BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hosszú vakáció

2016.08.01., hétfő 05:00

Lehet menni nyaralni – akár így is értelmezhetik bankár-, illetve kormányzati körökben az Euró­pai Bankhatóság (EBA) idei stressztesztjének eredményét, amelyet a hatóság udvariasan még éppen a hagyományos euró­pai vakációs hónapnak számító augusztus kezdete előtt tett közzé. A mutatók végül is összességében elég megnyugtatóak – a kevés kivétel ellenére –, látszik, hogy az előző vizsga óta mindenki igyekezett, a 2008–2009-es válságban többé-kevésbé megtépázódott bankok tőkehelyzete javult. Az összkép javítását persze az is segítette, hogy a stressztesztet a válság óta harmadszor elvégző EBA most alig több mint harmadannyi bankot vetett próba alá, mint két éve – igaz, ezek a legnagyobbak Európában –, arról nem is beszélve, hogy görög vagy portugál pénzintézetek nem szerepeltek a mintában. Természetesen nem azért, hogy ne rontsák az átlagot, hanem mert ezekben az országokban még zajlik a mentőcsomagok szerinti program – legalábbis így szól a hivatalos magyarázat.

Így is akadt néhány rossz tanuló, de rajtuk is látszik az igyekezet, még az is összekapta magát bizonyítványosztásra, amelyik végképp bukásra állt – lásd a Monte dei Paschi sokadik mentőcsomagját éppen a gyászos stresszeredménye közzétételének napján elfogadó sienai bankigazgatókat. Az meg aztán végképp bebizonyosodott, hogy az euró bevezetéséhez képest ugyan némi késéssel, de a válságra reagálva mégiscsak felállított európai bankfelügyeleti rendszer működik, a további lépések menetrendje világos – ha a tartalmuk még nem is teljesen.

Föl lehetne persze hánytorgatni, hogy a Brexittel még feltételesen se számoltak a rossz forgatókönyv szempontjai között az EBA szakértői, de ez végül is megbocsátható, hiszen februárban, amikor elkezdték a vizsgálatokat, még alig-alig számított valaki az európai politikai-gazdasági eliten belül arra, hogy ez lesz a brit népszavazás vége. De még ha gondoltak volna is erre a londoni székhelyű európai hatóságnál, mire mentek volna vele? Az uniós kilépés levezénylésére messze nem készült annyi forgatókönyv, mint a hipotetikus bankválságra. Bő egy hónappal a referendumot követően is csak annyit tudni, hogy senki nem akarja elkapkodni a dolgot – majd ősszel, a vakáció után hozzá lehet látni, legalább az előkészítéshez. (A várható tempóról sokat elárul, hogy a tárgyalások vezetésével az Európai Unió részéről megbízott volt uniós biztos, Michel Barnier kinevezése október 1-jétől szól.)

A válságkezelés amúgy is évek óta főleg a jegybankok terrénuma, még ha a legfontosabb jegybankárok, élükön Mario Draghi EKB-elnökkel, rendre elmondják is, hogy most már aztán tényleg csináljanak valamit a kormányok is. Jelenleg azonban a jegybankok is inkább kivárnak: az Európai Központi Bank, a japán jegybank vagy a Federal Reserve döntéshozói eleve csak szeptemberben találkoznak legközelebb, addig újabb adatok helyezhetik újabb megvilágításba az izmosnak sehol sem nevezhető gazdasági fejlődést. Legfeljebb a Bank of Englandtől várható, hogy ezen a héten még lép valamit, ha nagyon ijesztőnek tartja a Brexit-szavazás utáni helyzetet, de az általános „ej, ráérünk arra még”-hangulatban már ez se biztos.

A nyaralások után belehúzhatnak a még gyengén muzsikáló bankok, a sok kihívással szembenéző kormányok és az aktivizálódó jegybankok is, bár annak is nő a valószínűsége, hogy az idei ősz majd csak novemberben kezdődik. Donald Trump republikánus elnökjelöltségével ugyanis korábban körülbelül annyira számoltak komolyan szerte a világon, mint a Brexittel; mindenesetre mostanra odáig valószínűleg eljutottak a döntések előkészítői, hogy jobb lesz megvárni az USA elnökválasztását, mert ha Trump nyer, az mindent megboríthat Amerikától Ázsián át Európáig. Persze az új amerikai elnök, akárki lesz is, úgyis csak jövő januárban esedékes beiktatása után kezdhet majd intézkedni, addig okosabb lesz várni. Legfeljebb a szokásosnál kicsit hosszabb lesz a nyárihoz hasonlóan szintén jól megérdemelt téli vakáció.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.