Kételyek

Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülésekor számos szakértő azt gondolta, hogy a Fidesz majd makropénzügyi szempontból fenntarthatatlan fiskális politikát folytat. Ennek következménye pedig belátható időn belül ugyanúgy politikai kudarc lesz, mint ahogy az a korábbi kormányzat esetében történt. Ehhez képest a költségvetési stabilitás a Fidesz-kormányzat gazdaságpolitikájának egyik sarokköve lett. Ez azzal együtt igaz, hogy a kiadások szerkezetében visszatükröződő gazdaság- és társadalompolitikai preferenciák joggal bírálhatók. Mindenesetre az alacsony hiány és az apránként mérséklődő államadósság miatt a kormány politikáját korábban gyanakvással szemlélő nemzetközi hitleminősítők, illetve általában az üzleti világ is egyre kevésbé kritikus a kormány költségvetési politikájával szemben.

Ebben a modellben kulcsszerep jut az adóhatóságnak. Így kellemetlenül érintették a kormányt a NAV működésének elmúlt években napvilágra került visszásságai, amelyek közül a komoly amerikai kormánykritikát is kiváltó, végül az adóhivatal egykori elnökének menesztéséhez vezető korrupciós botrány volt a legsúlyosabb. Holott az adóhatóság a magyar állami intézmények között nem számít különösen népszerűtlennek, és az elmúlt években viszonylag sikeresen járult hozzá az előirányzott adóbevételek teljesítéséhez.

De miért is fizet adót a magyar lakosság, és miért adóznak a vállalkozók? Adófizetésünk általában kétféle motivációra vezethető vissza: vannak, akik önkéntes alapon, és vannak, akik a hatósági szankcióktól való félelem miatt adóznak. Amikor önkéntes alapon fizetünk adót, akkor belátjuk, hogy az adóbevételek szükségesek a közösségi szolgáltatások biztosításához, így súlyosabb fenyegetések nélkül is hajlandók vagyunk adózni. Ha az adómorálunk gyenge, akkor a kormányzatok adóbevételeinek biztosításához hatalmi típusú adóhatósági fellépés szükséges. Az állampolgárok és a vállalkozók természetesen minden társadalomban sokfélék, és az optimum megtalálása könnyebb az északi társadalmakban, ahol az állampolgárok és a közhivatalok viszonya alapvetően a bizalmon alapul. Nehezebb viszont a dél- és a kelet-európai országokban, ahol az informális viselkedési minták a gazdasági életben is jellemzőek, az adóelkerülés pedig hosszú hagyománya van. Mindenesetre egy jól működő adóhivatal nem lehet túlzottan engedékeny, hiszen akkor igazságtalan lenne a tisztességes adófizetőkkel szemben. De a nemzetközi vizsgálatok azt mutatják, hogy a túlzott adóhatósági szigor is kontraproduktív, hiszen ekkor az önkéntes adófizetési motivációk sérülnek jóvátehetetlenül.

Úgy tűnik, a magyar kormány most a szigorú, de a megtévedt adófizetőkkel szemben barátságos adóhatóság imázsát építi. Ennek jegyében az Uber kiszorítása után a NAV megszerezte a holland adóhatóságtól azoknak a sofőröknek az adatait, akik a hálózati modellt követő személyszállító társaságnak dolgoztak, és a magyar adóhatóság szerint vélhetően eltitkolták bevételeik egy részét. A nemzetgazdasági tárca vezetői jelezték, hogy pontos adataik vannak az Ubernél dolgozókról – azaz kezükben a korbács. A büntetés gépezetének aktiválása előtt ugyanakkor még nyitva hagyják a lehetőséget az önkorrekcióra: a bevallások pótlólagos elkészítését vagy az önellenőrzést most még megtehetik az érintett sofőrök. A tiltott online szerencsejáték-oldalakkal szemben is szigorúbb kormányzati fellépés jön, miközben általában kiterjesztik a számlázóprogramok online bekötését a NAV-hoz – azaz tovább bővül a technikai ellenőrzési potenciál. A kérdés valójában az, hogy az adóhatóság szankciós mechanizmusainak kiterjesztése mellett érvényesülnek-e a pártatlanság elvei. Ezzel kapcsolatban viszont kételyek merülnek fel.