Célba értünk?

Végre ugyanolyan jól teljesít Magyarország, mint ahogy 1996-ban, vagyis alig néhány évvel a rendszerváltás után. Először ugyanis ekkor szereztük meg a hitelminősítő intézetektől a befektetésre ajánlott státust. Akkor „kicsit” rosszabbak voltak a makroszámaink: brutális sokkokon és átalakuláson ment keresztül a magyar gazdaság, ami hosszú ideig két számjegyű inflációval párosult. Nekünk azonban nem elég egyszer megélni egy olyan gazdaságtörténeti jelentőségű sztorit, mint a bóvlitól való búcsú.

Hosszú várakozás után a három nagy hitelminősítő közül elsőként a Fitch Ratings tette vissza Magyarországot a befektetésre ajánlott kategóriába, több mint négy év után. És mintha ’96 ismétlődött volna meg. Varga Mihály tárcája a gazdaság sikeres átalakulásáról és a működő magyar reformokról írt, amit most már nem is lehet vitatni: ha már a kormány legnagyobb kritikusai, a hitelminősítők egyike is elismeri a lépéseket, akkor bizony minden rendben van, mostantól nyugodtan aludhat mindenki. A hétvégén ezt úgy ünnepelte a magyar kormány, mintha mindhárom nagy cég a legjobb kategóriába, tripla „A”-ra minősítette volna fel a magyar állampapírokat. Pedig csak annyit mondott egyikük: óvatosan, körültekintően, de most már meg lehet venni a magyar adósságot.

Az ünneplés közepette megszólalt a Matolcsy György vezette jegybank is, amely a 2010-től kibontakozó gazdaságpolitikai fordulatról emlékezett meg. Matolcsy gazdasági miniszterségének időszakát méltatva azt írták, hogy ez a fordulat „gazdaságtörténetileg is egyedülálló lehetőségeket teremt, hiszen egyszerre jellemzi a költségvetési és pénzügyi stabilizáció, valamint egyensúly, továbbá a fenntartható növekedés alapfeltételeinek biztosítása”. Pedig isten bizony ünnepeltem a felminősítést egészen addig, amíg el nem olvastam a közleményt, de akkor beugrott! Éppen Matolcsy gazdasági minisztersége alatt, éppen az unortodox gazdaságpolitikai fordulat miatt kerültünk bóvliba!

Bármennyire viharos volt is a világgazdasági válság 2008-ban, bármennyire közel volt a fizetésképtelenség akkoriban – az IMF hitele mentette meg az országot a csődtől –, mégsem ez vezetett a bóvlihoz. Hanem az, hogy Matolcsy játszott a Valutaalappal, lépéseit nem értették meg a hitelminősítők: az óriási bankadótól kezdve a nyugdíjpénzek államosításán keresztül a megszorításokig („pekidzs-junó-pekidzs”), egyiket sem.

De ne vitassuk el az eredményt: hosszú, buktatókkal teli és fárasztó út vezetett el ahhoz, hogy a Fitch most felminősítsen. Ezt az utat jórészt a kabinet jelölte ki Magyarország számára, de végigmentünk rajta, és majdnem célba értünk. Már csak az kell, hogy a Moody’s és az S&P is felminősítsen. Reméljük, ők sem haragszanak majd nagyon a várhatóan megugró költségvetési hiány, a lassuló GDP-növekedés, az MNB-alapítványok botránya vagy az Exim ügye miatt. Ha ők is felminősítenek, akkor célba érünk. Mert az ne legyen senki számára kétséges: ez itt bizony a cél, a végállomás, ahhoz ugyanis egy betonfalat kellene áttörni, hogy a V4-ek jó adósoknak kijáró szintjére minősítsenek fel bennünket. Ahol mi vagyunk (leszünk), az a befektetési sáv alja, Románia, Oroszország, Kazahsztán és egy sor hasonló ország szomszédsága.

Ne feledjük el azt sem, felminősítésünket részben annak köszönhetjük, hogy az elmúlt években a világban mindenütt öntik a pénzt az ablakon a jegybankok, extrém alacsony globális kamatkörnyezet alakult ki (sok országban negatív állampapírhozamokkal), amelynek következtében a hozamvadászok falták a viszonylag jól kamatozó bóvlikötvényeket. Ebben a környezetben tudott beavatkozni az MNB is – az elmúlt két és fél évtizedben példátlanul laza monetáris politikával –, amely megvetette a bankokkal az állampapírokat. Ezért is csökkentek nálunk a hozamok, és tudja olcsón finanszírozni az adósságát Magyarország.

A felminősítéshez kellett az is, hogy a kormány éveken keresztül elszántan 3 százalék alatt tartsa a költségvetési hiányt – igaz, nem is nagyon tehetett volna mást, különben meg lett volna a kockázata annak, hogy elbukjuk az EU-források egy részét. Halkan jegyezzük meg: a hiány alacsonyan tartását nem strukturális reformokkal érte el a kabinet, hanem feláldozta a hosszú távú növekedés zálogát. Csökkentette a szociális kiadásokat, megvágta az oktatás és az egészségügy finanszírozását, vagyis a potenciális növekedés egyetlen lehetséges hajtóerejét, a humántőkét áldozta fel. És ez az, ami miatt hosszú ideig nem leszünk „A” kategóriás adósok.