Biztosnak látszik, hogy 2020 után Magyarország lényegesen kevesebb EU-támogatásra számíthat, mint az elmúlt években, így ezt a reálgazdaságot jelentősen támogató hátszelet várhatóan elveszítjük – ha nem változik a jelenlegi szabályozás. Ez azért rossz hír, mert 2010–2015 között összesen a GDP több mint negyedét meghaladó forrás áramlott hazánkba, miközben az időszak összes gazdasági növekedése nem érte el a tíz százalékot. Bátran kijelenthetjük, hogy EU-transzferek nélkül vélhetően nem tudtunk volna kikecmeregni a 2008-as válságot követő recesszióból.
Az idei első negyedévben az uniós források elapadása miatt – éppen az EU-s költségvetési ciklusváltás okozza ezt – lassabban nőtt a GDP (éves alapon mindössze 0,9 százalékkal, míg tavaly év végén 3 felett volt az ütem). Lehet, hogy a magyar gazdaság valójában egy motor nélküli jármű, amit csak az uniós hátszél hozott mozgásba? Ha ez így van, nagy valószínűséggel a magyar gazdaság nagy slamasztikába kerül négy év múlva, ami nem túl rózsás jövőkép.
De talán ennyire nem kilátástalan a helyzet. A gazdasági elemzők gyakran nem veszik figyelembe vagy alulsúlyozzák azt a tényt, hogy a vizsgált ország növekedése milyen hitelbővülés mellett ment végbe. Nyilvánvalóan egy adott növekedés annál értékesebb, minél kevesebb hitelt kell kihelyezni a fenntartásához. Az amerikai ingatlanhitel-buborék utolsó időszakának GDP-növekedéséről ma már tudjuk, hogy nagyon sokba került az utókornak.
A fejlett világ elmúlt 25 évének a növekedését szinte kivétel nélkül a magánszektor hitelállományának drámai emelkedése támogatta, egészen a 2008-as hitelválság beköszöntéig. Mivel a hitel nem más, mint előrehozott fogyasztás, a hitel-visszafizetés pedig egy korábban elfogyasztott termék vagy szolgáltatás utólagos kifizetése, világos, hogy a hiteltörlesztés közvetlenül csökkenti a fogyasztást, és ezáltal recessziós hatású. Nem véletlen, hogy a 2008-as összeomlás után a világ legnagyobb része nem vállalta fel a fennálló hitelállomány csökkentéséből adódó fájdalmakat, inkább a „kutyaharapást szőrével” terápiát alkalmazta: további hitelt préselt a gazdaságba.
Mivel a magánszektor hitelfelvételi hajlandósága megszűnt, az államháztartások vállalták fel az adósság növelését, ezzel pótlólagos keresletet teremtve a recesszióval küzdő gazdaságokban. Ez a megoldás tovább növelte a hitelállományt, ennek ellenére a pénzügyi terhek nem váltak elviselhetetlenné, mivel az államkötvények kamatai nulla közeli szintre (vagy még lejjebb, lásd a német államkötvények negatív hozamát) süllyedtek. A fenti helyzet a magyarországihoz hasonló kérdést vet fel a fejlett gazdaságokban: a hitelbővülés hátszele mellett beindul-e egyáltalán a motor?
magyar gazdaság lanyha növekedését elemezve a hátszél mellett vizsgálnunk kell egy tartós, több éve tapasztalható, erőteljes ellenszelet is, ez pedig nem más, mint a növekedés legnagyobb ellensége, a „deleveraging”, azaz hiteltörlesztés. A magyar lakosság nemzetközi szinten példátlan arányban, 2010 óta szinte minden évben több mint 1000 milliárd forinttal csökkentette hitelállományát. A hiteltörlesztésre fordított összeg egy az egyben csökkentette a lakosság jövedelméből fogyasztásra költhető összeget. Ez önmagában drasztikusan befolyásolja a nemzeti össztermék alakulását, de ha összehasonlítjuk a 2008 előtti hitelfelvételből finanszírozott lakossági költések volumenével, ahol a kereset mellett a felvett hitelek is elköltésre kerültek, a hatás drámai.
A „hitelundor” által kiváltott, egyidejű lakossági hiteltörlesztés az EU-támogatások pozitív hatása nélkül példátlan recessziót okozott volna Magyarországon az elmúlt években. (Főleg, ha figyelembe vesszük a vállalati hitelállomány zsugorodásának hatásait is.) Érdekes, hogy az EU-támogatások és a magánszektor hiteltörlesztésének forintban kifejezett kumulált értéke 2008–2016 között nagyon hasonló, bár igaz, hogy az elmúlt három évben a támogatások értéke közel kétszerese volt a lakossági törlesztésnek.
Úgy vélem, egységnyi lakossági hitel-visszafizetés negatív hatása meghaladja az egységnyi EU-támogatás GDP-re kifejtett pozitív hatását, így a fentiek alapján kis egyszerűsítéssel kimondhatjuk, hogy az elmúlt hat évben az EU-s hátszél nagyjából semlegesítette a hitel-visszafizetésből adódó ellenszelet. A már hat éve folyó hitelzsugorodás hatására a magyar lakosság GDP-arányos adóssága európai összehasonlításban az egyik legalacsonyabb szintre, 15-20 százalékra esett vissza, így ennek gazdaságfékező hatása lassan megszűnik.
Az EU-támogatásokra ugyanakkor a következő években még számíthatunk, így komoly esély van arra, hogy kiderüljön: a magyar gazdaságban mégiscsak van motor, még ha a lóerők száma a folyamatosan romló demográfia és az intenzív kivándorlási hullám miatt folyamatosan csökken is. De ez már egy másik történet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.