Van-e motorja EU-s hátszél nélkül a gazdaságnak?

Biztosnak látszik, hogy 2020 után Magyarország lényegesen kevesebb EU-támogatásra számíthat, mint az elmúlt években, így ezt a reálgazdaságot jelentősen támogató hátszelet várhatóan elveszítjük – ha nem változik a jelenlegi szabályozás. Ez azért rossz hír, mert 2010–2015 között összesen a GDP több mint negyedét meghaladó forrás áramlott hazánkba, miközben az időszak összes gazdasági növekedése nem érte el a tíz százalékot. Bátran kijelenthetjük, hogy EU-transzferek nélkül vélhetően nem tudtunk volna kikecmeregni a 2008-as válságot követő recesszióból.

Az idei első negyedévben az uniós források elapadása miatt – éppen az EU-s költségvetési ciklusváltás okozza ezt – lassabban nőtt a GDP (éves alapon mindössze 0,9 százalékkal, míg tavaly év végén 3 felett volt az ütem). Lehet, hogy a magyar gazdaság valójában egy motor nélküli jármű, amit csak az uniós hátszél hozott mozgásba? Ha ez így van, nagy valószínűséggel a magyar gazdaság nagy slamasztikába kerül négy év múlva, ami nem túl rózsás jövőkép.

De talán ennyire nem kilátástalan a helyzet. A gazdasági elemzők gyakran nem veszik figyelembe vagy alulsúlyozzák azt a tényt, hogy a vizsgált ország növekedése milyen hitelbővülés mellett ment végbe. Nyilvánvalóan egy adott növekedés annál értékesebb, minél kevesebb hitelt kell kihelyezni a fenntartásához. Az amerikai ingatlanhitel-buborék utolsó időszakának GDP-növekedéséről ma már tudjuk, hogy nagyon sokba került az utókornak.

A fejlett világ elmúlt 25 évének a növekedését szinte kivétel nélkül a magánszektor hitelállományának drámai emelkedése támogatta, egészen a 2008-as hitelválság beköszöntéig. Mivel a hitel nem más, mint előrehozott fogyasztás, a hitel-visszafizetés pedig egy korábban elfogyasztott termék vagy szolgáltatás utólagos kifizetése, világos, hogy a hiteltörlesztés közvetlenül csökkenti a fogyasztást, és ezáltal recessziós hatású. Nem véletlen, hogy a 2008-as összeomlás után a világ legnagyobb része nem vállalta fel a fennálló hitelállomány csökkentéséből adódó fájdalmakat, inkább a „kutyaharapást szőrével” terápiát alkalmazta: további hitelt préselt a gazdaságba.

Mivel a magánszektor hitelfelvételi hajlandósága megszűnt, az államháztartások vállalták fel az adósság növelését, ezzel pótlólagos keresletet teremtve a recesszióval küzdő gazdaságokban. Ez a megoldás tovább növelte a hitelállományt, ennek ellenére a pénzügyi terhek nem váltak elviselhetetlenné, mivel az államkötvények kamatai nulla közeli szintre (vagy még lejjebb, lásd a német államkötvények negatív hozamát) süllyedtek. A fenti helyzet a magyarországihoz hasonló kérdést vet fel a fejlett gazdaságokban: a hitelbővülés hátszele mellett beindul-e egyáltalán a motor?

 magyar gazdaság lanyha növekedését elemezve a hátszél mellett vizsgálnunk kell egy tartós, több éve tapasztalható, erőteljes ellenszelet is, ez pedig nem más, mint a növekedés legnagyobb ellensége, a „deleveraging”, azaz hiteltörlesztés. A magyar lakosság nemzetközi szinten példátlan arányban, 2010 óta szinte minden évben több mint 1000 milliárd forinttal csökkentette hitelállományát. A hiteltörlesztésre fordított összeg egy az egyben csökkentette a lakosság jövedelméből fogyasztásra költhető összeget. Ez önmagában drasztikusan befolyásolja a nemzeti össztermék alakulását, de ha összehasonlítjuk a 2008 előtti hitelfelvételből finanszírozott lakossági költések volumenével, ahol a kereset mellett a felvett hitelek is elköltésre kerültek, a hatás drámai.

A „hitelundor” által kiváltott, egyidejű lakossági hiteltörlesztés az EU-támogatások pozitív hatása nélkül példátlan recessziót okozott volna Magyarországon az elmúlt években. (Főleg, ha figyelembe vesszük a vállalati hitelállomány zsugorodásának hatásait is.) Érdekes, hogy az EU-támogatások és a magánszektor hiteltörlesztésének forintban kifejezett kumulált értéke 2008–2016 között nagyon hasonló, bár igaz, hogy az elmúlt három évben a támogatások értéke közel kétszerese volt a lakossági törlesztésnek.

Úgy vélem, egységnyi lakossági hitel-visszafizetés negatív hatása meghaladja az egységnyi EU-támogatás GDP-re kifejtett pozitív hatását, így a fentiek alapján kis egyszerűsítéssel kimondhatjuk, hogy az elmúlt hat évben az EU-s hátszél nagyjából semlegesítette a hitel-visszafizetésből adódó ellenszelet. A már hat éve folyó hitelzsugorodás hatására a magyar lakosság GDP-arányos adóssága európai összehasonlításban az egyik legalacsonyabb szintre, 15-20 százalékra esett vissza, így ennek gazdaságfékező hatása lassan megszűnik.

Az EU-támogatásokra ugyanakkor a következő években még számíthatunk, így komoly esély van arra, hogy kiderüljön: a magyar gazdaságban mégiscsak van motor, még ha a lóerők száma a folyamatosan romló demográfia és az intenzív kivándorlási hullám miatt folyamatosan csökken is. De ez már egy másik történet.