Véget ért a vihar a piacokon?

Az év elején a pénzpiacoknak világszerte egy súlyos viharral kellett megküzdeniük, miután több kisebb zavar egyszerre alakult ki. A volatilitás szintje megemelkedett, nyugtalanítva a befektetőket: a tőzsdéken hullámvasút-üzemmód jött létre, amelynek végén jelentősen estek az indexek, és az államkötvények hozamai is csökkentek.

Minél tovább fennmaradnak ezek a zavarok, annál nagyobb lesz – a strukturális gyengeségekkel, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségekkel, a túlzott eladósodással, a nem elégséges kereslettel és a nem hatékony politikai koordinációval már amúgy is sújtott – világgazdaságot fenyegető veszély. Emellett, miközben a viszonylagos nyugalom időszaka ismét beköszöntött a pénzpiacokon, a volatilitás három kiváltó oka továbbra is megmaradt.

Először is, a kínai gazdaság gyengeségére utaló jelek erősödnek, illetve a pekingi vezetés hibás intézkedéseinek sorozata fokozza a világgazdaság általános egészségével kapcsolatos aggodalmakat. Miután Kína a világ második legnagyobb gazdasága, nem tartott sokáig, hogy az európai tisztviselők lejjebb vigyék saját növekedési előrejelzésüket, illetve, hogy a Nemzetközi Valutaalap lefelé módosítsa a világgazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát.

Másodsorban, továbbra is jogos kétségek övezik a központi bankok, vagyis a politikai intézmények azon egyetlen csoportjának hatékonyságát, amely aktív szerepet vállalt a tartós gazdasági növekedés előmozdításában. Az Egyesült Államokban a kétségek akörül összpontosulnak, hogy a Federal Reserve mennyiben kívánja folytatni a nem konvencionális intézkedéseket. Máshol a kétségek a központi bankok azon hatékonyságával kapcsolatban merülnek fel, amely a politikai döntéseik megfogalmazására, kommunikálására és végrehajtására vonatkozik. Például ahelyett, hogy a monetáris hatóságok beavatkozását a politikai hatékonyság bátorító jelének látnák, a piacok megijedtek a japán jegybank azon döntése miatt, amely az Európai Központi Bank példáját követve még lejjebb vitte a negatív sávban a kamatokat.

Harmadrészt, a rendszer elvesztett néhány olyan fontos biztonsági mechanizmust, amelyet még pótolni kell. A „nyugodt tőkéből” kevesebb áll rendelkezésre, amelyet aktiválni lehetne, amikor a komolytalanabb befektetők kivonják forrásaikat. Az olajpiacon az egykor befolyásos OPEC kartell feladta azt a kiegyenlítő szerepét, amely csökkenő árak esetében a termelés visszafogására irányul, hogy megakadályozza az árösszeomlást.
Ezek mindegyike egyedül képes felhívni magára a kereskedők és a befektetők figyelmét szerte a világban. Miután ezek egy időben történtek, nyugtalanná tették a piacokat. A napon belüli volatilitás szintje lényegében a globális pénzpiacok minden szegmensében emelkedett, a kurzusok terén megfigyelhető „ragályos” hatások egyre általánosabbak lettek, így a sérülékenyebb cégek erősebbeket fertőztek meg, illetve az eszközpiaci korrelációk kevésbé stabillá váltak.

Mindezekre abban a kontextusban került sor, hogy az amerikai gazdaság továbbra is a munkahelyteremtés jelentős motorja maradt. A piaci történések azonban nem a legújabb amerikai gazdasági fejleményekre reagáltak. Ehelyett a pénzügyi eszközök árainak fenntarthatóságáról kellett ítéletet mondaniuk, amelyet a likviditás erősített, de jelentősen elvált a gazdasági fundamentumoktól.

Valójában, minél gyakrabban köszönt be a következő hónapokban a pénzügyi volatilitás időszaka, annál nagyobb lesz annak a kockázata, hogy a fogyasztók óvatosabbá válnak költéseik terén, illetve, hogy a cégek még inkább elhalasztják az új üzemek létesítésére, új gépek, eszközök beszerzésére vonatkozó beruházásaikat. Ha pedig ez a helyzet létrejön, illetve minél inkább jellemzőbbé válik, akkor még a viszonylag egészséges gazdaságnak számító USA-nak is arra kell kényszerülnie, hogy a gazdasági növekedésre és a cégek bevételére vonatkozó prognózisát lejjebb vigye.

A piacok tartós stabilizálása fontos dolog, különösen egy olyan rendszer számára, amely már túl sok pénzügyi kockázatot vállalt fel. Ez egy olyan politikai kurzusváltást igényel, amelyhez az Atlanti-óceán mindkét partján a politikusok felelősebb hozzáállása szükséges. Egy olyan váltásra van szükség, amely hozzákezd ahhoz, hogy megtörténjen a nagyon szükséges áttérés a központi bankokra való túlzott támaszkodásról a jóval átfogóbb szakpolitikai megközelítésre, amely egy szélesebb körű globális politikai koordináció keretében kezeli a gazdaság strukturális, keresleti és adósságproblémáit.

Ha ez a váltás megtörténik, annak kedvező hatását az inkluzív növekedés és az igazi globális stabilitás elérésének terén felerősíti a cégek mérlegében eldugott források produktív alkalmazása és az olyan technológiai innovációk növekedése, amelyek cég- vagy szektorspecifikusan kezdődtek, de ma már az egész gazdaságra kiterjedő hatásuk van. Ha ez nem valósul meg, akkor az év elején megtapasztalt pénzügyi volatilitás nemcsak visszatér, hanem az egy súlyosabb recessziós kockázatnak, nagyobb fokú egyenlőtlenségnek és tartós pénzügyi instabilitásnak lehet a bevezetője.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org