Pénzeső-teóriák

Az eurózóna attól szenved, hogy a németek nem tudnak megszabadulni a nácizmusnak utat nyitó weimari hiperinfláció emlékétől, s téves történelmi tanulságokat dédelgetnek. Ez a véleménye Willem Buiternek, a Citigroup holland vezető közgazdászának. Ahhoz a vitához szólt hozzá, amely mind hevesebben bontakozik ki arról, vajon Japán és az eurózóna gyenge teljesítménye miatt ne szórjanak-e pénzt helikopterről a nép közé a fogyasztás serkentésére. Az ötlet teljesen abszurd, ám a pénzügyi válság 2009-es mélypontja óta a jegybankok az addig csak az elméletekben latolgatott eszközöket sorra vetik be. Azaz, miért is ne adhatnának az eurózóna minden egyes állampolgárának mondjuk ezer eurót a gazdaság élénkítése reményében.

Elsősorban azért nem, mert a németek hallani sem akarnak róla. Mint Otmar Issing, az Európai Központi Bank (EKB) korábbi vezető közgazdásza kifejtette: nem a németek élnek történelmi tévedésben, hanem a helikopteres adakozás kiagyalóját, Milton Friedmant értik félre a pénzeső pártolói, hiszen a Nobel-díjas közgazdász az 1969-ben publikált művében (The Optimum Quantity of Money) pusztán azt mutatta be, hogyan hat a pénzmennyiség hirtelen megváltozása az inflációra anélkül, hogy a gazdaság kibocsátási képessége javulna.

Vagyis visszakanyarodtunk persze az inflációs félelemhez, már ami a németeket illeti. Nagyon halkan azért Hans-Helmut Kotz, a Goethe Egyetem tanára megkérdőjelezi a merev berlini ragaszkodást a nullás költségvetéshez, amikor az államnak még fizetnek is a befektetők, ha hitelt adhatnak, például az egyre romló infrastruktúra halaszthatatlannak látszó korszerűsítésére, ami az elégtelen keresletet is serkentené. Németország tehát azzal tenné a legjobbat az eurózónának, ha kihasználná létező fiskális mozgásterét. De mind a valutaövezeti tagállamok, mind a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérései süket fülekre találnak.

Ám már maga a tény, hogy kavarog a vita a helikopterpénzről, jól jelzi, milyen helyzetbe jutott a világgazdaság, s benne elsősorban az eurózóna, illetve Japán. Az Egyesült Államok hamarabb és hatékonyabban avatkozott be a fiskális és a monetáris ösztönzés, valamint a bankszektor rendezése révén. A jegybank (Fed) a törvényi szabályozás miatt nem is küldhetne szép összegről szóló csekket közvetlenül a polgároknak. Az eurózónában viszont nem ilyen egyértelmű a helyzet. Willem Buiter szerint a központi bank nem hozhat olyan fiskális döntést, amelyre csak a parlament jogosult. Ebben viszont nem olyan biztos Adair Turner, a brit pénzügyi felügyelet korábbi vezetője, akinek az a véleménye, hogy az uniós alapszerződés nem tiltja, hogy közvetlenül az embereknek adjanak pénzt. Más kérdés, hogy egy ilyen új jegybanki eszköz létrehozását a többség nem szavazná meg. Az Új Közgazdasági Gondolkodás intézetének főmunkatársaként a monetáris finanszírozásról az IMF számára készített elemzésében Turner ezt az egész témakört politikai ügyként kezeli. Amióta a jegybankok független intézmények, nem finanszírozhatják közvetlenül az államot. Ha a helikopteres pénzszórás gondolata komolyan teret nyerne, megállíthatatlan, vészes folyamat indulna meg, a kormányok költekező kedve nem ismerne határokat. Az eurózóna tagországai ráadásul nem is bíznak egymásban.

Ez is oka annak, hogy a tehetős tagállamok fiskális támogatása nélkül az EKB mindenre elszántan próbálja védelmezni az eurót, a mennyiségi lazítástól az előretekintő útmutatáson át eljutott a negatív kamatig. Késve indult, de messzebb ment el, mint a Fed. Inkább immár Japánt követi. S ki tudja, hol áll meg. Ám a pénzeső-teória elterelheti a figyelmet arról az összefüggésről, amiről Olivier Blanchard, az IMF volt vezető közgazdásza, a harvardi Carmen Reinhard és a brüsszeli Bruegel agytröszt igazgatója, Guntram Wolff is ír, miszerint az 1800-as évek közepéig visszamenően a pénzügyi válságok tanulsága az, hogy a kibontakozás sajnálatosan fájdalmas és hosszú folyamat. A 2008 előtti termelékenységi kiugrás egyszeri jelenség volt. Az alacsony növekedés és alacsony kamat új korszakában újra kell gondolni, mi is tekinthető normális fiskális és monetáris politikának. Helikopterek röptetése helyett például a megemelkedett adósságokat kellene átütemezni és a jelenlegi szabályrendszernél ésszerűbb alapokra felépíteni az eurózóna fiskális unióját.