Az elfelejtett munkásosztály

A nemzetközi és az amerikai társadalmi mozgások három nagy trendje simul egymásba a republikánus Donald Trump győzelmében. Ennek ellenére óvatosan kell értékelni a népi felhatalmazás mértékét, mert a köztársasági jelölt megszerezte ugyan az elektori szavazatok többségét, és ez a lényeg, de összességében kevesebben támogatták, mint a demokrata Hillary Clintont.

Trump személyisége és kampánya is óvatosságra int várható politikájának megítélését illetően, hiszen nem szokványos politikus, nincs kormányzati tapasztalata, és nem teljesített katonai szolgálatot. Szélsőséges, párton belüli és kívüli ellenfeleit megalázó gúnynevekkel illette, megingatta a demokratikus intézményekbe vetett közbizalmat, amikor veresége esetére az eredmény megkérdőjelezését vetítette előre, ellenfelét pedig azzal fenyegette, hogy börtönbe záratja. A nőket és a kisebbségeket elfogadhatatlan hangnemben emlegette, s kilátásba helyezte több mint tízmillió illegális bevándorló deportálását. Igaz, Trump tanácsadói azt hangoztatták, ezek nem tervek, csak irányok.

Mégis, a nagy trendek találkoznak. Győzelmi beszédében erre maga Trump is utalt, hiszen sikerének ez a kulcsa: akik azt gondolták, hogy elfelejtették őket, megnyugodhatnak, többé nem felejtik el őket. Az amerikai választók, elsősorban a munkásosztály fehér tagjai tömegesen adtak hangot Trumpon keresztül haragjuknak, dühüknek, elégedetlenségüknek a stagnáló vagy romló életszínvonaluk, a zsugorodó középosztály miatti félelmük, az elvesztett jó feldolgozóipari állások és az egyre színesebb környezetük miatt. Erre felelt Trump – mint Michael Kazin georgetowni egyetemi tanár írja – az amerikai politikatörténet egyik meghatározó populista áramlatának hívószavaival, amelyek egyfajta „faji nacionalizmust” tükröznek, a fehérek összetartozására hivatkoznak.

Az első nagy trend, amelybe Trump belekapaszkodott, a változás iránti igény. Mint Arthur Schlesinger Jr. kifejtette 1986-ban megjelent tanulmánykötetében: az amerikai történelem ciklusaiban a hetvenes évek reagani konzervatív forradalmába – amelyet a polgárjogi mozgalmak túlhajtása miatt kiábrándult fehérek (demokraták és republikánusok) tüzeltek – a kilencvenes évekre fáradtak bele az amerikaiak. Erre válaszul megkezdődött a Clinton-éra, amely persze a republikánusok programjaiból is táplálkozott. A történész arra számított, hogy a 21. század első évtizedének végére elégelik meg a polgárok a közérdek előtérbe helyezését megtestesítő politikát. Nyilván a nagy recesszió is közbeszólt, s egy ideig még vitatémául szolgálhat, hogy az első színes bőrű elnök, Barack Obama, vagy az általa be nem váltott ígéretek miatt most Trumppal indul-e új ciklus.

Egyértelmű azonban a másik nagy trend kiteljesedése. A pártkötődésekben látható elmozdulás. A középnyugati „rozsdaövezet” hagyományosan demokrata körzeteinek főként fehér lakói vonultak át tömegesen a republikánusok táborába, míg a képzett  köztársaságiakat zavarta Trump populizmusa. 

A harmadik trend nemzetközi, s a bevándorlók, köztük is a muszlimok ellen intézett kirohanásokhoz, általánosságban pedig a második világháború utáni világrend és a liberális demokrácia értékei elleni támadásokhoz kötődik. Európában Trump győzelmét nagyszerű hírnek minősítették a szélsőjobboldalon, a populista pártok és a demagóg politikusok körében. Ezek az erők szellemi vezérüknek tekintik a megválasztott amerikai elnököt, aki tízszeres Brexit-hatást ígért az ilyen sokkra alighanem felkészületlen világgazdasági körülmények közepette. Trump azonban sajátos elegyet képez, ezért nehéz az elsőként említett ciklusváltási trendben is elhelyezni. Egyrészről állami infrastruktúra-fejlesztési programot hirdet, amire múlhatatlan szükség van a fiskális ösztönzés révén – ez majd maga után vonja a kamatok vártnál gyorsabb emelkedését és alighanem az európai megszorítási törekvések gyengülését –, ugyanakkor a kereskedelemben és talán a külpolitikában is a bezárkózás híveként jelent meg.

Új állásokat is ígér a globalizáció miatt hitevesztett tömegeknek a munkahelyek visszatelepítése révén, de egyben deregulációt is, holott a pénzügyi szférában éppen ez vezetett az ingatlanfinanszírozási válság kirobbanásához, s okozott olyan társadalmi és gazdasági feszültségeket, amelyeknek a feloldását ígérve Trump elnyerte a választók kegyeit.