Inotai András: Az iparfejlesztéshez több kell

A nemrég bemutatott Irinyi-terv, amely a magyar innovatív iparfejlesztés irányait kísérli meg meghatározni, első látásra beleillik a világ számos vezető gazdaságában megfogalmazott újraiparosítási törekvések hullámába. A valóság azonban ennél bonyolultabb.

Az elmúlt két évtizedben a tőke globalizációja, a nemzetközi nagyvállalatok stratégiája és a feltörekvő országok (köztük a kelet-közép-európai országok, nem utolsósorban Magyarország) által kínált telephelyelőnyök példátlan nemzetközi iparkitelepítési folyamatot tápláltak. Ennek következtében is jelentős mértékben csökkent – az önmagában egyre kevésbé értelmezhető – „feldolgozóipar” részaránya a fejlett országok társadalmi termékében és foglalkoztatásában. Részben ez is oka és következménye a jövedelmi olló nyílásának és a hagyományosan értelmezett, a demokrácia szilárd pillérének tekintett középosztály fogyásának. Az újraiparosítást azonban nemcsak e folyamatok megállítása látszik indokolni, hanem elsősorban a negyedik ipari forradalom, a digitalizáció kihívása. Ez egyrészt lehetővé teheti a további kitelepítési hullám fékezését, továbbá ösztönözheti a korábban kitelepült tevékenységek visszahozását, valamint egészen új ipari struktúrák kialakulását.

Sajnálatos módon az Irinyi-terv nem ebbe a mederbe ágyazódik, annak ellenére, hogy évek óta számos figyelmeztető jel utal a magyar ipari termelés problémáira. Ilyen a rendkívül alacsony hozzáadott érték, az egyre torzuló és egyoldalúan az autóiparra koncentráló termelési és exportszerkezet, a megfelelően képzett munkaerő elvándorlása, nem utolsósorban pedig a beruházások rendkívül alacsony szintje. Míg a magyar GDP 2015-ben elérte a 2008. évi, válság előtti szintet, a beruházások jó 20 százalékkal ez alatt vannak. Néhány jelentős külföldi érdekeltségű autóipari beruházást kivéve az elmúlt években nem is volt érdemi beruházás a feldolgozóiparban, ami a korábban kiépült struktúra versenyképességét már a közeli jövőben megkérdőjelezheti.

Ennek tükrében különösen fontos, hogy az Irinyi-terv stratégiáját primitív megközelítés éves vagy negyedéves „győzelmi jelentésekre” alapozni. A gyógyszeripari K+F a világon a legegyszerűbben települ át másik országba, és ha kell, viszi magával nemcsak a tudást, de a tudást generáló munkaerőt is. Nehezen értelmezhetők a magyar versenyelőnyök a fegyvergyártás vagy a jelentésben megjelölt prioritások alapján az „egészségiparban”. A sikeres (újra)iparosítási politikának alapvetően nem ágazati, hanem környezeti feltételei vannak. Ezek nélkül semmiféle – bármely fényes jövőt ígérő – szakágazati elképzelés sem működik. Mire kellene egy hosszabb távú stratégiának koncentrálnia?

Először, a nemzetközi versenyképességet a 21. században már nem az árak, a minőség, vagy az árfolyam-leértékelés hagyományos eszközei határozzák meg. Három másik tényező értékelődött fel. Alapvető versenyképességi tényezővé vált a hatékony közigazgatás minden szinten, ami nemcsak a gyors és átlátható szabályozórendszert foglalja magában, hanem a korrupció letörését, gazdasági maffiarendszerek felszámolását és hosszabb távon kiszámítható jogi-intézményi környezetet is. Meghatározó a társadalom alkalmazkodása is a gyorsan változó környezethez, vagyis a beruházás az innovatív társadalomba. Az innováció nem műszaki és nem is pusztán gazdasági kategória, hanem a szó legteljesebb értelmében társadalmi. Kis, gazdaságilag nyitott országokra különösen érvényes, hogy csak a rugalmas, a változásokra felkészült, a válságok során megnyíló új lehetőségeket megragadó, vagyis minden szempontból nyitott, ugyanakkor szolidáris társadalmak biztosíthatják a fenntartható versenyképességet.

Másodszor, a magyar (újra)iparosítás szerkezete és hatékonysága alapvetően függ a rendelkezésre álló munkaerő megfelelő szakképzettségétől. A mobil, földrajzi, időbeli és szakmai szempontból alkalmazkodásra képes, innovatív, kooperatív munkaerő tömeges elvándorlása komoly gátja minden olyan iparfejlesztésnek, amely a mainál nagyobb hozzáadott értéket tudna létrehozni. Mindeközben a jelenlegi oktatási rendszer is alkalmatlan olyan munkaerő képzésére, amely meg tudna felelni a 10-15 év távlatában várható munkaerőpiaci keresletnek.

Harmadszor, mindenfajta (újra)iparosítás további meghatározó eleme a rendelkezésre álló hazai és külföldi tőke. Az európai uniós transzferek az elmúlt években történelmileg is páratlan modernizációs lehetőséget kínáltak a magyar gazdaság és társadalom számára. Sajnálatos módon az évi átlagban 3 milliárd eurós támogatás (amely a magyar GDP közel 3 százaléka) sem a makrogazdasági számokban, sem a gazdaság szerkezetváltásában és értéktermelő képességének javulásában nem látszik. Pedig ennek az összegnek a célirányos felhasználásával három szinten is versenyképessé lehetett volna tenni a kis- és középvállalati szektor jelentős részét. Egyrészt a közvetlen exportképesség növelésével, másrészt a Magyarországon dolgozó nemzetközi vállalatok stabil beszállítójaként, ami az ipari termelés hazai hozzáadott értékét jelentősen növelhette volna, harmadrészt pedig úgy, hogy a hazai vállalatok a magyar belső piacon sikerrel versenyezhetnének a külföldi értékesítőkkel.

Negyedszer, semmiféle (újra)iparosítási stratégia nem választható el a termeléshez közvetlenül vagy közvetve kötődő szolgáltatásoktól. A két szektor mesterséges és az 1950-es évek iparpolitikáját idéző szétválasztása nemcsak statisztikailag lehetetlen, de gazdaságpolitikailag rendkívül kedvezőtlen is, amennyiben bizonyos szolgáltatásokat (pénzügyek, kiskereskedelem, közületi szolgáltatások) a „nemzeti szuverenitás” ugyancsak kétes jelszava alapján károsnak ítél meg egy kormányzat, és a „nemzeti érdekekre” hivatkozva államosítási politikát igyekszik folytatni. Holott a tényleges és hosszú távon megőrzendő, megteremtendő „nemzeti (pontosabban stratégiai) érdekek” nem itt vannak, hanem a humántőke bővített újratermelésében, vagyis az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben, az egészségügyben és mindenekelőtt az innovatív társadalom kiépítésében. Erre lenne célszerű – és a globális gazdasági-társadalmi folyamatokat látva egyre sürgetőbb – egy átfogó stratégia kidolgozása. Természetesen ennek szerves része lenne a megfelelő iparstratégia is.