A lakosság egészét érintő növekedés a városokon múlik

Viharos időket élünk, és az elittel szembeni elégedetlenség egyre erőteljesebb. Az emberek frusztrációjának okai országonként eltérnek, azonban mindenhol jellemző az a fokozódó érzés, hogy a gazdaság csak kevesek érdekét szolgálja. Valóban, a gazdasági növekedés haszna mind nagyobb mértékben a legjobban keresőkhöz jut el. Az OECD tagállamaiban a jövedelemelosztás felső 10 százalékában lévő réteg mintegy tízszer többet keres, mint az alsó 10 százalékban lévő. Ez a különbség közel harminc éve még csak hétszeres volt. Az összehasonlítható adatokkal rendelkező tizennyolc OECD-tagállamban 2012-ben a jövedelmi skála legfelső 10 százaléka a háztartások teljes vagyonának 50 százalékát birtokolta, miközben az alsó 40 százalék csupán annak 3 százalékát.

Mindannyian megfizetjük annak az árát, ha az egyenlőtlenség szintje új csúcsokat ér el. Számos OECD-tagállamban a növekvő egyenlőtlenség 6-10 százalékponttal vetette vissza a GDP-t 1990 és 2010 között. Amikor a legszegényebb emberek nem tudják kiteljesíteni a bennük lévő potenciált, akkor annak a gazdasági növekedés látja kárát.

Ahogy a döntéshozók és a politikai vezetők keresik azokat a módokat, amelyekkel a gazdasági növekedést érezhetővé teszik a lakosság széles körében (így tehát inkluzívvá), úgy a városok egyre inkább központi szerepet fognak játszani a megoldásban. Az OECD-tagországok körében végzett felmérés szerint a népesség fele él 500 ezer lakosnál nagyobb városokban, és ezek a városok a foglalkoztatás és a GDP terén 2001 óta elért össznövekedés 60 százalékát teszik ki.

Ez a növekedés azonban nem inkluzív: az összes OECD-tagállamban a jövedelmi egyenlőtlenség mértéke a városokban magasabb, mint az országos átlag, kivéve Kanadát. Az USA-ban a száz legnagyobb város közül kilencvenötben nőtt a munkahelyek száma, és emelkedett a gazdasági kibocsátás mértéke a 2008-ban kitört gazdasági válságot követő öt évben, de csak húsz városban nőttek a mediánbérek.

Az elmúlt évek gazdasági növekedésével az átlagos munkavállaló nem került jobb helyzetbe, és ahogy a vagyonosok aratják le a növekedés hasznát, a szegénység egyre jobban koncentrálódik. A Brookings Institution kutatásai szerint a mélyszegénységben lévő amerikai városnegyedek száma több mint duplájára nőtt 2000 óta. Ennek messzemenő következményei vannak. Ha valaki egy szegény városnegyedben nő fel, akkor annak életkilátásai jelentősen romlanak, még ha a jövedelme nem csökken is. Az olyan nagyvárosokban, mint London és Baltimore, a várható élettartam terén több mint húsz év különbség is lehet a szegény és a gazdag városnegyedek között, amelyek amúgy csak pár mérföld távolságra vannak egymástól.

Miután a városok a gazdasági lehetőségek és egyben az egyenlőtlenségek helyszínei, így itt különös figyelemmel kell követni az egyenlőtlenség elleni küzdelmet. Márciusban az OECD, a Ford Alapítvány, a Brookings és más intézmények elindították az „Inkluzív növekedés a városokban” kezdeményezést (IDNYC), partnerségben Bill de Blasio New York-i polgármesterrel és másik húsz városvezetővel szerte a világból. A kezdeményezés felismerte, hogy a polgármesterek lényeges szerepet töltenek be a gazdasági lehetőségek megteremtésében és az egyes emberek, illetve a cégek produktív kapacitásának erősítésében.

A Brookings Institutions nemrégiben tartott rendezvényén Ángel Gurría, az OECD főtitkára négy kulcsfontosságú területet emelt ki, ahol a városok lépéseket tehetnek az egyenlőtlenség csökkentésének terén. Ezeket a felvetéseket tovább lehet gondolni azon a mai párizsi tanácskozáson, amelynek házigazdája Anne Hidalgo, a francia főváros polgármestere.

Az első, hogy a városoknak az oktatási rendszert inkluzívabbá kellene tenniük oly módon, hogy invesztálnak a szakképző iskolákba, ahol minden korú és hátterű ember piacképes tudásra tud szert tenni. Másodsorban a városoknak biztosítaniuk kellene azt, hogy a foglalkoztatási és a vállalkozási lehetőségek minden ember számára elérhetők legyenek, beleértve a nőket, a fiatalokat, a bevándorlókat és a hátrányos helyzetben lévőket.

Stockholmban, amely nyolcezer menedékkérőt fogadott be 2015 ősze és 2016 tavasza között, Karin Wanngard polgármester egy új típusú iskolát hozott létre a felnőttek számára. Az átfogó integrációs stratégia részeként az új iskolákban nyelvet, kulturális ismereteket és gyakorlati szakképzést is oktatnak, ami szükséges ahhoz, hogy az érintettek be tudjanak lépni a stockholmi munkaerőpiacra. Harmadsorban a városoknak jó minőségű, megfizethető lakáslehetőségeket kell biztosítaniuk mindenki számára, biztonságos és egészséges környezetben. Végezetül a városoknak biztosítaniuk kell azt is, hogy az állami infrastruktúra és a közszolgáltatások – beleértve a tömegközlekedést, a víz-, energia- és távközlési szolgáltatásokat, illetve a hulladékkezelést – mindenki számára könnyen elérhetők legyenek. New Yorkban De Blasio IDNYC-kezdeményezése ingyenes igazolványt biztosít a város minden lakosa számára – beleértve a hajléktalanokat, a papír nélküli bevándorlókat és a korábbi elítélteket –, így a marginalizálódott rétegek használhatják a város különböző erőforrásait.
Ezek a felismerések segítenek abban, hogy az egyes városok megfordítsák az egyenlőtlenség növekedési trendjét. Minél inkább ki tudjuk használni a helyi megoldásokat a közös globális problémák kezelésére, annál nagyobb előrelépést érünk el mindannyian.