbi 140 dollár/hordós csúcs megközelítése reménytelennek tűnik. Egyik magyarázó tényező épp a szövetség kiszélesítésében keresendő. Egyrészt a közös fellépés a piaci részesedéseket érdemben nem befolyásolja, másrészt az arab és a nem arab OPEC-országok közötti harmónia a túlkínálati piac kialakulása óta felbomlóban van. Végül: a szíriai háború egyre mélyíti a leginkább versenyképes arab országok közötti politikai, vallási és gazdasági feszültségeket. Ráadásul az oroszok számára a kőolajnak a költségvetésben betöltött meghatározó szerepe miatt a drasztikus árcsökkenés időszakában a termelés befagyasztása, pláne csökkentése öngyilkosságnak tűnik.

Az erőviszonyok alapvető módosulásánál nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni az USA jövőbeni kulcsszerepét. Az ország ma már kőolaj-exportáló, viszont a korábbi, masszív importjának eltűnése a globális kőolaj-kereskedelmét jelentősen befolyásolta. Azon túl, hogy az USA-t aligha képzelhetjük el a kibővített „szövetség” tagjaként, a termelésbe bevonható hatalmas nem hagyományos olajkészletek és azok viszonylag gyors beléptetése a kőolajár ismételt elszabadulását erősen korlátozzák. A szűkösség, mint valós globális fenyegetettség az olajpiac távlati megítélésében ma már nem igazán játszik szerepet. Egy évtizede még a kőolajkincs kifogyását a megbízható becslések 35-40 évre prognosztizálták, a nem hagyományos készletek figyelembevétele után a becsült élettartam jóval száz év fölé került, vagyis több mint megháromszorozódott.

Nagy valószínűséggel a nem hagyományos kőolajkészletek kiaknázhatósága az a legfontosabb tényező, amely a mostani, de a hosszabb távú áralakulásban is perdöntő szerepet játszik. Ugyanakkor a már most is jelentős arányt képviselő bioüzemanyagok és a nagy jövőt ígérő villamos és gázmeghajtású közlekedési eszközök térnyerése a kőolajszármazékok iránti keresletet tovább mérsékelhetik. Bár a terjedő különböző helyettesítő megoldások gazdaságossága, különösen a mostani lecsökkent árak esetében vitatható, a gyors technikai fejlődés garantálja a jövőbeni gazdasági és környezeti célszerűségüket.

A kőolajpiac kínálati oldalán beindult korszakalkotó fejleményekkel azonos fontosságúak a keresleti oldalon kibontakozó trendek. A fejlett országokban a kőolajfogyasztás az utóbbi években csökkenésnek indult, és módosult a termelési szerkezet is. A technikai fejlődés hatásaként a különböző fejlettségű országokban az egységnyi GDP-hez felhasznált energia mennyisége látványosan csökkent. A most kibontakozó új növekedési pálya e trend folytatódását vetíti előre.

Bár a jövőbeni változások iránya és annak intenzitása bizonytalanságokkal terhes, nagy a valószínűsége annak, hogy az évtized elején irreálisan magasra szökött kőolajárak inkább a gazdasági és technikai feltételek által diktált fő trendektől való eltérésnek ítélhetők, mintsem a jövő kiindulópontjaként. A kőolaj-exportálók útkeresése „a régi szép időkhöz” való visszatéréshez nagyon érthető, de tartós sikerre aligha számíthatnak.