Stiglitz: Jobb gazdasági terv Japán számára
Már egy negyedszázad eltelt azóta, hogy a japán eszközpiaci buborék kipukkadt, és 25 éve tart az is, hogy a gazdaság növekedési problémákkal küzd, amelyben egy „elvesztett évtizedet” egy újabb követett. A japán gazdaságpolitikát érintő kritikák egy része azonban nem megalapozott. A növekedés önmagában nem tekinthető célnak: az életszínvonalat is figyelembe kell venni. Japán a népesség növekedésének megfékezése terén lépéselőnyben van, illetve a termelékenysége is növekszik. A kibocsátás növekedése egy munkaképes korú emberre viszonyítva magasabb értéket mutat, különösen 2008 óta, mint az USA-ban, és jóval magasabbat, mint Európában.
Mégis a japánok úgy gondolják, hogy jobban is tudnának teljesíteni. Egyetértek ezzel. Japán mind a kínálati, mind a keresleti oldalon problémákkal küzd, és ez mind a reálgazdaságra és a pénzügyi szektorra is igaz. Ezek kezeléséhez pedig egy olyan gazdasági program szükséges, amely nagyobb eséllyel válik be, mint azok az intézkedések, amelyeket a japán politikusok nemrégiben fogadtak el, és amelyek nem tudták biztosítani az inflációs cél elérését, a bizalom helyreállítását és a növekedési ütem kívánt szintre való emelését.
Először is, egy jelentős karbonadó, ha kiegészül a „zöld finanszírozással”, nagyobb befektetéseket ösztönözne a gazdaság átalakítására. Ennek az élénkítésnek a hatása szinte biztosan meghaladná azt a káros hatást, amelyet az okozna, hogy pénzt vesznek ki a rendszerből, illetve hogy csökken a „karboneszközök” értéke.
Az adó által generált pénzösszeget az államadósság csökkentésére vagy technológiai és oktatási beruházások finanszírozására lehetne fordítani, beleértve olyan kínálatoldali intézkedéseket is, amelyek javítanák a japán szolgáltató szektor termelékenységét. Ezen kiadások egyidejűleg úgy élénkítenék a gazdaságot, hogy az végül kikerülne a deflációból. Sok külföldi szakértő aggódik a japán államadósság miatt, amelyet a jelenlegi alacsony kamatszintek mellett könnyű törleszteni, ez azonban megváltozna, ha a kamatok a normális szintre emelkednének. Bár úgy vélem, hogy ez nem fog hamar bekövetezni, Japán azonban két olyan intézkedést is tehetne, amellyel bebiztosíthatná magát ezen aggodalmakkal szemben.
A második módja annak, hogy Japán megvédje magát egy erőteljes kamatemelkedéstől, abból a felismerésből indul ki, hogy az adósság nagy részénél valójában az állam saját magának tartozik. Ha az állam visszafizetné azt az adósságot, amellyel magának tartozik, akkor tényleges változás nem történne. Azok azonban, akik a Wall Streeten csak a GDP-arányos teljes adósságmutatót figyelik, hirtelen jobbnak látnák Japán helyzetét.
Ha ezek után sem lenne elégséges szintű a kereslet, akkor a kormányzat csökkentheti a fogyasztási adót, és növelheti a beruházások után járó adókedvezményeket, illetve bővítheti az alacsony vagy középkeresetű háztartások támogatási programját, vagy többet fektethetne a technológiai fejlesztésekbe és az oktatásba, amit pénzkibocsátással finanszírozhatna. A hagyományos közgazdasági iskola hívei ismét az infláció miatt aggódhatnának, de Japán most éppen ezen „félelmek” valóra válását akarja.
Japán nem csak keresletoldali problémával küzd. A munkaórákra vetített kibocsátási adatok kínálatoldali problémára is rámutatnak, ami legjobban a szolgáltató szektorban látható, ahol jellemzően sehol sem mutatható ki az a lenyűgöző vállalkozói zsenialitás, amely oly sok feldolgozóipari ágazatban megfigyelhető.
Abe Sindzó miniszterelnök azonban egészen más megközelítést választott, támogatja az USA-val és tíz másik csendes-óceáni országgal megkötött Csendes-óceáni Partnerség (TPP) kereskedelmi megállapodást. Abe szerint a TPP előmozdítja majd a szükséges reformokat a japán mezőgazdaságban. Valójában az ilyen reformoknak csak csekély hatásuk van a GDP-re, egyszerűen azért, mert az agrárium igen kis szeletét hasítja ki a kibocsátásnak. Mindamellett az ilyen reformok kívánatosak, és teret nyújtanak ahhoz, hogy a fiatal japánok bizonyíthassák vállalkozói zsenialitásukat, habár nem a TPP a legjobb módja ennek felszínre hozásának. Másrészről Abének igaza van abban, hogy olyan politikára törekszik, amely nagyobb mértékben és egyenlőbb módon integrálja a nőket a munkaerőpiacba. Ha ez a törekvése sikeres lesz, akkor az mind a termelékenységet, mind a növekedést erősíti.
A negyedszázada tartó gazdasági stagnálás ellenére is Japán még mindig a világ harmadik legnagyobb gazdaságának számít. Azok az intézkedések, amelyek ahhoz tudnak hozzájárulni, hogy emelkedjen a japánok életszínvonala, egyben élénkíteni fogják a keresletet és a növekedést a világgazdaság más részein. Ugyanilyen fontos az is, ahogy Japán megosztotta az innovatív termékeit és technológiáit a világgal, ugyanúgy végül exportálhatja a sikeres intézkedéseit is, így az ugyanilyen vagy hasonló intézkedések más fejlett országokban is növelhetik az életszínvonalat.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.