Célkeresztben

Az infláció három tényező kölcsönhatásának a lecsapódása, azaz attól függ, miként hat egymásra az adópolitika, a közkiadások szerkezete és a jegybankok nyílt piaci műveleteinek sorozata. Ha ebben az összetett keretben gondolkodunk, akkor előbbre jutunk, mintha a divatjamúlt és egyoldalú monetarista elméletekre hagyatkozunk. Erre a végkövetkeztetésre jutott hétvégi előadásában Christopher Sims princetoni professzor, aki 2011-ben kapott közgazdasági Nobel-díjat. Gondolatai éppen a keretek feszegetése miatt kaptak nagy figyelmet az utóbbi napokban, amikor a jegybankok szokásos éves találkozóján, a Wyoming államban lévő Jackson Hole-ban arról folyt a beszélgetés, hogy miként is kellene kinéznie a jövő monetáris politikai keretrendszerének. Vajon az alacsony kamat, a mérsékelt infláció és a visszafogott gazdasági növekedés korában maradt-e még eszközük a jegybankoknak a következő válság kezelésére? Az eszmecsere érdekessége, hogy immár az amerikai központi bankban (Fed) is felmerült, hogy talán az inflációs célt módosítani kellene, vagy éppen más mutatót kiválasztani a hatékonyság növelése érdekében.

A hivatalos verzió szerint a mennyiségi könnyítés és az előretekintő iránymutatás vélhetően elegendőnek bizonyulhat, de persze minden elképzelhető, ha úgy hozza a helyzet. S nyilvánvaló, hogy a középpontba került jegybankok egyedül nem képesek tartós és kiegyensúlyozott növekedési pályára terelni a gazdaságokat. Az amerikai jegybankelnök, Janet Yellen ugyan elégedetten beszélt a jegybanki eszközvásárlások élénkítő hatásairól, de tételesen felsorolta, mit tehetne még a fiskális oldal, tekintettel persze a költségvetés fenntarthatóságára. Jobban támaszkodhatnának a kormányzatok az automatikus stabilizátorokra. Sims szerint nincs olyan automatikus mechanizmus, amely a cél felé irányítaná az inflációt terjeszkedő fiskális elkötelezettség nélkül. S Yellen hozzátette: sokkal nagyobb erőfeszítéseket kellene tenni a növekedés ösztönzésére a termelékenység javításán keresztül – ami nem monetáris politikai feladat –, az oktatás és a továbbképzés színvonalának emelésével, a beruházások és a kutatás serkentésével.

A jelenlegi monetáris keretrendszer hatékonyságában a jegybankelnök alapvető derűlátása ellenére Sims mellett mások is kételkedtek. A Fed volt kutatója, a Carnegie Mellon Egyetem professzora, Marvin Goodfriend amellett érvelt, hogy a mennyiségi lazítás, a nem szokványos fegyvertár bevetése nem jó ötlet, nem is működik. Meg kéne maradni a kamatnál mint legfontosabb jegybanki eszköznél. Ennek keretét kellene bővíteni. Ahogy eltűnt a nemzetközi pénzügyi rendszerből az aranystandard és a rögzített árfolyam, kikerülhet belőle a nulla százalék mint alsó kamathatár. Ennek persze feltétele, hogy a papírpénz is szűnjön meg, hiszen a negatív kamat – amire a jövőben nagy szükség lesz – készpénztartásra ösztönöz, és mérsékelni kell az elektronikus pénz használatának költségeit.

A monetáris politika hatékonyságát egyoldalúsága miatt kérdőjelezte meg Christopher Sims, aki azt feszegette, miért nem sikerül a nagyon alacsony inflációt a célhoz közelíteni. Azért, mert az alacsony kamat nem hozza magával a fiskális politika kiterjedését. Márpedig a fiskális expanzió igenis a gyenge hatékonyságú monetáris politika helyébe léphet. Ez persze nem torzulhat léha deficitfinanszírozássá, célja az, hogy inflációt gerjesszen, amely a hiányt finanszírozza jövőbeli adóemelések és kiadáscsökkentések helyett. Ha csökken a jegybanki kamat, akkor a költségvetésnek is csökkentenie kell elsődleges többletét. A deficitet Sims szerint a társadalom általában súlyos működési zavarként éli meg, holott ez alkalmasint tévedés, de meg kellene magyarázni, miért. Ám sikeresebbnek az Egyesült Államok azért látszik a válságkezelésben, mert nem világos, milyen fiskális filozófia vezérli, míg az eurózónában széles körben hagyatkoztak a megszorításokra. Ami számunkra is fontos: azt javasolja a Nobel-díjas tudós, hogy a valutaövezetben függesszék fel a maastrichti költségvetési szabályok alkalmazását, amíg az infláció el nem éri a 2 százalékos célt, s nem marad megnyugtatóan ezen a szinten. Borúlátó a tekintetben, hogy a jelenlegi politikai felállás mellett ez lehetséges-e.

Ebben is igaza van. De talán reménykedhetünk benne, hogy a töprengés végre szélesebb körben megkezdődött a valamennyiünket közvetlenül, s nem csak elméletileg érintő kérdésekről.