Egy napos és szeles tavaszi hétvégén Németországban a megújuló energiaforrásokra alapozó villamosenergia-termelés meghaladta az ország teljes fogyasztását, a leállítható erőművek leálltak, az atomerőművek számára pedig negatív árak alakultak ki. Vagyis az atomerőművek fizettek a megtermelt villamosenergia után, nem pedig bevételhez jutottak.
Egyszeri, a kedvező feltételek egybeeséséről van szó, de a jövőt illetően mégis igen elgondolkoztató az esemény. A fejlett országokban még a 2008-as válság óta eltelt időszakban is hódítanak a megújuló energiaforrásokra alapozó villamosenergia-fejlesztések, az egységnyi termeléshez szükséges beruházások és a fajlagos költségek 25-30 százalékkal javultak. A globalizált világban a hagyományos erőforrások importjára kényszerült szinte valamennyi ország energiapolitikájában az ellátásbiztonság és a függetlenedés kapott hangsúlyt.
Az említett egybeesés újabb adalékkal szolgálhat a hazai Paks 2. atomerőművel kapcsolatos vitához, amelyben az építendő erőmű gazdaságosságát, célszerűségét kérdőjelezik meg. A többé-kevésbé elfogulatlan vizsgálatok szerint csak akkor tűnik reálisnak az atomerőműbe történő befektetett tőke megtérülése, ha a villamos energia nagykereskedelmi ára a 60 éves működés alatt a mai áraknál 70-80 százalékkal magasabb lesz, és ezalatt az atomerőmű kihasználtsága végig a mostani, nemzetközi szinten igen magas, 90-95 százalékos lehet. A gazdaságosság ezen alapfeltételeit kérdőjelezi meg a bekövetkezett fejlemény.
A 60 évre kitekintő átlagárak prognózisa kissé a hitek világába tartozik, de Paks 2. döntése még a magas kőolajárak idején született, így érdemes megemlíteni, hogy az IEA múlt év novemberi tanulmánya – a kőolaj árának teljes áresését még nem ismerve – a 2013–2040 közötti áremelkedést 67–71 dollár/MWh-ra teszi. Mára a bázis- és a távlatosabb árak is erősen változtak. Az ártrendnek szerény változást valószínűsítenek, miközben a hagyományos tüzelőanyagok átlagköltségei kiegyenlítettek, a megújuló alapú termelés egységköltsége pedig a felére eshet. Ráadásul az atomerőművek döntően a mindenkori „zsinórfogyasztást” (folyamatos és azonos mennyiségű – a szerk.) szolgálják, ahol az árszint jóval szerényebb, mint a kiegyenlítő energia estében.
A ma igen alacsony és a negatív árak a Paks 2. esetében nemcsak a várható árakat kérdőjelezik meg, hanem illuzórikussá teszik a kihasználtság tervezett mértékét is. Márpedig az utóbbi döntően hat a termelt villamos energia egységköltségére. Miután a beruházási költség és annak terhe egy atomerőműnél meghatározóbb, a kihasználtság csökkenése is számottevő egységköltségromlást valószínűsít. Paks 2.-nél még külön gond, hogy közel egy évtizedig a régi és az új erőmű együttes működése idején a 4400 MWh kapacitás túl nagy a várható hazai „völgyfogyasztás” tükrében. Az export is inkább csak vágy, hiszen a növekvő egységköltségek és a visszafogott áremelkedés esetén az export jövedelmezősége nem járul hozzá a beruházás remélt megtérüléséhez.
A megújuló energiaforrások versenyképességének látványos javulásán megfigyelhető előretörésük, a szénhidrogének utóbbi két évben látott árcsökkenése és élettartamuk közel háromszorosára emelkedése, továbbá a fajlagos energiafelhasználás csökkenése a következő évtizedekben tartós változásokat kényszerítenek ki. Úgy tűnik, hogy az óriási egységkapacitású atomerőművek a központosított ellátási rendszer szerves részeként funkcionálhatnak elfogadhatóan, a jövőben várható „elosztott ellátás” feltételei között azonban nehezen elviselhető tehernek tűnnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.