Az egyik nap pánikba esnek, a következő nap megnyugszanak a befektetők – így jellemezhető a kereskedés azóta, hogy június 23-án a Brexit-pártiak kerültek többségbe a népszavazáson. Az eredmény korábban nem látott ingadozásokat okozott a nemzetközi piacokon, aki viszont lemaradt volna az elmúlt napok eseményéről, s csak most látja, hogy milyen magasan vannak a tőzsdeindexek, az meg nem mondaná, hogy éppen Brexit-parában vannak a tőzsdék. Az angol FTSE-100 tőzsdeindex – és több meghatározó részvényindex – ugyanis magasabb szinten mozog, mint a népszavazás eredménye előtt.
A befektetők egy része a pánik után azt hitte, hogy a népszavazás ellenére még elkerülhető a Brexit, ami megnyugvást hozott a piacokon, ugyanis a népszavazás nem kötelező érvényű, és sokak szerint a parlamentnek is rá kell bólintania a Brexitre. Ez volt az egyik tényező, ami tompította a pánikot. A piacokat az is nyugtatta, hogy a brit bizonytalanság hatására a nagy jegybankok a korábban vártnál lazább monetáris politikát fognak folytatni, ami támogatja a kockázatosabb eszközök erősödését. Az amerikai Federal Reserve például lassabban emelheti az alapkamatot, az Európai Központi Bank pedig kiterjesztheti az eszközvásárlási programját. A legnagyobb élénkítés a Bank of Englandtől várható, amely az alapkamat csökkentése mellett kötvényvásárlási programját is növelheti.
A befektetők tehát a nagy pánik után valamelyest megnyugodtak, ám Nagy-Britannia kilépésének egyértelmű következménye, hogy a menedékdevizák erősödése mellett a font hanyatlott az elmúlt időszakban, s az angol fizetőeszköz további esése várható a hosszan tartó bizonytalanság miatt. Tegnap a font zuhant, így nemcsak a Brexit-szavazás utáni legmélyebb szintjét érte el, hanem új 31 éves mélypontra hanyatlott a dollárral szemben. A font esését támogatja az is, hogy az angol jegybank egyre erősebb üzeneteket küld a monetáris lazítás kapcsán.
Miután senki sem tudja pontosan, hogy milyen hatása lesz a Brexitnek a világgazdaságra – elemzők szerint azonban globális recesszió nem várható –, így a piacokon is nagy ingadozások várhatók a következő időszakban. A legjobb az lenne persze, ha az ország mégsem lépne ki az EU-ból, ennek azonban kicsi a valószínűsége, így most arra figyelnek a befektetők, hogy sikerül-e a lehető legkisebb károkkal átvészelni a Brexitet, és lesznek-e tovagyűrűző hatásai az európai integrációra. Ha ugyanis az EU szétesésének a kockázata növekszik, akkor a menedékeszközök erősödése és a tőzsdeindexek meredek esése várható. A következő időszakban a piacok által leginkább utált szakasz következik: a bizonytalanságé.
Milyen hatással van a Brexit a befektetésekre?
Duronelly Péter, az Aegon Befektetési Alapkezelő portfóliómenedzsere
Nemcsak a Brexit-szavazás volt kiszámíthatatlan, hanem a rövid távú hatásokat illetően az eredmény ismeretében sem vagyunk sokkal okosabbak. Ezért igyekszünk inkább azokra a faktorokra fókuszálni, amelyeknek a portfóliókra, eszközökre gyakorolt hatását jobban meg tudjuk becsülni. A világgazdaság növekedése jelentősen belassult, ráadásul mindez mára a vállalati értékesítésekben és a profitokban is megjelent. Ehhez képest a részvénypiaci árazás igen feszített, ami a részvényeket illetően igen óvatossá tesz bennünket. A kamatokat illetően nem számítunk komolyabb hozamemelkedésre, így átlag alatti részvénykitettséggel és enyhén túlsúlyozott kötvénypozíciókkal vártuk a szavazást, ami után lényegi portfólióátrendezést nem végeztünk.
Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója
A Brexit okozta kezdeti hidegzuhanynál talán még nagyobb meglepetést okozott a piacok rendkívül gyors regenerálódása. Ennek egyik oka, hogy a profi befektetők a kétesélyes kimenet miatt valószínűleg már korábban visszavágták a kockázatosabb pozícióikat. Emellett a gyors megnyugvás részben annak is köszönhető, hogy a kampány során sokan megpróbálhatták felnagyítani a Brexit potenciális következményeit, reálisan nézve azonban a károk jelentős része enyhíthető. Úgy gondolom, egy ilyen „piros-fekete” játszmára előzetesen nagy tétet feltenni felelőtlenség, a döntés után azonban higgadtabb döntéseket lehet hozni. Az első napok reakciói alapján úgy látom, hogy a piacok mintha alulbecsülnék a közép- és hosszabb távú politikai kockázatokat.
Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója
A britek okozta sokk a következő hetekben bizonytalanságot és növekvő árfolyam-ingadozást jelenthet. Amikor azonban a piacok rájönnek, hogy a Brexit után is van élet, és globális szinten a mostani gyenge, mégis stabil növekedési kép nem változott, megnyugvás jöhet. A megtakarítóknak ezért ahhoz, hogy a magunk javára fordítsák a részvény- és kötvénypiacok hosszú távon pozitív hozamait, át kell vészelni a rövid távú mozgásokból fakadó bizonytalanságokat. Jelenleg a részvények alul- és a kötvények semleges súlyozása javasolt, a védett eszközök arányának növelése mellett, amelyek védelem mellett kínálják a többlethozam lehetőségét. A piac még nem reagálta le a brit kilépésből eredő kockázatokat, így ez esetben a türelem hosszabb távon kifizetődőbb lehet.
Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója
A Brexit-döntés hatalmas felfordulást okozott az értékpapírpiacokon. Az első sokk hatására a befektetők a biztos menedéknek tekinthető német és USA-állampapírokat vették, miközben szórták ki a kockázatos eszközöket. Erősödött a várakozás, hogy a főbb jegybankok lazább monetáris politikával reagálnak az eseményekre. Mi nem változtattunk jelentős mértékben a részvény- és hazai kötvényportfóliónkon, devizapozícióinkon. A portfólióinkban, legnagyobb mértékben a Supra Alapban tartott eurozónás állampapírcsomagunkon, 20–50 éves francia, spanyol, olasz állampapírokon viszont profitot realizáltunk, hiszen a tavaszi vételi árfolyamukhoz képest 10-20 százalékkal emelkedtek a hozamgörbe hosszú végén az árfolyamok.
Szőcs Gábor, a Concorde Alapkezelő portfóliókezelője
A pánik remek alkalmat szolgáltatott az óvatosabban pozicionált portfólióink kockázati szintjének bátrabb növelésére, mivel véleményünk szerint a Brexit gazdaságra gyakorolt hatásához képest, túlzott volt a reakció. Nem is beszélve arról a létező forgatókönyvről, hogy a brit politikusoknak még mindig sikerülhet szembemenni a népakarattal, és bent tartani a szigetországot az unióban. A Brexit-szavazás utáni reggel az angol FTSE 100 indexet vásároltuk dollárban számítva, bő 16 százalék mínuszban. Az Euro Stoxx 50 index az 1998-as szintjére hullott vissza, míg a bankszektor részvényeinek piacán is vérengzés zajlott, remek beszállási pontokat kínálva. Ahogy pedig az lenni szokott, a fürdővízzel kiöntötték a gyereket is, vonzó alkalmat szolgáltatva egyedi részvények vásárlására is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.