Már úgy tűnt, semmin sem csodálkozunk, ami a pénzügyi szférában történik. A brókercégeknél több mint egy éve feltárt és gyakorlatilag jogi következmények nélküli visszaélések kivizsgálásának módja, a vezetők felelősségre vonásának elhúzódása, a teljes körű kártalanítások elmaradása azonban meghaladja az ingerküszöböt. Az ügy pikantériáját az adja, hogy az érintett intézményekkel szemben fennálló kötelezettségek nem tartoznak sem az Országos Betétbiztosítási Alap, sem pedig a Befektetés-védelmi Alap által biztosított követelések körébe.
A károsultak a botrány tavaly év eleji kirobbanását követően máig sikertelenül futnak a pénzük után, de az események tükrében vélelmezhető, hogy a több mint harmincezer ember összességében 77 milliárd forintot meghaladó megtakarítása végképp és főleg következmények nélkül, „eltűnt”. A kedélyeket ismét felkorbácsolta – és tüntetést provokált – a gyanúsítottak ellen folyó eljárás megszüntetésének lehetősége. A lezajlott vizsgálatok az intézményeknél tapasztalható csalásokra lehetőséget adó felügyeleti hiányosságokra is fényt derítettek. Ez annál inkább érdeklődésre számot tartó probléma, mert a pénzügyi szektorba vetett bizalom olyan arányú megrendülését vetíti előre, amely hosszú időre negatívan befolyásolhatja az értékpapírpiaci aktivitást.
Az ügy kapcsán megindult az egymásra mutogatás a szakmai-felügyeleti hatóságok között arról, hogy ki és milyen mértékben mulasztott az évekig tartó csalássorozat feltárásában. Ehhez kapcsolódóan gyakran hallhattunk az információszolgáltatás szabályozási és végrehajtási hiányosságairól is.
A mindenkori felügyelet (ma már a nemzeti bank) törvényi előírásokhoz kapcsolódó feladatai között mindig kiemelt szerepet kapott a pénzügyi vállalkozások jelentőrendszere, amely a pénzügyi kormányzat, illetve az Országgyűlés részére évente legalább egyszer kötelezően benyújtandó, a teljes szektor elemzésének alapjául szolgáló adatokat volt hivatva biztosítani.
Kezdetben az adatszolgáltatás a törvényben meghatározott mutatószámoknak való megfelelésre korlátozódott (például tőkeáttétel, nagyhitel-korlát betartása stb.), és elsősorban a bankok számára testreszabott információs lapokon történt, amelyeknek a tartalma és terjedelme a szabályozás specifikusabbá válásával egyre részletesebb és bővebb lett. A felügyeleti hatóság számára azonban a kilencvenes években kijózanító volt a bankcsődök sorozatos bekövetkezése, különösen azoknál a hitelintézeteknél, amelyeknek a kockázati kitettségét jellemző „csengőszámok” nem jelezték a probléma bekövetkeztét. Az Ybl Bank tőkemegfelelési mutatója (akkor ez volt a legfontosabb jelzőszám, hiszen a bank tőkeerejét mutatta) például folyamatosan messze magasan meghaladta a szektorét, mégis becsődölt.
A levont következtetések nyomán olyan, az ellenőrzést szigorító intézkedések léptek életbe, amelyek az elvárások szerint sikeresen tudják kezelni a banküzem biztonságos vitelének számos aspektusát az MNB és a PSZÁF felé való adatszolgáltatás előírásával. Ebből kifolyólag a felügyeleti ellenőrzés kifinomultabb módszerei egy olyan, a prudenciális szabályok teljes körű ellenőrzését szolgáló, harmonizált adatszolgáltatásra épültek, amely egyidejűleg elégíti ki a felügyeleti (prudenciális jellegű) és a jegybanki (monetáris) statisztikai igényeket. Az adatszolgáltatás struktúrájából és tartalmából adódóan pedig a mutatókat napi, havi, negyedéves és éves bontásban, elemzésre alkalmas módon biztosítja.
A pénzügyi közvetítőrendszer feletti ellenőrzés napjainkra nemzetközi dimenziót nyert. Az EU-tagállamok felügyeleti kontrolljának harmonizációját a közösség által kiadott állásfoglalások segítik. A nem kötelező jellegű, illetve a nemzeti joganyagba csak a későbbiekben és részben átemelni javasolt irányelvek a versenysemlegesség jegyében kiadott ajánlásoknak tekinthetők. Sajnálatos módon azonban megkockáztatható az a kijelentés, hogy a jelentőrendszer már nem kap kellő hangsúlyt az előírások között; számonkérhetősége, a valós tények feltárására vonatkozó alkalmassága korlátozottnak mondható.
A hazai felügyeleti ellenőrzés kezdettől fogva három pillérre támaszkodik. Előírások rögzítették az úgynevezett off-site (helyszínen kívüli) ellenőrzéshez szükséges adatokat, amelyek helytállóságának vizsgálatát on-site (helyszíni) ellenőrzések segítették. Végül, de nem utolsósorban az intézmények vezetőivel folytatott konzultációk is részei a felügyeleti tevékenységnek.
A „brókerbotrány” néven elhíresült csődhullám a lazább ellenőrzésből fakadó helyzettel magyarázható. A pénzügyi vállalkozásokról szóló törvénynek az elmúlt években számos újrakodifikált változatával találkozhattunk, amelyek azonban nem erősítették meg a felügyeleti jogkör eszköztárát, és így alkalmasságuk a valós helyzet feltárására legalábbis kérdésesnek bizonyult.
Az mindenesetre leszögezhető, hogy a törvényi szabályozás kötelezően előírta a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások (ideértve a tőzsdei szereplőket is) rendszeres, átfogó helyszíni felügyeleti ellenőrzését. Ezen túlmenően nagymértékben támaszkodott azokra a jelzésekre, amelyeket a hitelintézetek vezetőitől várt el, amennyiben azok a szolvencia veszélybe kerülését tapasztalták. Másrészt az is igaz, hogy az előírások nem transzparensek, betartásukat szinte követhetetlenül nehezítik a hivatkozások más rendelkezésekre, és tele vannak olyan bizonytalan, puha kitételekkel, mint például „megfelelő vagy rendszeres gyakoriság”.
Az adatszolgáltatások a PSZÁF funkcióinak (bank- és tőkepiaci felügyeletek) kibővítése mellett még eredményesen tudtak működni, de a jegybankba történő integráció miatt már legalábbis kétséges, hogy az így létrehozott felügyeleti struktúra hatékonyan el tudja látni különösen a rendszerkockázatok feltárására irányuló feladatait.
A hatékony felügyeleti munkához olyan stabil jogi és intézményrendszerre van szükség, amely haladéktalanul észleli a biztonságos működést veszélyeztető tendenciákat, és képes megszüntetni azokat. Ezt a célt tanácsos kitűzni, amivel elkerülhető nemcsak további brókercégek bedőlése, de az is, hogy ne legyen több károsult – akik bizalommal fektették be megtakarításaikat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.