A bankok menthetik meg az EU-t?

Az a több milliárd dolláros bírság, amelyet az amerikai kormányzat nemrégiben vetett ki a Deutsche Bankra a jelzáloghitellel fedezett értékpapírok szabálytalan értékesítése miatt, aligha segített abban, hogy javuljon a befektetői bizalom az EU-ban, amelyet továbbra is alacsony gazdasági növekedés, magas munkanélküliség, a bevándorlás kihívásai és egyre nagyobb bizonytalanság sújt. Mindamellett a Deutsche Bank botránya rávilágított arra az utolsó lehetőségre, amely potenciálisan még megmentheti az európai projektet.

Miközben a világ GDP-jének mintegy 20 százalékát teszi ki az eurózóna, az övezetnek nincsen olyan bankja vagy pénzügyi szolgáltató cége, amely a Financial Times globális 500-as rangsorában az első tíz hely valamelyikére beférne. Ennek a fragmentált és sérülékeny bankrendszernek a hatásai tükröződnek abban is, hogy Európa viszonylag gyenge teljesítményt nyújt olyan ágazatokban, mint például a technológiai és energetikai szektor, amelyek döntő fontosságúak az uniós tagállamok gazdasági jövője szempontjából.

Európában nincs hiány bankokból: Németországnak több mint 1500, Olaszországnak több mint 600 pénzintézete van. Ezek közül azonban sok úgynevezett zombi banknak számít: túl nagy a fiókhálózatuk, túl alacsony a betétállományuk és akkora mértékű a finanszírozási költségük, amely jóval meghaladja a sikeresebb versenytársak költségeit. Valójában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint Európa bankszektorának mintegy egyharmada – amely 8,5 ezer milliárd dollár értékű eszközállománnyal bír – rossz állapotban van, és képtelen tartósan profitot termelni. Ez jelentős lefelé mutató kockázat az EU gazdasága és végeredményben az egész európai politikai kísérlet számára.

Az európai bankrendszer stabilitásának helyreállításához az IMF saját számításai szerint arra lenne szükség, hogy az európai bankok legalább egyharmadát bezárják, vagy arra, hogy azok más bankokkal fuzionáljanak. A Deutsche Bank esetében a piaci spekulációk már arról szólnak, hogy egy másik német bankkal, a Commerzbankkal lép fúzióra. De ha egy ilyen fúzió az első lépésnek tekinthető az európai bankszektor konszolidálása és az EU erősítése felé, akkor annak határokon átívelő jellegűnek kellene lennie, vagyis a Deutsche Bankot egy jelentős francia és/vagy olasz bankkal kellene összeházasítani. Egy ilyen megközelítés jelentősen erősítené az EU politikai hitelességét, amire talán a legnagyobb szükség van ahhoz, hogy az európai álom továbbra is életben maradjon.

A határokon átnyúló európai banki fúziónak számos előnye van. Ez konszolidálná a gyenge, alulteljesítő bankokat, és lehetővé tenné, hogy erősítsék mérlegüket, és átstrukturálják a nem teljesítő hiteleket, amivel az egész gazdaság nyerne. De a határokon átnyúló fúzió, amely egyfajta európai szuperbankot hozna létre, még hatékonyabb lenne a tartósan fennálló operatív, különösen a likviditási és tőkehelyzetre jellemző kihívások kezelésében. Még fontosabb, hogy ez a fajta pénzügyi átstrukturálás megnyitná azokat a hitelezési csatornákat, amelyek döntő fontosságúak a beruházások finanszírozása és a gazdasági növekedés beindítása terén. A határokon átnyúló európai fúzióval egyben olyan bankot kapna a világgazdaság kulcsrégiója, amely megfelelne a régió globális fontosságának. Egy európai nagybank jóval versenyképesebb lenne globális szinten, és vetekedhetne a domináns amerikai bankokkal is.

Egy ilyen bank létrehozása különösen sürgetőnek számít manapság, miután úgy tűnik, hogy világszerte sok ország egyre inkább elutasítja a gazdasági nyitottságot a protekcionistább intézkedések és a balkáni szabályozások előnyben részesítése miatt. Egy fragmentáltabb, kevésbé globalizált világban, ahol a határokon átnyúló tőkeáramlások mértéke csökken, Európa banki infrastruktúrájának kiterjedtebbnek és mélyebbnek kell lennie ahhoz, hogy prosperálni tudjon.

Talán legfontosabb oka a határokon átnyúló fúzióknak, hogy ezek jeleznék a piaci szereplők és az európai polgárok számára a politikai vezetők elkötelezettségét az európai integráció mellett. A jelenlegi politikai és a gazdasági helyzet még inkább sürgetővé tesz egy ilyen lépést, a fiskális integráció irányába mutató folyamatok ugyanis leálltak. A nemzeti agendák pedig gyakran nagyobb prioritást kapnak, mint a nemzetközi együttműködések.

Természetesen a határokon átnyúló fúzió radikális javaslatnak számít, és az ahhoz szükséges politikai akaratot nem lesz könnyű megteremteni. Az igazság azonban az, hogy a kapcsolatok mélyítésének hiteles és átlátható bizonyítéka nélkül – aminek nemcsak a fiskális ügyeket, hanem az üzleti és pénzügyi életet is jellemeznie kellene – az EU a tagállamok lazán összekapcsolódó és nem különösen hiteles gyülekezete marad. Ahogy az elmúlt pár évben láttuk, egy ilyen konstrukció nem fogja orvosolni a tagországok gazdasági gondjait.

Talán azzal is lehetne érvelni, hogy a jelenlegi időszak nem alkalmas a még mélyebb integráció felé való elmozdulásban. Túl törékeny a helyzet, és erős ellenállás tapasztalható ezzel szemben a közvéleményben. A szkeptikusok talán azt mondják, hogy ha a növekedés legalább közepes szintű lenne, akkor a politikai közeg sokkal fogékonyabb lenne az integráció mélyítése iránt. Az EU mostani szétesett infrastruktúrája azonban nem tud tartósan fennmaradni. Ha nem történnek mihamarabb határozott lépések, akkor ez a széttöredezettség még kiterjedtebb lesz. Ez pedig egyre élesebb politikai nézeteltéréseket, végeredményben pedig az egész európai projekt bukását fogja okozni.

Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org