Bár a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) legutóbbi tanácskozásán kézzelfogható eredmény nem született, a szakértők élénk érdeklődése annak a több évtizedes berögzült reflexiónak a továbbélése, hogy az OPEC kitermelési döntései rendre emelik a kőolaj világpiaci árát. Az állásfoglalásból kiderült, nincs egyértelmű döntés sem a csökkentés mértékéről, sem annak időpontjáról, és ami ennél is fontosabb, a csökkentés OPEC-en belüli megoszlásáról. Abban pedig eddig is elvi egyetértés mutatkozott, hogy a tartós túlkínálati helyzetben a globális kínálat 40 százalékát kitevő OPEC-termelést csökkenteni kell, remélve az árak újbóli emelkedését. A tanácskozás előtt még inkább a fenyegető 30 dollár/hordó árzuhanás megelőzése volt előtérben. Az OPEC-országok pénzügyi helyzetét vizsgálva, még Szaúd-Arábia sincs abban a helyzetben, hogy termelését jelentősen visszafogja, változatlan árakat feltételezve pedig különösen nem.
A bizonytalanság és a félelem abban van, hogy a termelés visszafogása változatlan árak esetében tovább növeli az adott gazdaságok pénzügyi, gazdasági gondjait, a költségvetéssel kapcsolatos nehézségeket. A kőolajfronton az elmúlt két-három évben bekövetkezett drámai átrendeződések után nagyon is kérdéses, hogy az OPEC-országok termelésének visszafogása globális és tartós áremelkedést hozhat. Az előző évtizedekben az volt az általános kőolajpiaci trend, hogy a kőolajigények emelkedése – részben a gyors gazdasági növekedés, részben a motorizáció előrehaladása miatt – megelőzte és meghaladta a kitermelés várható alakulását. A kínálat jelentős részét adó OPEC-országoknak ebben a helyzetben mód nyílt a monopolpozíció kihasználására.
Az alapvetőnek tekinthető kőolajpiaci változások szerteágazók. Az egyik, talán legfontosabb tényező a korábban dinamikusan növekvő kőolajigények megszelídülése, részben mert a fejlett országokban a szükséglet eddigi bővülése csökkenésbe fordult, és ez a következő évtizedekben is jellemző marad, részben mert a feltörekvő országok növekedése szerényebbé, az eddigi, fajlagosan magas anyag- és energiaigény látványosan mérséklődik, továbbá az innováció erősödése és behatolása a termelési és fogyasztási szférába az egységnyi „jólét növeléséhez” kisebb kőolajigénnyel jár. A másik fontos tényező, a korábban fenyegető szűkösség távolabbi jövőbe szorult: részben mert a nem hagyományos szénhidrogének beépültek a kínálatba, részben mert a kőolaj-helyettesíthetőség gazdasági feltételei piacéretté váltak – megteremtődtek villamos, gáz- és a különböző energiafajták közötti átválthatóság műszaki feltételei.
Az alacsony árak miatt visszaesett amerikai nem hagyományos kőolajtermelés gyorsan felfuttatható. Ráadásul az amerikai kőolajszektor az utóbbi években látványos költségcsökkentését produkált, így a jelenlegi 50 dolláros áron a kitermelés már rentábilis. A bizonytalanul felvetett és kérdéses véghajtású csökkentés – amelynek jelei most nem látszanak – esetleg enyhítheti a túlkínálat feszültségeit, de nagyon valószínű, hogy az 50 dollár fölé emelkedő kőolajárak esetében a nem OPEC-országok növekvő termelése pótolja azt.
Az OPEC-országok útkeresése érthető, ugyanis a megváltozott világpiaci konstellációban az eddigi monopolpozícióra épülő árpolitika nem folytatható. Előbb-utóbb meg kell békülniük azzal, hogy a „régi szép idők” nem jönnek vissza, de az alacsony kitermelési költségeik miatt az 50 dolláros árszinten is tisztességes profitra tesznek szert. A senkit semmire nem kötelező állásfoglalás érzésem szerint nem is annyira az árak ismételt emelkedését célozza, hanem sokkal inkább egy újabb elkeseredett kísérlet a kiüresedő, nem igazán tiszteletreméltó OPEC-szervezet tekintélyének és halványuló szerepének helyreállítására, erősítésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.