A török katonai puccsok – ha sikeresek, ha nem – egy előre kiszámítható séma szerint zajlanak. Eszerint először az történik, hogy egyre nagyobb hatalomra tesznek szert olyan, jellemzően iszlamista politikai csoportok, amelyeket a katonák Kemal Atatürk szekuláris Törökországra vonatkozó víziójával ellentétesnek tartanak. Aztán a feszültségek fokozódnak, gyakran utcai összecsapásokkal kísérve. Amikor pedig a hadsereg beavatkozik, a katonák szerint azt az alkotmányos hatalmát gyakorolja, amely a rend és a világi alapelvek helyreállítására vonatkozik.
A mostani puccs nagyon másként történt. A szekuláris tisztek elleni koholt perek sorozatával Recep Tayyip Erdogannak sikerült átalakítania a hadsereg hierarchiáját, és így saját embereit tette a vezető posztokra. Miközben az országot terroristatámadások sorozata és egy gondokkal küzdő gazdaság sújtja, semmi jel nem mutatott arra, hogy a hadseregen belül egyfajta lázadás készülődött volna. Éppen ellenkezőleg: Erdogan mostani kibékülése Izraellel és Oroszországgal, illetve azon nyilvánvaló törekvése, hogy befejezi a szíriai polgárháborúban vállalt aktív szerepét, megkönnyebbülést kellett, hogy jelentsen a katonai vezetésnek. Nem kevésbé rejtélyes a puccsisták szinte amatőr fellépése, akiknek ugyan sikerült túszul ejteniük a vezérkari főnököt, azonban egyértelműen nem tettek semmilyen komolyan vehető kísérletet Erdogan vagy más magas rangú politikus elfogására.
Vadászgépek civileket vettek tűz alá, és a parlamentet is megtámadták, ami egyáltalán nem a török hadseregre jellemző fellépés a kurd felkelés által érintett területeken kívül. A közösségi médiát elárasztották az olyan képek, amelyeken láthatóan tanácstalan katonákat ráncigálnak ki tankokból, és fegyvereznek le civil tömegek.
Erdogan gyorsan korábbi szövetségesét, jelenlegi ellenfelét, a száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónokot vádolta meg a puccs szervezésével, aki Philadelphiában egy jelentős iszlám mozgalmat vezet. Nyilvánvaló okai vannak annak, hogy ebben a vádban kételkedjünk, azonban Erdogan érvelése kevésbé idegenszerű, mint amilyennek tűnik. Köztudott, hogy a hadseregben számos híve van Gülennek, akik segítsége nélkül a kormányzat nem tudta volna véghez vinni korábbi fellépését magas rangú tisztek ellen. Valójában a hadsereg volt a gülenisták utolsó bástyája Törökországban, mióta Erdogan a rendőrségből, a bírói karból és a médiából is eltávolította a mozgalom szimpatizánsait.
Azt is tudjuk, hogy Erdogan már készült arra, hogy egy jelentős akciót indítson a hadseregben található gülenistákkal szemben. Korábban már őrizetbe is vettek tiszteket, mert állítólag bizonyítékokat hamisítottak korábbi pereknél. Továbbá arról is keringtek pletykák, hogy a Legfelső Katonai Tanács augusztusi ülésén számos gülenista tisztet fognak eltávolítani a hadseregből. Vagyis a gülenistáknak meglehetett az okuk a puccsra, illetve a puccskísérlet időzítése is azt sejtetheti, hogy szerepet játszhattak a puccs megszervezésében. Ironikus, hogy miközben Erdogan már hosszú ideje attól félt, hogy szekuláris erők fognak ellene puccsot végrehajtani, előfordulhat, hogy a mostani puccskísérlet mögött valójában az egykori szövetségesei állhattak.
Mégis azt kell mondani, hogy a véres katonai puccs nem tartozik a Gülen-mozgalom hagyományos eljárási módjai közé, amely inkább a színfalak mögötti machinációkat, mint a fegyveres fellépéseket vagy a nyílt erőszakot preferálja. A puccskísérlet akár egy kétségbeesett végső lépés is lehetett, figyelembe véve azt, hogy a gülenisták utolsó törökországi bástyáját is a megszűnés fenyegette. A történtekkel kapcsolatban felmerülő, ilyen sok megválaszolatlan kérdés mellett azonban nem lenne meglepetés, ha számos furcsa fordulat történne a következő hetekben.
Kevesebb a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy várhatóan mi fog most történni. A puccskísérlet egy széles körű boszorkányüldözést vált majd ki a Gülen-mozgalommal szemben. A hadseregből és máshonnan többezernyi embert fognak eltávolítani, őrizetbe venni és perbe fogni, miközben alig lesznek tekintettel a jogállamiságra és az ártatlanság vélelmére. Emellett már hallani olyan felhívásokat is, amelyek a halálbüntetés visszaállítását követelik a puccsistákal szemben, amely kategória a múlt tapasztalatai alapján egy igen szélesen értelmezhető fogalmat jelent Erdogan számára.
A puccskísérlet a gazdaságnak sem tesz jót. Erdogan mostani, felszínes kibékülését Oroszországgal és Izraellel feltehetően az motiválta, hogy ezzel elősegítse a külföldi tőke áramlását, illetve hogy érkezzenek a turisták az országba. Ezek a remények most, úgy tűnik, nem valósulnak meg. A bukott puccs egyben azt is jelzi, hogy az ország politikai megosztottsága mélyebb annál, mint ahogyan arra még a legpesszimistább elemzők is gondoltak.
Politikai értelemben azonban a puccs jót tett Erdogannak. Ahogyan azt ő maga is megjegyezte, amikor még nem volt egyértelmű, hogy felülkerekedik a puccson: „Ez a felkelés Isten ajándéka számunkra, mert így végre megtisztíthatjuk a hadsereget.” Most, hogy a puccs megbukott, már rendelkezik azzal a politikai hátszéllel, amely az alkotmány – általa régóta tervezett – megváltoztatásához szükséges, hogy megerősítse az államfői intézményt és saját kezében összpontosítsa a hatalmat.
A puccs elbukása így Erdogan autoritarianizmusát erősíti, és nem sok jót eredményez a török demokrácia számára. Ha azonban a puccs sikeres lett volna, a demokratikus kilátásokat még súlyosabb csapás érte volna hosszú távú következményekkel. Ez legalább valamennyi vigaszt nyújthat.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.