BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az IBUSZ legnagyobb versenyelőnye a komplexitás

A mai, gyorsan zajló gazdasági, politikai, kulturális változások közepette egy utazási márkával generációkat és különböző fogyasztói igényeket egyszerre kiszolgálni nagy kihívás. Magyarországon az IBUSZ ezt több generációt átívelően teszi. Az IBUSZ Utazási Irodák Kft. vezérigazgató-helyettesével, Komora Zoltánnal beszélgettünk.
2016.06.24., péntek 05:00

– Mi az, ami az IBUSZ-t valóban a versenytársaktól különböző márkává teszi?

– A több mint egy évszázados múlt egyfajta igazolás az ügyfeleink számára a megbízhatóságra, a stabilitásra és a megújulásra. Sokszor hangoztatjuk is, hogy az elmúlt, több mint száz év alatt volt gazdasági világválság, volt két világháború, volt forradalom, volt rendszerváltás, szóval szinte minden komoly történelmi, gazdasági eseményt és történést átéltünk, megéltünk, tapasztalatot szereztünk, menedzseltünk és túléltünk, így számunkra már szinte nincsenek rendkívüli, válságosnak tűnő helyzetek, amelyekre ne lennének megoldásaink.

– Mi volt a titok?

– A „több lábon állás”, a gyorsaság, a megbízhatóság és a rugalmasság. Fontosnak tartjuk ezeket hangsúlyozni, különösen az utóbbi időben a világban zajló, rendkívüli politikai, gazdasági, társadalmi történések miatt. A mai világban a tragédiák, a terrorveszély, a migránsáradat, a természeti katasztrófák, a gazdasági problémák mind-mind hatással vannak a keresletre, miközben az utas biztonságra törekszik. Az utazás ma már alapvető létszükséglet, amelyben a kérdés a „hova” mellett a „kinek a szervezésében”. Az IBUSZ a maga múltjával, gazdasági erejével, piacvezető helyzetével, bel- és külföldi kapcsolatrendszerével, szaktudásával pontosan azt a „hozzáadott” értéket testesíti meg, amely a biztonságos, nyugodt utazást jelenti.

– Mindeközben az internet egy újabb versenytársat teremtett.

– A „világ kinyílt”, az internet elterjedése, a piaci résztvevők mind erősebb és agresszívebb piaci terjeszkedése sokakat inspirált arra, hogy egyénileg állítsák össze utazásaikat, egyedi elképzeléseik alapján. Sokan ezért szkeptikusak az utazási irodák jövőjét illetően. Önbecsapás azt hinni, hogy a fapados járatok vagy online rendszerek olcsók. Ár/érték arányban az utazási irodák a mai napig sok helyen és sok tekintetben verhetetlenek. Tőlünk mint valóban „generációk utazási irodájától” jogos elvárás a folyamatos innováció. Az elmúlt években létrehoztuk e-kereskedelmi osztályunkat. Honlapunkat folyamatosan fejlesztjük, amelyen keresztül nemcsak útjainkat lehet lefoglalni, hanem célunk egy olyan utazási portál létrehozása, ahol a fő hangsúlyt a tartalom kapja. Ugyanakkor legnagyobb versenyelőnyünknek a komplexitásunkat tartjuk. Ma már a repülőjegy, szállásfoglalás valóban nem bonyolult. Mi viszont a szaktanácsadáson és a komplett, gördülékeny szervezésen túl minden olyasmivel foglalkozunk, ami leveszi az utas válláról a gondot, ugyanakkor garantálja számára a biztonságot.

– Élmények korhatár nélkül. Az IBUSZ márka szlogenje azt jelzi, hogy valóban nagyon széles célcsoportot fog át a kínálattal. Mik azok a trendek, amelyek jelenleg meghatározzák az utazási irodák piacát?

