Csak együtt nyerhetünk

Egy viszonylag kiegyensúlyozottan fejlődő és folyamatosan bővülő időszak után az Európai Unió fennállása óta egyik legsúlyosabb válságát éli meg. Az integrációs szervezetet az elmúlt egy évtizedben négy nagy kihívás érte.

Az első a 2008-as gazdasági és pénzügyi válság volt, amely érzékenyen érintette az EU valamennyi tagországának gazdaságát, a periférikus államokban pedig elhúzódó recesszióhoz és magas munkanélküliséghez vezetett. Megjegyzendő, hogy a gazdasági válságból az EU a mai napig nem lábalt ki teljes mértékben, mert a déli államok (Görögország, Portugália, Spanyolország és Olaszország) szerkezeti problémái továbbra is fennmaradtak. Görögország gondjainak kezelése a mai napig az unió gazdaságilag fejlett tagállamainak erőfeszítéseitől függ.

A második nagy kihívás időrendben az orosz–ukrán válság, amelyet a minszki megállapodás ellenére sem tudtak kielégítően rendezni. Kétséges a fegyverszünet betartása, és mostanra rendszeressé váltak Kelet-Ukrajnában a helyi konfliktusok. Ugyanakkor az Oroszország ellen bevezetett gazdasági embargó a legtöbb európai uniós ország nemzetgazdaságát negatívan érinti.

A harmadik – és talán a legnagyobb – kihívás a migránskérdés. Ezen a területen mutatkozott meg leginkább az integrációs szervezet tökéletlensége és az alaphelyzet kezelésének teljes félreértése. A migráció kérdése rendkívüli mértékben megosztotta az EU-tagországait, az államok pedig eltérő érdekeik és az általános politikai akarat hiánya miatt a mai napig nem jutottak konszenzusra a bevándorlási politika kérdésében.

Végül az utolsó bizonytalansági tényező a Nagy-Britanniában június 23-án tartandó népszavazás. A brit választópolgárok arról döntenek, hogy a szigetország továbbra is az integrációs szervezet tagja kíván-e maradni, vagy kilép az EU-ból. Ez utóbbinak beláthatatlanok lennének a következményei mind a brit nemzetgazdaság, mind pedig az európai integráció szempontjából. Nagy-Britannia gazdasága és pénzpiaca ugyanis szorosan összekapcsolódott az euróövezet gazdaságával.

Az európai integrációt számos kihívás érte a fennállása során. Elegendő emlékeztetni az 1973-ban kezdődött globális méretű világgazdasági válságra és annak az Európai Gazdasági Közösség tagállamaira gyakorolt hatásaira (a gazdasági növekedés lelassulása, magas infláció és a munkanélküliség növekedése). A 70-es és a 80-as évek elejét az „eurószklerózis” korszakának nevezik. Az integrációs szervezet válasza a globális kihívásra az egységes belső piac programja és az integráció folyamatának további elmélyítése volt. Az 1992-ben elfogadott maastrichti szerződés a politikai unió és a Gazdasági és Monetáris Unió megteremtésével pedig az integráció elmélyítésének gyakorlati megnyilvánulását jelentette. Vagyis az Európai Unió megerősödve került ki a 70-es évek megpróbáltatásaiból.

Az EU-t sújtó problémák jelentős része globális jellegű és szoros kapcsolatban áll a globalizáció jelenségével. A tagországok nemzetgazdaságai az integrációs szervezetben szorosan összekapcsolódtak egymással, kölcsönös függőség alakult ki az egyes országok között a világgazdaságban. Ezzel magyarázható, hogy az Egyesült Államokból induló 2008-as gazdasági és pénzügyi válság hatásai valamennyi uniós tagországot érintették. Maga az Észak-Afrikából és Közel-Keletről megindult migráció is globális probléma, és csak közös európai fellépéssel lehet megfelelő választ adni rá.

A jelenlegi helyzetben a megoldást nem a tagállami önzésre épülő nacionalista logika, hanem az integrációs szervezet mechanizmusának további elmélyítése jelentené. Úgy gondolom, hogy a globális kihívásokkal szemben hosszabb távon csak egy egységes, erős és megfelelő gazdasági háttérrel rendelkező – tagállami érdekeket is figyelembe vevő – integrációs szervezet tudja felvenni a harcot.

A két- vagy többsebességes Európa nem jelent megoldást – ez a gazdasági válság során világosan megmutatkozott. Az EU legfontosabb vívmányait (egységes belső piac, schengeni egyezmény, a Gazdasági és Monetáris Unió) a következő időszakban nemcsak meg kellene őrizni, hanem továbbfejlesztésük az integrációs szervezet sikeres működésének zálogát jelenti.