Tétova adatfüggők

Akad itt némi hitelességi aggály. A befektetők mind kevésbé hiszik, hogy az amerikai – vagy az európai és a japán – jegybank valóban eléri inflációs célját, s mind nehezebb üzleti döntéseket alapozni a rendre tévesnek bizonyuló előrejelzésekre, útmutatásokra. Az utóbbi néhány hét eseményei ezt jól alátámasztják. Május végén az amerikai központi bank (Fed) vezetői még közelgő kamatemelésről beszéltek, ám néhány nappal később, a gyenge májusi foglalkoztatási jelentés megjelenése után már megint halasztják a döntést. Minden az adatoktól függ, még nem látjuk elég tisztán a folyamatokat, mondják tétován. Hányszor hallottuk ezt az érvelést 2009 óta. Ám az oka ennek a tétovaságnak az – mint elemzésében John Plender rámutat a Financial Timesban –, hogy vajmi keveset tudunk arról, miként is működik a világgazdaság a pénzügyi válság kirobbanása óta.

Érzékeljük persze, hogy az Egyesült Államok hamarabb kikeveredett a krízisből, mint Európa és Japán, ám a három nagy térség mégsem képes elszakadni egymástól, legalábbis a jegybankok szemszögéből. Mihelyt Washingtonban megpendítik a monetáris szigorítás eshetőségét, miközben Európában és Japánban gőzerővel lazítják a feltételeket, a dollár azonnal erősödni kezd, s a kamatemelés egy időre lekerül a napirendről.

A Fed – és talán a többi jegybank is – hajlik rá, hogy elfogadja, amit Plender állít, s nem tesz úgy, mintha tökéletesen átlátná és értené a globális folyamatokat. Sőt minapi, philadelphiai beszédében Janet Yellen amerikai jegybankelnök a mondandója középpontjába éppen a bizonytalanságot helyezte. Vajon meddig diktálhat nagyobb tempót magának az amerikai gazdaság, ha szinte mindenütt másutt a lassú növekedés a jellemző? Vajon mennyi idő alatt tér vissza az infláció üteme a kívánt kétszázalékos cél közelébe? Vajon mi a következménye annak, hogy a termelékenység, amelytől az életszínvonal alakulása, s végső soron a társadalmi béke függ, nagyon alacsony szintre süllyedt? Rendkívül nehéz kérdések ezek – jegyezte meg –, és nincsenek egyértelmű válaszok. Az előrejelzések pedig éppen ezért szükségképpen tévedhetnek. A termelékenység korábbi, látványos megugrása egyesek szerint egyszeri jelenség volt. Az információs technológiai forradalom a kilencvenes évek elejétől másfél évtizeden át drámaian meglökte a termelékenységet, a termést azonban már learattuk. Mások szerint a megújulási hullám még csak most jön a mesterséges intelligencia, a személyre szabott gyógyászat és a robotizáció formájában. Lehetséges azonban, mondta Yellen, hogy a válság okozta bizonytalanság veszi el a kedvet a beruházásoktól, a kutatás-fejlesztéstől.

A kérdéseket csak szaporította Lael Brainard, a kormányzótanács tagja, aki ugyancsak néhány nappal ezelőtt elhangzott beszédében felvetette: valamilyen okból a források nem kerülnek át a legkevésbé termelékeny cégekből a leginkább termelékenyekbe. De lehet, hogy az innováció bevezetése és tényleges termelési hasznosulása között a vártnál hosszabb idő telik el. Tény viszont, hogy 2009 óta az amerikai termelékenység évente fél százalékkal javult, szemben a megelőző ötven év 2,25 százalékával, s hasonló jelenséget figyelnek meg Nagy-Britanniában, vagy éppen Magyarországon is, a pangó életszínvonal veszélye miatt megjósolhatatlan következményekkel.

Erre hívja fel a figyelmet az OECD csütörtökön publikált tanulmánya is. A potenciális kibocsátás üteme 1953-tól 2003-ig 3–4,5 százalék között ingadozott az Egyesült Államokban, de Brainard szerint a válság óta 1,25 százalékra apadt az iram. Még nyomasztóbb adatokat citál írásában Narayana Kocherlakota volt minneapolisi Fed-elnök és rochesteri egyetemi professzor: az amerikai GDP 2015 végén 8-9 százalékkal volt alacsonyabb, mint ahogy 2009-ben előre megbecsülte a Kongresszusi Költségvetési Hivatal, illetve a jegybank. Az ok: a romló termelékenység. S a szerző bizonyítja: olcsó a munka és a tőke, ám mindkettő kihasználatlanul hever, ezért adókedvezményekkel és további jegybanki ösztönzéssel, alacsony kamattal serkenteni kell a beruházásokat.

Utal erre áttételesen Yellen és Brainard is. A következtetés pedig az lehet: ha a nagy, fejlett térségek nem hangolódnak össze, ha túl sok a megtakarítás és kevés a beruházás, akkor még nagyon-nagyon sokáig a gazdasági (és politikai) bizonytalanság korában élhetünk.