Kilábalás a lassú növekedésből

A legtöbb közgazdász most pesszimistán látja a világgazdaság növekedési kilátásait. A Világbank ismét lejjebb vitte középtávú előrejelzéseit, és közgazdászok világszerte arra figyelmeztetnek, hogy a lassabb növekedés „új normájával” nézünk szembe. Abban viszont kisebb mértékű a konszenzus – vagy legalábbis ez úgy látszik –, hogy mivel magyarázzák a világgazdaság gyengeségét.

Közel három éve Larry Summers korábbi amerikai pénzügyminiszter elővette Alvin Hansen „elhúzódó stagnálás” (secular stagnation) elméletét, hangsúlyozva a kedvezőtlen keresletoldali tényezőket. Ezzel szemben Robert Gordon a hosszú távú kínálatoldali tényezőkre, különösen az innovációra fókuszál. Thomas Piketty nagy sikerű A tőke a 21. században című könyvében az egyenlőtlenség növekedését az alacsony GDP-növekedés következményeként írja le. Joseph E. Stiglitz pedig mind a lassú növekedés, mind a növekvő egyenlőtlenség okaként a nem megfelelő politikai döntéseket teszi felelőssé.

A nézetek a hangsúlyok terén különböznek, azonban nem mondanak egymásnak ellent. Éppen ellenkezőleg, bár Summers, Gordon, Piketty és Stiglitz különböző perspektívából vizsgálják a kérdést, kiegészítik, sőt kölcsönösen erősítik egymást. Summers keynesi érvelése szerint a krónikus kereslethiány jelenti a problémát, a befektetések kívánatos mértéke elmarad a megtakarítások kívánatos szintjétől, még zéró közeli nominális kamatok mellett is, ami krónikus likviditási csapdát hoz létre. A jelenlegi zéró közeli – sőt enyhén negatív – rövid távú kamatok nem jelentik azt, hogy a beruházások finanszírozása szempontjából fontosabb szerepet játszó hosszú távú kamatok is nulla százalékra csökkenek.

A jelentős fejlett gazdaságokban azonban a hozamgörbe nagyon lapos, mind a reál, mind a nominális hosszú távú kamatok történelmi mélyponton vannak. Ennek számos oka lehet, azonban Gordon egyet említ: az innovációs ütem lelassult, ami a befektetések hozamának a vonatkozásában alacsony várakozásokat idézett elő, és ez így lejjebb vitte a kamatokat.
Mindezen elméletek összefüggésbe hozhatók Pikettynek a tőkefelhalmozás dinamikájával kapcsolatos érvelésével. Elmélete szerint a munka viszonylag könnyen helyettesíthető a tőkével. Summers valójában a termelés működésének egy új formáját vázolta fel, amelynél az intelligens gépek eljárásai a tőkét a munkaerő tökéletes helyettesítőjévé teszik. A jövedelem növekvő koncentrációja a felső rétegeknél, illetve a topkeresők magas megtakarítási hajlama aztán krónikus kereslethiányhoz vezet, amely az elhúzódó stagnálás jellemzője. Stiglitz szerint a nem megfelelő politika is hozzájárul a jövedelmi koncentrációhoz.

Gordon elmélete a gyors technológiai haladással kapcsolatos egyfajta „megcsömörlésre” vonatkozik, amely csökkenti a hozamra vonatkozó várakozásokat, és ami így segít megmagyarázni a befektetések terén tapasztalható krónikus hiányt. A gazdasági teljesítmény igazi indikátorának Gordon azonban a mediánjövedelmeket tartja. A 2015–2040 közötti időszakra vonatkozó előrejelzése alapján az amerikai mediánjövedelmek éves növekedési üteme csak 0,4 százalékos lesz, szemben a 0,8-es átlagos jövedelemnövekedéssel, ami folyamatosan növekvő egyenlőtlenséget mutat. (Vessük ezt össze azzal, hogy a mediánjövedelmek 1920 és 2014 között 1,82 százalékos éves ütemben növekedtek.)

A krónikus keynesi egyensúlytalanság összefonódó erői, a termelékenység növekedésének lassulása és a jövedelem felső rétegeknél tapasztalható koncentrációja azt okozza, hogy a mediánjövedelmek növekedésére vonatkozó kilátások igen mérsékeltek. Miután a jövőre vonatkozó várakozásokat ilyen mélyen gyökerező és szerteágazó erők ássák alá, nem okozhat meglepetést, hogy az amerikai és európai szavazók – és másutt is a világon – kifejezik elégedetlenségüket az establishmenttel.

Szerencsére van miben reménykedni. Először is: nem értek egyet Gordon hosszú távú technológiai haladásra vonatkozó előrejelzésével. Úgy vélem, ahogy a digitális forradalom és a mesterséges intelligencia jelentős mértékben átalakította a gazdasági tevékenységeket, a termelékenység növekedése ismét felgyorsulhat, ami a várható hozam emelkedéséhez és ezáltal több beruházáshoz és gyorsabb növekedéshez vezet el. Ez önmagában nem eredményezi a vagyonok és a jövedelmek kiegyensúlyozottabb elosztását, és talán nem generál megfelelő szintű foglalkoztatást, azonban elősegítheti, hogy az inkluzív szakpolitikai reformokhoz szükséges politikai és fiskális feltételek létrejöjjenek.
Másodsorban: a fejlődő és feltörekvő gazdaságok még mindig lehetőséget nyújtanak jelentős, magas hozammal járó befektetésekhez, amelyeket a globális megtakarítási többletből kellene finanszírozni. Miután a technológia terén további jelentős előrelépésre van tér, különösen a szolgáltatások vonatkozásában, számos lehetőség kínálkozik a növekedés beindítására. Ezek a befektetések segíthetnének a globális megtakarítási rés szűkítésében, és a fejlett gazdaságokra is kedvező hatással lehetnek. E lehetőségek kihasználásához azonban csökkenteni kell a szabályozói és politikai környezet bizonytalanságát, illetve a fejlesztések finanszírozásához a PPP-beruházásokat (az állami és a magánszféra közös finanszírozásával megvalósuló beruházás) olyan keretrendszerben kell felfuttatni, amely inkluzív haszonnal jár együtt.

Valószínű, hogy meg lehet valósítani a jólét gyors ütemű növekedését. Végeredményben azonban a politika fogja meghatározni, hogy vajon a mesterséges intelligencia elterjedése a mediánjövedelmek jelentős növekedésével vagy a polarizáció és az egyenlőtlenség erősödésével jár-e együtt. Politikai akarat és határozott üzenetek lesznek szükségesek ahhoz, hogy beinduljanak az ambiciózus társadalmi és gazdasági reformok. Továbbá megfelelő szintű nemzetközi együttműködés is szükség lesz az inkluzív növekedés lehetőségeinek kihasználásához.

Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org