A kilépés mint lázadás

Az EU-ból való kilépés megszavazásával az Egyesült Királyság egy lázadás színterévé vált, amely alapjaiban rendíti meg – és potenciálisan fel is számolhatja – az európai projektet. Lesznek olyan törekvések Európában (például Dániában, Finnországban, Hollandiában és Svédországban), amelyek a brit példát követnék. De mi ellen lázadnak a kilépés támogatói?

Az EU-t a II. világháború következményeként hozták létre azért, hogy véget vessenek az Európát évszázadokon át jellemző háborúknak. Két szörnyű háborút követően, amelyekben a nemzetállamok létrejötte és azok egymással versengő törekvései központi szerepet játszottak, az európaiak az új politikai rend alapjának a mindenáron megvédendő internacionalizmust tették meg. Kulcsfontosságú volt, hogy nemzetekfeletti intézményeket hozzanak létre, amelyek az integráció nevében korlátokat állítottak fel a tagállamoknak. Így Európa egy zsémbes nevelőnővé kezdett válni, amely állandóan megmondja az országoknak, hogy mi az, amit nem tehetnek meg, így például a gazdasági válság állami kiadások növelésével való kezelését. Az egyes országok aztán elkezdtek Euró­pa ellen fordulni, miután úgy érezték, hogy az unió korlátozza az előttük tornyosuló gazdasági kihívásokat kezelését.

Aztán a migrációval és a mobilitással kapcsolatos aggodalmak jöttek elő. A jobb helyzetben lévő gazdaságok – mint Nagy-Britannia – amiatt aggódtak, hogy elárasztják a gazdasági gondokkal küzdő országokból érkező munkavállalók. A brit EU-párti tábor sosem kezelte egyértelműen a migráció kérdését. David Cameron kormányfő szenvedélyesen beszélt arról, hogy Európa fontos szerepet tölt be a szigetország biztonsága szempontjából, de nem volt bátorsága kimondani, hogy a migráció jó dolog az országnak.

Az integráció leginkább utált jellemvonásának mégis más számít. A tagállamok politikai establishmentje annyira az EU-val volt elfoglalva, hogy az a kép alakult ki, valójában nem tudnak semmit a honfitársaikról. A pénzügyminiszterek más tagállamok minisztereivel többször beszéltek, mint a saját kormányuk tagjaival, nem is beszélve a választóikról.

Miután az összes mainstream párt ugyanazt képviseli, a választópolgárok egyedül csak úgy tudják kifejezni véleményüket, ha az establishmentellenes erőkre szavaznak, amelyek közül sok párt az EU-ellenességet programjának központi elemévé tette. Tavaly májusában a hagyományos munkáspárti szavazók közül sokan a Függetlenségi Pártra (UKIP) szavaztak, amely a Brexit-kampány élére állt.

Az establishment vezetői régóta próbálják úgy menteni a saját bőrüket, hogy maguk is bírálják az EU-t, azt állítva, hogy az unió népszerűtlen vagy elhibázott politikát követel meg a tagállamok kormányaitól. Ezért alternatív megoldásokról nem esik szó, illetve a választókat az EU ellen fordítja.

Habár az establishment pártjai bírálják az EU-t, nagyrészt szem előtt tartják, hogy milyen előnyei vannak a tagságnak. A kampányban mindkét nagy párt a bennmaradás mellett kampányolt, bár az tagság ügyében megosztottság jellemzi azokat. A választók úgy léptek az urnákhoz, hogy azt érezték az EU semmi jót nem hozott számukra, és a vezetőik csak akkor tudják megvédeni az érdekeiket, ha kilépnek.

Szinte minden közgazdász arra figyelmeztetett, hogy a Brexitnek súlyos következményei lesznek. Soros György pénzügyi összeomlást vizionált, míg a politológusok a biztonságpolitikai kockázatokat emelték ki. Még a brit futball vezetői is azzal érveltek, hogy a szigetország fociklubjai is jobban járnak a tagsággal. A gond az, hogy sok szavazónak úgy tűnt, valójában gyermekként kezelik őket. Ez nem meglepő annak ismeretében, hogy az EU-t eddig is egy olyan projektnek tekintették, amely aránytalanul, sőt akár kizárólagosan, az elitnek kedvez.

A brit kilépés melletti voksolást olyan érzések táplálták, amelyek szerint a gazdasági és politikai értelemben az elit korruptnak tekinthető, és téved a kilépés várható következményeivel kapcsolatban. A Brexit támogatóinak most azt kell bebizonyítaniuk, hogy helyes döntést hoztak, amivel egy olyan kivitelezhető megoldást értek el, ami Nagy-Britannia gazdasági és politikai stabilitását garantálja. Sajnos könnyen arra a következtetésre juthatnak, hogy Európának nincs jobb alternatívája.

Copyright: Project Syndicate, 2016,
www.project-syndicate.org