Nincs szükség csodafegyverre

A felzárkózás előmozdításának reményében ötszázalékos gazdasági növekedési célt hirdetett meg Orbán Viktor kormányfő a minap Veszprémben. Még nem tudja, hogyan lehetne gyorsabb pályára állítani a magyar gazdaságot, vagyis  mozgósítani kell az intellektuális erőforrásokat, tartalékokat, képességet. A nyilatkozat számos kérdést vet fel az elmúlt hat év gazdaságpolitikával kapcsolatban, de ezek mellékesek. Pontosan lehet tudni, mit kellene tenni a növekedési képesség, azaz a potenciális növekedés, a tőke, a munka és a termelékenység tényezőinek javítása érdekében. Nagyjából pont az ellenkezőjét annak, mint ami az elmúlt hat évben történt.

Ha azokra a hazai közgazdászokra nem is figyel a kormány, akik évek óta bírálják a jelenlegi unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikát, érdemes lenne elmerülnie a Magyarországot is tagjai között számon tartó nagy nemzetközi intézmények tanulmányaiban, mielőtt a jegybanktól és a szakminisztériumtól elemezéseket rendelne. S hogy a növekedési iram serkentéséhez nincs szükség csodafegyverre, jól példázza Írország, amelyre a kelta tigris időszakban oly sokat hivatkozott Matolcsy György jegybankelnök, akire most egy még újabb gazdaságpolitika kidolgozása várna. Az ingatlanfinanszírozási válsága után Dublin elfogadta az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét, s tavaly csaknem nyolc százalékkal növekedett. Igaz, együttműködőbb politikai közegben és jó intézményi háttérrel. Ezzel szemben az IMF-től megszabaduló és Brüsszellel éles szócsatában álló magyar kormány kizárólag uniós pénzekből 2014-ben három százalék fölé tornászta a növekedés ütemét, de a továbbiakban még a háromszázalékos szintnek a tartása is nehéz feladatnak látszik – erre utal az első negyedév romló teljesítményről árulkodó, meglepően gyenge növekedési adata. Az öt százalék pedig – amely kétségkívül segítené a felzárkózás folyamatát – elérhetetlen célként fogalmazódhat meg. De még emlékezhetünk rá, hogy korábban hét százalékról is szőttek tündérmeséket.

A baj az, hogy Magyarország potenciális növekedése nagyon alacsony, két százalék körüli. Az Európai Bizottság országjelentése szerint egy százalékponttal múlja alul a válság előtti szintet, amely szintén nem számított magasnak. A válság mélypontjához képest kétségkívül javult a helyzet. Elsősorban annak köszönhetően, hogy a foglalkoztatási adatok, vagyis a munka tényezői szebb képet mutatnak: mérséklődött a munkanélküliség, és valamelyest bővült a foglalkoztatás. Csakhogy a kivándorlás és a közmunka miatt. A beruházási rátát megnyomta kissé a beáramló temérdek uniós pénz, de a beruházási tevékenység már tavaly is szinte pangott, idén újra csökkenhet, így a tőkefelhalmozás aligha járulhat hozzá a növekedési képesség javulásához. A termelékenység pedig rendkívül alacsony. Jóval elmarad a térségi mutatóktól is, ezért például Csehország és Szlovákia növekedési képessége hosszabb távon is fenntarthatónak látszik, Magyarországé pedig nem.

Meglepő, s talán a miniszterelnöki célzás hatása, hogy az áprilisban Brüsszelnek megküldött konvergenciaprogram háromszázalékos potenciális növekedést vetít előre 2020-ra. Ezt nem támasztja alá a bizottsági jelentés, sem a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), sem az IMF friss, vaskos elemzése. Az OECD szerint a beruházási ráta és a mai növekedési képesség nem elég a felzárkózáshoz, de nagyon kemény munkával emelhető a termelékenység, jobb képzéssel, szakképzéssel, a tanárok helyzetének javításával. S aggasztó, hogy különösen keveset fektet a kormány – így megkérdőjelezhető az uniós pénzek felhasználásának hatékonysága is – a kutatás-fejlesztésbe, a technológiai fejlődésbe, a digitális, tudásalapú gazdaságba.

E megjegyzésekkel egyetértve, az IMF is hosszú listát közöl a teendőkről: kiszámítható üzleti környezetre, kevesebb szabályozásra, jóval több magánberuházásra, a források hatékony felhasználása érdekében az állam gazdasági szerepének visszafogására, hitelezésre, növekedésbarát fiskális konszolidációra, az adóbázis szélesítésére, az egészségügy és az oktatás észszerűbb finanszírozására, az ágazati különadók kivezetésére van szükség a regionálisan is gyenge növekedési képesség fokozására.

Vagyis nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt – főként nem az adóforintjaink elfecsérlésével.