– Néhány évtizeddel ezelőtt az utazási iroda fogalma egyet jelentett az IBUSZ-szal. Annak ellenére, hogy azóta az utazási irodák száma meghatványozódott, tőlünk még mindig azt várják az utazók, hogy minden korosztálynak és igénynek megfelelően biztosítsunk utazási lehetőségeket. Így lehet az, hogy olcsó kempingektől egészen a luxusszállodákig minden megtalálható a kínálatunkban. Több törekvésünk is volt arra, hogy ebből a „skatulyából” kitörjünk, de elfogadtuk azt, hogy számos korosztály és széles rétegek számítanak ránk utazásuk megszervezésében. Igyekszünk ennek, valamint az elődeink által megalapozott, pozitív imázsunknak megfelelni.

– A digitalizáció egy új esély, vagy inkább veszély abban, hogy a szabadságukat töltő utasokat közvetlenül is elérjék?

– Mindkettő egyszerre. Az emberekre nagy mennyiségű információ zúdul. Éppen ezért úgy kell naprakésznek lennünk, hogy ezzel ne terheljük túlságosan ügyfeleinket. Az ismertségünk igen nagy, a kampányokon keresztül azt kívánjuk elérni, hogy egy-egy utazást vagy desztinációt hozzánk kapcsoljanak. A social media felületeken nagy létszámú érdeklődőt tudunk megmozgatni. A számos előny mellett ugyanakkor a digitalizációnak megvannak a hátrányai, sőt a veszélyei is.

– Az elmúlt időszakban sok olyan világpolitikai esemény történt, amely az utazást tervezők döntéshozatalát meghatározza. Hogy tudjátok ezt kezelni?

– Az idegenforgalom egy igen sérülékeny terület. Számos váratlan esemény befolyásolhatja a tevékenységünket, amelyekre gyorsan és hatékonyan kell reagálnunk. Mindehhez a szakmai tapasztalat, előre kidolgozott krízisterv mellett elengedhetetlen a megfelelő kapcsolatrendszer. A sajnálatos külpolitikai események hatására ismét előtérbe kerülnek az utazási irodák. Gond, probléma esetén ott vagyunk a háttérben, azonnali segítséget, jogi hátteret tudunk nyújtani.

– Manapság a közvetett piaci szereplők, versenytársak is betörni látszanak a piacra. Van-e olyan még, hogy klasszikus utazási iroda, illetve az IBUSZ mennyire próbál az ilyen típusú piaci változások élére állni?

– A mostani aktív generáció, a 30–59 éves korosztály bennünket a szüleik révén ismert meg. Tudták, ha utazás, akkor IBUSZ. Élményt biztosítottunk nekik, amit a nevünkhöz kötöttek. Az ő gyermekeiket, a most felnövekvő generációt hasonlóan igyekszünk megfogni, miközben lépést tartunk a trendekkel. Ehhez igyekszünk a személyes kapcsolat lehetőségével és a jogi háttérrel komplex szolgáltatásokat biztosítani. És talán ez az, amivel mi, azaz a klasszikus értelemben vett utaztatók többek vagyunk.

– A márkaválasztás egyfajta bizalmat jelent. Hogyan próbálja az IBUSZ ezt a bizalmi kapcsolatot az ügyfélkörével ápolni?

– A személyes kapcsolat és a bizalom nagyon fontos. Irodákhoz, ügyintézőkhöz, sőt idegenvezetőkhöz is ragaszkodnak ügyfeleink. Egy-egy utazás kiválasztásánál utasaink kíváncsiak kollégáink tapasztalataira, véleményére. Az elmúlt év azonos időszakához képest 30 százalékkal nőtt a honlapunkon való foglalások száma. Átlagosan 9-10 lehetőség megtekintését követően indítják el a foglalást utasaink, amelyet végül nem online, hanem az irodáink egyikében személyesen fejeznek be. Elsősorban az alacsonyabb árfekvésű utazásokat foglalják le online, míg a drágábbakat személyesen. Ezért van szükség még ma is az országos lefedettségre, így az IBUSZ negyven saját irodában és közel kétszáz viszonteladó partnernél várja az érdeklődő ügyfelek jelentkezését és kiszolgálását.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.