Az infláció három tényező kölcsönhatásának a lecsapódása, azaz attól függ, miként hat egymásra az adópolitika, a közkiadások szerkezete és a jegybankok nyílt piaci műveleteinek sorozata. Ha ebben az összetett keretben gondolkodunk, akkor előbbre jutunk, mintha a divatjamúlt és egyoldalú monetarista elméletekre hagyatkozunk. Erre a végkövetkeztetésre jutott hétvégi előadásában Christopher Sims princetoni professzor, aki 2011-ben kapott közgazdasági Nobel-díjat. Gondolatai éppen a keretek feszegetése miatt kaptak nagy figyelmet az utóbbi napokban, amikor a jegybankok szokásos éves találkozóján, a Wyoming államban lévő Jackson Hole-ban arról folyt a beszélgetés, hogy miként is kellene kinéznie a jövő monetáris politikai keretrendszerének. Vajon az alacsony kamat, a mérsékelt infláció és a visszafogott gazdasági növekedés korában maradt-e még eszközük a jegybankoknak a következő válság kezelésére? Az eszmecsere érdekessége, hogy immár az amerikai központi bankban (Fed) is felmerült, hogy talán az inflációs célt módosítani kellene, vagy éppen más mutatót kiválasztani a hatékonyság növelése érdekében.
A hivatalos verzió szerint a mennyiségi könnyítés és az előretekintő iránymutatás vélhetően elegendőnek bizonyulhat, de persze minden elképzelhető, ha úgy hozza a helyzet. S nyilvánvaló, hogy a középpontba került jegybankok egyedül nem képesek tartós és kiegyensúlyozott növekedési pályára terelni a gazdaságokat. Az amerikai jegybankelnök, Janet Yellen ugyan elégedetten beszélt a jegybanki eszközvásárlások élénkítő hatásairól, de tételesen felsorolta, mit tehetne még a fiskális oldal, tekintettel persze a költségvetés fenntarthatóságára. Jobban támaszkodhatnának a kormányzatok az automatikus stabilizátorokra. Sims szerint nincs olyan automatikus mechanizmus, amely a cél felé irányítaná az inflációt terjeszkedő fiskális elkötelezettség nélkül. S Yellen hozzátette: sokkal nagyobb erőfeszítéseket kellene tenni a növekedés ösztönzésére a termelékenység javításán keresztül – ami nem monetáris politikai feladat –, az oktatás és a továbbképzés színvonalának emelésével, a beruházások és a kutatás serkentésével.
A jelenlegi monetáris keretrendszer hatékonyságában a jegybankelnök alapvető derűlátása ellenére Sims mellett mások is kételkedtek. A Fed volt kutatója, a Carnegie Mellon Egyetem professzora, Marvin Goodfriend amellett érvelt, hogy a mennyiségi lazítás, a nem szokványos fegyvertár bevetése nem jó ötlet, nem is működik. Meg kéne maradni a kamatnál mint legfontosabb jegybanki eszköznél. Ennek keretét kellene bővíteni. Ahogy eltűnt a nemzetközi pénzügyi rendszerből az aranystandard és a rögzített árfolyam, kikerülhet belőle a nulla százalék mint alsó kamathatár. Ennek persze feltétele, hogy a papírpénz is szűnjön meg, hiszen a negatív kamat – amire a jövőben nagy szükség lesz – készpénztartásra ösztönöz, és mérsékelni kell az elektronikus pénz használatának költségeit.
A monetáris politika hatékonyságát egyoldalúsága miatt kérdőjelezte meg Christopher Sims, aki azt feszegette, miért nem sikerül a nagyon alacsony inflációt a célhoz közelíteni. Azért, mert az alacsony kamat nem hozza magával a fiskális politika kiterjedését. Márpedig a fiskális expanzió igenis a gyenge hatékonyságú monetáris politika helyébe léphet. Ez persze nem torzulhat léha deficitfinanszírozássá, célja az, hogy inflációt gerjesszen, amely a hiányt finanszírozza jövőbeli adóemelések és kiadáscsökkentések helyett. Ha csökken a jegybanki kamat, akkor a költségvetésnek is csökkentenie kell elsődleges többletét. A deficitet Sims szerint a társadalom általában súlyos működési zavarként éli meg, holott ez alkalmasint tévedés, de meg kellene magyarázni, miért. Ám sikeresebbnek az Egyesült Államok azért látszik a válságkezelésben, mert nem világos, milyen fiskális filozófia vezérli, míg az eurózónában széles körben hagyatkoztak a megszorításokra. Ami számunkra is fontos: azt javasolja a Nobel-díjas tudós, hogy a valutaövezetben függesszék fel a maastrichti költségvetési szabályok alkalmazását, amíg az infláció el nem éri a 2 százalékos célt, s nem marad megnyugtatóan ezen a szinten. Borúlátó a tekintetben, hogy a jelenlegi politikai felállás mellett ez lehetséges-e.
Ebben is igaza van. De talán reménykedhetünk benne, hogy a töprengés végre szélesebb körben megkezdődött a valamennyiünket közvetlenül, s nem csak elméletileg érintő kérdésekről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.