BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tükör az oka mindennek?

2016.06.03., péntek 11:13

Új tükör kell, mert a mostani torzít. Mi valójában sokkal jobbak vagyunk, mint amilyennek most látszunk. Majd ha saját tükrünk lesz! Csak egyetlen baj van: az a tükör csak a miénk lesz. Magyar, meg nemzeti, ahogy mostanában dukál, de attól még a határon túl nem lesz kötelező ebben nézni bennünket. Ott másfajta tükröt használnak, s az nekünk nagyon-nagyon előnytelen.

A Századvég elemzői most bejelentették: a jegybankkal olyan alternatív index kialakításán dolgoznak, amely Magyarország versenyképességét mérné fel, a lehető legjobban kiszűrve a torzító hatásokat, amelyek például a világon alkalmazott versenyképességi mutatóknál megfigyelhetők. A munkához elemzik a World Economic Forum, a Doing Business és az IMD World Competiveness mutatóit is.

Ez utóbbi legfrissebb elemzése éppen a napokban került nyilvánosságra, s akár még örülhetnénk is: két helyet javítottunk az előző évhez képest, s így a vizsgált 61 országból már a 46. helyen vagyunk. Közvetlenül Mexikó után és Kazahsztán előtt. Csehország a 27. ezen a listán, Lengyelország a 33., Szlovákia  a 40. Az örömből így lesz üröm. Vagyis mi szépítettünk, de a többiek is, így lemaradásunk már nemcsak a fejlett országokhoz képest feltűnő, hanem a Visegrádi négyekhez képest is. Jele sincs annak, hogy a kormány szembenézne a tényekkel. Mi még ott tartunk, hogy Magyarország jobban teljesít… Különben miből futná stadionokra, MNB-alapítványokra, kormányzati rezidenciára a várban, s még egy sor látványos presztízsberuházásra? Ilyenekbe csak az kezd, akinek jól megy. Ahol a gazdaság jól teljesít, így bőségesen áramlik forrás a központi kasszába is. Nem új adókból, a gazdaság és az emberek túladóztatásából, hanem a nagyobb teljesítmény okán. Mások ezt nem így látják? Pazarlásnak, pénzszórásnak, a jövő felélésének tartják e módit? Rossz a tükör vagy a látásmódjuk… 

Állítólag Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben válságtanácskozást hívott össze: nem a nemzetközi leszakadó trend volt a téma, hanem az első három hónap gyenge teljesítménye. Varga Mihály gazdasági miniszter megkapta a feladatot: élénkíteni kell a gazdaságot. Érthető e reakció: valóban sokkoló lehetett a GDP 0,9 százalékos növekedése, amikor minden felmérés két százalék körüli bővülést jelzett. De talán egy negyedéves megingás még nem lenne a világ vége, ám a trend aggasztó. A magyar gazdaság azért gyengélkedik, mert az új EU-pályázatok még nem indultak be igazán, ezért zuhant a beruházási volumen is. A vártnál szerényebb volt az autóipar teljesítménye is. Tehát a magyar gazdaság sikere egyértelműen külső tényezőktől függ: az EU-forrásoktól és a multik teljesítőképességétől. Ugyan magyar kkv-ból sok van, nemzetközileg is mérhető teljesítményre, exportra azonban kevesen képesek közülük. Vagyis nagy a baj.

Még akkor is, ha vannak kiugró teljesítmények. Sőt ez még jelentősebb problémát sejtet. A felcsúti polgármester cége, a Mészáros és Mészáros Kft. a 2014-es 9,8 milliárdos árbevételről tavaly jó 20 milliárdra ugrott, s így 3,5 milliárdos osztalékot osztottak ki. Andy Vajna a magyarországi kaszinós koncessziókkal tavaly napi 16,5 millió forintot keresett, így 6 milliárdos osztalékot utalhatott át Luxemburgban székelő offshore cégébe. Ők a kormány „kedvenc” vállalkozói, közbeszerzésekkel, állami banki hitelekkel megtámogatva. Az új magyar nemzeti tőkés oligarchia tagjai. Tőlük várnánk a fenntartható gazdasági növekedést, a multikat ellensúlyozó, hatékony gazdálkodást.

Tőlük? Azt várhatjuk… Ahogy a héten az Eötvös Csoport gazdasági tanácskozásán elhangzott: Magyarországon „az EU-s pénzek vagyonátrendező hatása sokkal nagyobb, mint a keresleti hatása”. Az államhoz kötődő új nemzeti tőkések – tisztelet a kivételnek – inkább felélik a kormányzati forrásokat, nem értékteremtés a céljuk, a profitot nem versenyképességet erősítő vállalkozásokba fektetik. Lehetne ez másként is.

És 2020 után másként lesz – hangzik a figyelmeztetés, jelezve, hogy az EU-pénzek addigra elapadnak, a nagyvonalú, felzárkóztatást segítő forrásokat ugyanis kétszer hét évre szavazták meg. Tizennégy év elég lehetne egy céltudatos, versenyképességet fejlesztő gazdaságpolitika megalapozásához.

Itt nem lesz elég. Így nem. Nagy baj azonban nem történik, csak kiderül: a király meztelen, azaz kipukkad a magyar növekedési lufi. Pedig most sem igazán nagy.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.