BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
MNB

Segít az MNB újabb dobása

2016.06.23., csütörtök 05:00

Százmilliárd forinttal növelte meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a közelmúltban a Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik, kivezető szakászában elérhető forintalapú forrást. Ezzel már 400 milliárd forint fix kamatozású, és akár 10 éves lejáratú, nagyon kedvező forrás áll rendelkezésre a magyar kis- és középvállalkozások részére. A döntés előnyös lehet mind a vállalkozások, mind a bankok és lízingtársaságok számára, amit mi sem magyaráz jobban, mint az, hogy a tavalyi év végén a kkv-szektor teljes hitelállományának megközelítőleg egyharmada, valamint a pénzügyi lízingszerződések 90 százaléka NHP-forrásból került ki. Az agráriumban szinte kizárólag ebből a forrásból lehet hitelezni, és az ügyfelek részéről mára alapelvárássá vált ez a fajta konstrukció.

Látható tehát, hogy óriási az igény a termékre, és egyes bankok, illetve lízingcégek már részben vagy egészben kifogytak a rendelkezésre álló NHP-kereteikből. Nem látunk bele egymás lapjaiba, de az érezhető a piacon, hogy két-három szereplő tud aktívan ügyfélszerzésre koncentrálni a rendelkezésre álló NHP-forrásokkal, a többiek pedig jellemzően védekeznek, és az ügyfélmegtartásra koncentrálnak. A forrásbővítés tehát így a verseny és a hitelezés fokozását, valamint a kkv-k számára kedvezőbb kondíciókat eredményezhet.

Éppen ezért a keret elosztása kulcskérdés ma a piacon. A most meghirdetett, újabb 100 milliárd forint elosztásánál az lenne a legcélszerűbb, ha a klasszikus logisztikából ismert FIFO-elv alapján, azaz a konkrét ügyfél-hiteligénylések beadásának sorrendjében, a keret kimerüléséig lehetne szerződni, bankszintű limitek nélkül. Így lehetne a leginkább biztosítani, hogy azokhoz a pénzintézetekhez kerüljön forrás, amelyek a leggyorsabban és a legtöbb ügyfelet tudják kiszolgálni.

A keretösszeg növelése azt is mutatja, hogy a piaci keretek közötti hitelezés még nem állt helyre. Felmerül a kérdés, hogy miért nem saját forrásokból hiteleznek a bankok, és mikor lehet visszatérni az NHP előtti időszakhoz. Ez több tényezőtől is függ. Egyrészt pozitív, hogy az alapkamat új történelmi mélyponton, immár 0,9 százalékon áll, az MNB csökkenő kamatpályája ugyanis a hitelkereslet növekedését eredményezheti, ugyanakkor a keresleti oldalon az ügyfelek már hozzászoktak a fix, 2,5 százalékban maximált kamathoz. A másik oldalon az ügyfelek a betéteiket ebben az alacsony hozamkörnyezetben már nemcsak bankszámlán kívánják tartani, hanem elköltik tartós fogyasztási cikkekre, illetve ingatlanra, vagy egyéb befektetési formákat keresnek. Az ingatlanvásárlási kedv rekordokat döntöget, ami azt igazolja, hogy a befektetők a szabad pénzeszközeiket inkább ide fektetik. A vállalkozásoknál is megfigyelhető egyfajta adósságcsökkentési trend, hiszen akinek felesleges készpénzállománya van, a tartalékolás helyett inkább saját forrásból finanszírozza készleteit, vagy akár beruházásait, és nem bankbetétekben helyezi el.

Egy banknak ahhoz, hogy a Növekedési Hitelprogram mellett versenyképes saját forrású hitelt tudjon kínálni a jelenlegi helyzetben, több dolgot is meg kell oldania. Megfelelő mennyiségű betétet kell gyűjtenie, méghozzá a jegybanki alapkamat alatti szinten, majd ezt a forrást egy kamatcsereügylet keretében változó kamatozásról változatlan kamatozású ügyletté kell átváltania (swapügylet keretében). Ez további költséggel jár, különösen akkor, ha a hosszú távú kamatok növekedési pályát mutatnak. Megoldás lehetne, ha a bankközi forgalom nagyobb mértékben elindulna, és a bankok közötti kamatszint, azaz a Bubor mértéke az effektív kamatok csökkenésével a jegybanki alapkamat alá süllyedne. Jelenleg azonban azt látjuk, hogy az 1 és 3 havi Bubor most magasabb, mint az alapkamat.

Ami késik, nem múlik: hosszabb távon, akár az idei év végére az NHP harmadik szakaszának kivezetésével és az effektív kamatok csökkenésével elképzelhető, hogy a hitelprogramhoz hasonló, piaci alapú feltételekkel találkozhatunk majd. Addig viszont nagyon jól jön mindenkinek az a plusz 100 milliárd forint, ami a gazdasági növekedést is támogathatja.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.