BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
munka

Engedélyezett áthelyezés

2016.08.15., hétfő 11:39

Szeptember végétől speciális tartózkodási engedéllyel végezhetnek munkát az Európai Unió területén azok az unión kívüli állampolgárok, akiket saját cégük, cégcsoportjuk itteni érdekeltségéhez helyeznek át. A Magyarországon szintén szeptember végétől hatályos szabályozást a vonatkozó uniós irányelvnek megfelelően alakították ki. A változás egyik legfőbb célja, hogy a globális nagyvállalatok dolgozói egy időben az adott vállalatcsoport több, uniós országban működő tagjánál is végezhessenek munkát, akár ezzel is elősegítve a tapasztalat és a tudás megosztását, hiszen az új szabályok vezetőkre, szakértőkre és diplomás gyakornokokra vonatkoznak majd. Az azonban, hogy az új engedélytípus valóban jelentős könnyítést jelent-e az EU-n kívüli munkavállalók és munkáltatóik számára, alapvetően az adott uniós tagállam jogszabályaitól függ majd.

A vállalaton belüli áthelyezés (Intra-Corporate Transfer, ICT) céljából kiadott tartózkodási engedélyt az Európai Unió területén kívüli cégek vezető állású munkavállalói, szakértői, illetve diplomás gyakornokai igényelhetik, ha a vállalatcsoport valamely uniós országban működő tagjához helyezik át őket, és várhatóan más tagállambeli leányvállalatnál is végeznének munkát. Az ICT-engedéllyel rendelkező külföldiek e másik tagállamban mobilitási engedélyt kérelmezhetnek, amellyel az adott tagállamban található leányvállalatnál dolgozhatnak.

Az ICT-kérelem benyújtása többlet adminisztratív teherrel járhat, ugyanis – szemben a hagyományos tartózkodási engedéllyel – a kérelmezőnek igazolnia kell szakértői tapasztalatát, tudását, vezetői beosztását, illetve azt, hogy egy vállalatcsoporton belül mozog, és az igazgatóság, a tulajdonosi kör felügyeletével látja el a tevékenységét. A hosszú távú mobilitási engedélyre az irányelv keretein belül az egyes tagállamok eltérő szabályokat határozhatnak meg, így előfordulhat, hogy egy tagállamban kevesebb adminisztratív terhet jelent majd ennek beszerzése.

Uniós tagállamként az ICT-engedély természetesen a globális cégek Magyarországi leányvállalatai esetében is elérhetővé válik. A kérelemhez a külföldi munkavállalót foglalkoztató cégnek kell igazolnia, hogy az EU területén megvalósuló, vállalaton belüli áthelyezés során a munkatárs a legtöbb időt itt, Magyarországon tölti. Az engedély megszerzéséhez komoly kritériumok is kapcsolódnak: a vezető állású munkavállalónak vagy szakértőnek legalább három, de legfeljebb 12 hónapos, míg a gyakornokoknak legalább három, legfeljebb hat hónapos folyamatos munkaviszonnyal kell rendelkezniük az adott cégcsoportnál.

A bonyolultabb engedélyeztetés és az átláthatóságra törekvés azzal is jár, hogy ICT-engedélyt nem szerezhetnek a munkaerő-közvetítők, valamint -kölcsönzők megbízásából tevékenykedők. A hatóság emellett akkor is köteles megtagadni az engedély kiadását, ha a fogadó szervezetet kizárólag abból a célból hozták létre, hogy a vállalaton belüli áthelyezéseket elősegítse.

A rendszer rugalmasságát jelzi, hogy egy adott tagállamban kapott ICT-engedéllyel a munkavállaló jogosult arra, hogy bármely, 180 napos vizsgált időszakon belül legfeljebb 90 napig az Európai Unió tagállamai területén szabadon mozogjon. Más tagállamban szerzett ICT-engedély birtokában a munkavállaló Magyarországon összesen legfeljebb 90 napig végezhet munkát külön munkavállalási engedély nélkül a vállalkozáscsoport helyi tagjánál. Ha ennél tovább kíván itt tartózkodni, akkor Magyarországon kell hosszú távú mobilitási engedélyt kérnie. Az ICT-engedély érvényességi ideje az áthelyezés időtartamának megfelelő időszak, de vezető állású munkavállalók és szakértők esetén legfeljebb három, gyakornokok esetén pedig maximum egy év.

Megfelelő tagállami szabályozás mellett az új lehetőségek jelentősen egyszerűsíthetik az időszakos munkavégzést a globális vállalatok számára, ezzel pedig a korszerű ismeretek megosztását, az európai munkakultúra és szakmai ismeretek erősítését.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.