BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Limitált erőforrással rendelkező gazdaságra alapozzuk világunkat

Van egy vállalat, amelynek a vezetői, rendhagyó személyiségek, szeretnék, ha a világ emlékezne a nevükre. Nem tettek mást, mint létező vezető technológiákból egy új rendszert hoztak létre, hogy megváltoztassák a világ közlekedési, szállítási szisztémáját, és ezzel sok tekintetben forradalmasítsák a gazdaságot és az emberek közlekedésről alkotott eddigi elgondolásait. Mindez látszólag futurisztikus elképzelés, ők mégis konkrét tervekre és évszámokra hivatkoznak. Bibop L. Grestával, a Hyperloop Trans­portation Technologies egyik alapítójával beszélgettünk.
2016.06.24., péntek 05:00


Fura dolog, hogy az, amit megálmodtatok, egy páratlan, komplex technológiai lépés az emberiség számára, és közben mégis egyszerre egyszerű és kézenfekvő megoldás.

– Egy valóban furcsa dolgot építünk. Azon dolgozunk, hogyan szállítsunk embereket egyszerűen egy csövön keresztül. Lebegtetünk egy utasszállító kapszulát, és hangsebességgel mozgatjuk. Hát nem őrület? Dehogynem!

Rendben, ez jó. Szóval valóban meg akarod változtatni a világot?

– Nos, a világ megváltoztatása már a következmény lenne. Örülnék, ha nem kellene megváltoztatni a világot, de ez csak akkor lehetne így, ha egy jobb világban élnénk. A jelenlegi világunk nem halad jó irányba, így változtatnunk kell rajta. Ha csak a közlekedést vesszük figyelembe, látjuk, hogy nem működik. Gondolj csak arra, hogy mire megérkezel a repülőtérre, és kiállod a sorod mindenhol… Ezeknek a dolgoknak a 70 százalékát lerendezhetnéd egyszerűbben is. Nézzük meg a közlekedési rendszert. Minden állami támogatásból működik. Ez rendben is van, de az már kevésbé, hogy a közlekedés terén az elmúlt 200 évben nem volt fejlődés. Most változtatunk ezen. Egy biztonságosabb, fenntarthatóbb és jövedelmezőbb közlekedési rendszerre van szükség.

Biztos, hogy ez egy fenntartható megoldás? Tehát az egész rendszer vagy csak bizonyos elemei rendelkeznek ilyen pozitív tulajdonságokkal a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve? Mert az elektromos autók esetében is azt látjuk, hogy sok kérdésre nincsenek „fenntartható” válaszok ma. Az elemeket újra kell hasznosítani, és ez számos új problémához vezethet. Szóval, ha van egy új megoldás, azzal gyakran új problémák is keletkezhetnek.

– Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni ezt a kérdést, számos dolgot kell számításba vennünk. Az első kérdés, hogy hogyan termeljük az energiát. Mi megújuló energiák kombinációját használjuk. Napelemeket, szélenergiát, sőt energia-visszanyeréssel történő fékezést, illetve geotermikus energiát olyan helyeken, ahol nem hatékonyak a napelemek. Ezeket a szempontokat kell figyelembe venni, és azt, hogy mennyi energiát fogyasztunk, illetve a 400 kilowattos kapszulánkat, a szivattyúkat, és máris levonhatjuk a következtetéseket.

30 százalékkal több energiát tudunk termelni, mint amennyit elhasználunk. És csak most jön a dolog jó része. Minden, amit előállítunk, az anyag, a távvezetékoszlopok, a csőrendszer is környezetbarát. Nem akarunk hippiként viselkedni, próbálunk egy olyan dolgot létrehozni, ami nemcsak gazdaságos, de egyben jövedelmező is. Amikor majd elmegyünk egy telektulajdonoshoz, és közöljük, hogy 32 oszlopot szeretnénk elhelyezni 60 méterenként, azt is hozzátesszük, hogy cserébe biztosítunk neki vizet, elektromosságot, sávszélességet, sőt még a természetet is tiszteletben tartjuk, hiszen minden csendesen működik, és nem bocsát ki semmit. Az oszlopok köré függőkerteket építünk, és az állatok is szabadon kószálhatnak, hiszen nem zavarja őket semmi. Ellenben az autókkal vagy vasutakkal nem ez lenne a helyzet. Mindent figyelembe véve ez az eddigi legfejlettebben és legfenntarthatóbban megtervezett infrastruktúra.

