Alapvető gazdaságpolitikai fordulatot vizionál minapi írásában John Williams, a San Franciscó-i szövetségi tartalékbank (Fed) elnöke. Azzal érvel, hogy az alacsony kamat, infláció és növekedés elnyúlónak látszó korában a jegybankoknak nem marad eszközük, hogy a következő válság során beavatkozzanak. Kamatot nagymértékben nem csökkenthetnek, és a nem szokványos fegyvertár is kiürült. Ráadásul az erőfeszítések ellenére a deflációs veszély is alig múlik. Újragondolná tehát Williams a monetáris politikát, különösen az inflációs célkövetés rendszerét, és jóval támogatóbb fiskális környezetet alakítana ki.
A nagy recessziót követő új helyzet leírására Williams szerint is a tartós pangás elmélete a legalkalmasabb, az a teória, amelyet a harmincas években Alvin Hansen alkotott meg, az utóbbi időkben pedig a harvardi Larry Summers, volt pénzügyminiszter frissített fel. A tézis központi eleme az, hogy a természetes kamatráta – amely nem fűti túl és nem jegeli a gazdaságot – drámai ütemben csökkent a pénzügyi krízis kirobbanása óta. Párosulva azzal a jelenséggel, hogy infláció helyett inkább defláció fenyeget. Vagyis mindaz a tudás, amely a hetvenes évek magas inflációs környezetében felhalmozódott a monetáris politika viteléről, mára elavulhatott.
Nincs egyedül ezzel a véleménnyel John Williams. Írásának megjelenését elsőként Larry Summers üdvözölte nagy örömmel a The Washington Post hasábjain. A vita persze régóta kavarog akadémiai körökben a kilencvenes években gyökeret vert, és a monetáris döntésekre szorítkozó jegybanki függetlenség ideájának a térnyerésével együtt meghonosodó inflációs célkövetésről, amely a remények szerint lecövekeli a várakozásokat, és átláthatóbb döntési mechanizmust hoz magával. A „hivatalos” megszólalás ereje azonban drámai lehet. Hitelességük megőrzése végett a jegybankok mind ez ideig tartották magukat a korábban meghatározott célokhoz, amivel azt sugallják, hogy a gazdasági folyamatok visszatérhetnek a nagy recesszió előtti mederbe. Ám Williams és Summers úgy látja, ez tévedés. Tartós szerkezeti változásokat említenek: a táguló jövedelmi egyenlőtlenséget, a termelékenység lassuló javulását, a gazdasági növekedés iramának visszaesését, a tőkejavak alacsonyabb árát, a munkaerő-állomány mérséklődő ütemű bővülését, a fejlődő térségből kiáramló tőkét, a globális megtakarítási bőséget és a feltörekvő piacok éhségét a biztonságos befektetésekre.
Mi a teendő? Elsősorban a fiskális politikát vetné be John Williams, az oktatás, a kutatás-fejlesztés, a tőkejavak érdekében, mert „az Egyesült Államok, Európa és Japán áldozatául esett a költségvetési konszolidációnak a gazdaság lanyhulása vagy elégtelen fellendülése közepette”. De javaslataival tovább megy: vagy feljebb kéne vinni a jelenleg a fejlett világban kétszázalékos inflációs célt, vagy elfelejteni az egészet, és helyette a nominális bruttó hazai terméket (GDP) vagy az árszínvonal emelését megcélozni. A fiskális oldalnak pedig a társadalombiztosításon és a jövedelemadókon keresztül kellene támogatóan, de bevételsemlegesen fellépnie. A maga részéről Summers az infrastruktúra korszerűsítését hangsúlyozza, és szintén szorgalmazza a cél megváltoztatását. A vitához közvetve hozzászólván, a jótékony állami költekezés keretében beszélt az infrastruktúráról és az oktatásról vasárnapi előadásában Stanley Fischer, a Fed alelnöke is, aki leszögezte: a monetáris politika önmagában nem megoldás a gazdasági gondokra.
Nem kevésbé ösztönzően hat az eszmecserére Charles Evans, a chicagói Fed-bank elnöke is, aki megkérdőjelezi a Nobel-díjas Milton Friedman azon tételét, hogy a monetáris intézkedések csak idővel hatnak, ezért már akkor be kell avatkozni, amikor az infláció még odébb van a céltól. Emlékeztet arra is – akár csak Janet Yellen jegybankelnök –, hogy hiába csökkent a munkanélküliségi ráta a teljes foglalkoztatásnak tekintett szintre, az infláció üteme nem gyorsul, vagyis a Phillips-görbe sem „működik” úgy, mint korábban. A Fed kutatója, Jeremy Nalewaik pedig kimutatta: míg a hetvenes-nyolcvanas években a várakozások szorosan kötődtek az infláció tényleges alakulásához, a kapcsolat mára meggyengült.
Ha ennyi minden megváltozott a gazdaságban, akkor az eszközöknek is változniuk kell. A szakmai polémia végre átszivárgott a gazdaságpolitikusok közé is. A héten remélhetően erről is élénk diskurzus folyik majd Jackson Hole-ban, ahol a világ vezető pénzügyi döntéshozói gyűlnek össze.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.