Vajon erős lesz-e a gazdasági lobbi, amely ezzel szembemegy?

– Készek vagyunk az autóiparral kooperálni, mivel az utazás kezdőpontján megnyomunk egy gombot, és egy autó, akár egy Uber vagy taxi elvisz a Hyperloop-állomásra, ahol persze ott kell hagynunk az autót, és beszállni az első kapszulába, amely elvisz a főállomásra, onnan pedig a célállomásra. Ez az első fázis. Itt jön a második. Túlnyomásos autókat fogunk építeni annak érdekében, hogy el tudjunk indulni a házunktól, és közvetlenül autóval érkezzünk a Hyperloopba.

Az országok kormányai érdekeltek a témában, vagy inkább ellene vannak?

– Teljes mértékben érdekeltek, 11 kormány van jelenleg a folyamatban. Egyezségeket írnak alá, hogy az államukon belül is kiépülhessenek ilyesfajta útvonalak.

A Hyperloop egy cég, egy márka vagy egy idea ?

– A Hyperloop az én vállalatom. Pontosan Hyperloop Transportation Technologies a neve. A közlekedés módját pedig „tubetransport”-nak nevezzük. A Hyperloop az egyik cég, ami ezt kínálja. Ez nem vonat, nem repülő, hanem az utas szállítás ötödik típusa. De számos más cég is van, amelyek más típusú „csőutazást” biztosítanak.

Az elmúlt évben hány országba jutottál el? És hogyan reagálnak a különböző országok? Például India, az USA vagy Kína…, nem minden ország és ember szeretné megváltoztatni a világot.

– Nos, meglepődnél, ha tudnád, hogy milyen sok érdeklődő van jelenleg a világban. Az elmúlt 8 hónapban 56 országban jártam, és azt láttam, hogy mindenki tudja, hogy a jelenlegi közlekedési rendszer nem fenntartható. Egy nemzet GDP-jének nagy részét felemészti. Szóval változtatniuk kell, mert nincs elég pénzük, hogy fenntartsák ezeket a „fekete lyukakat” a mérlegegyenlegükben. Változtatásra vannak kényszerítve.

Mit gondolsz, ezzel megváltoztatod a játékszabályokat, és valódi gamechanger vagy?

– Úgy gondolom, hogy ez nem rólam szól, hanem a csapatról, amit összehoztunk. Közösen változtatjuk meg a világot. Ez a technológia átalakítólag hatna számos iparágra, nem csak a közlekedésre. De mindenképp nagyon pozitív jövőre számíthatunk.

Csak az üzlet, az iparágak működése változik meg, vagy az emberek is?

– Az emberek is változnak, akár akarjuk, akár nem. Az emberek el fogják fogadni, adaptálódnak majd.

Oké, az utolsó kérdésem pedig: mi az álmod globális szinten, tekintve a fenntarthatóságot, az üzletet és az embereket? Milyennek gondolod a jövőt?

– Az az álmom is, amit látok. Változtatunk. A közlekedéssel kell kezdenünk, de mindaz, amit előállítunk, az emberiség számos problémájának megoldásául szolgálhat. Először is a gazdaságot kell megváltoztatnunk, mivel a gazdaság egyáltalán nem működik. Egy limitált erőforrással rendelkező gazdaságra alapozzuk az egész világunkat. Ez butaság. Szóval ezen változtatnunk kell. És úgy hiszem, hogy a közeljövőben majd, ha visszatekintünk, látni fogjuk, hogy milyen buták voltunk. Egy jóléti gazdaságra van szükségünk. Itt most nem a kommunizmusra vagy a kapitalizmusra gondolok, hanem egy új gazdaság létrehozására, amely fenntarthatóságon és megújuló energiaforrásokon alapul. És ez be fog következni.

Tíz perc lehetne a Budapest–Pozsony táv

A tube transport, más elnevezéssel vákuumvasút egy, a világ megszokott működését, és nem csak a közlekedést és a szállítmányozást újraértelmező, futurisztikusnak hangzó közlekedési forma. A kísérleti szakasszal egy időben a vállalat vezetői már a megvalósításról beszélnek. A vállalat alapítóival a TESLA márka elnökét is kapcsolatba hozzák. A Hyperloop ezzel az új közlekedési formával azt ígéri, hogy a Pozsony–Budapest-utazás 10 percre csökkenne.


A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.