Megtarthatjuk a régióban betöltött pozíciónkat

Az év elején még azt mondta, hogy a nominális adósságcsökkenés és a nullás költségvetés nincs is olyan távol, ehhez képest a kormány elkezdett költekezni. A jelenlegi globális és magyar gazdasági környezet megengedi ezt?

– A költségvetési mozgástér idén és jövőre is kedvezően alakulhat. A büdzsé idei első háromnegyed éves számai – az EU-forrásfelhasználás újraindulásának akadozása ellenére – a várakozásainknál sokkal jobban alakultak. A kiadási oldal is kedvezőn alakult, amiben a fegyelmen túl szerepe van olyan tételek elmaradásának is, amelyek minden bizonnyal jobb lett volna, ha megvalósulnak. Ilyen például az uniós támogatással megvalósuló beruházások saját részének a kifizetése, illetve a CSOK-támogatások, ahol nem hívták le a rendelkezésre álló összeget. Pályafutásom során még nem tapasztaltam a mostanihoz hasonló kiegyensúlyozottságú költségvetést. A GDP-arányos adósságcsökkentés folyamata rendben van, s a hiány is a GDP egy-két százaléka körül várható, vagyis ha ez volna a cél, akkor – véleményem szerint – már az idén lehetne nullás költségvetés. Meg kell találni azonban a helyes arányokat, hiszen a visszafogás a gazdasági növekedésben is éreztetné a hatását. Nyilvánvaló az is, hogy a közösen elért eredményekből az embereknek részesedniük kell, akár a bérek növelése, akár a terhek csökkentése révén. Vagyis azt használjuk fel, ami a rendelkezésünkre áll, és nem többet, én ezt nem tartom költekezésnek.

Hogy lehetne nullás költségvetés?

– Úgy vélem, egy százalék körüli hiány idén könnyen adódhatna, hiszen az év utolsó hónapjai – évtizedek óta nem volt rá példa – többletet mutatnak. Még ha a kormány kihasználja a mozgásterét, akkor is igen kedvező sávban maradhat a deficit. A globális gazdaságot előreláthatólag szerény növekedés jellemzi a következő években. Kedvező, hogy az EU-val folytatott viták csitulnak, például az aszfaltkeverőügyből bejön a Brüsszel által visszatartott pénz döntő része. Mindenesetre idén lényeges EU-forrásfelhasználás nélkül is két százalék körüli vagy inkább a feletti GDP-növekedés várható. Jövőre, ha csak az uniós támogatások szükségszerű beindulására gondolunk, automatikusan három százalék fölött lehet a bővülés. A növekedést az építőipari megrendelések, az állami beruházások növekedése támogatja, és a bér jellegű intézkedések hozzájárulnak a fogyasztás további emelkedéséhez. Az idei év gazdálkodását nem befolyásolják a vállalt adó és bér jellegű lépések, és a jövő évi sarokszámokat sem igazán akarja változtatni a kormány a járulék- és az adócsökkentés miatt. A reálbérek emelése és persze a munkafeltételek javítása, ha előre akarunk jutni, szükségszerűség. Szerintem jobb, ha az emberek zsebébe dugják a pénzt, s nem közvetve részesülnek belőle.

Mert a vállalkozók nem adják oda a munkavállalóknak?

– A gazdaság eredményes működésében a partnerek kölcsönös bizalma nélkülözhetetlen. A támogatások, a feltételteremtések címzettekhez való tényleges eljutásában vannak jó és vannak vegyes tapasztalatok. Kézenfekvő, ha a vállalkozások a tehercsökkentésből származó forrást fejlesztésre, a munkafeltételek javítására használják fel, s jut belőle dolgozóiknak, az feltétlenül lendít mindnyájunkon. De ha kivonják, és adott esetben nem Magyarországon költik el, az kevésbé. Nagyon remélem, azoknak lesz igazuk, akik azt vetítik előre, hogy végre nem a kiskapuk keresése lesz a jellemző. Maradjunk annyiban: a béremelésekre égető szükség van, a pénzügyi stabilitás általuk pedig nincs veszélyben. A következő, belátható néhány év a költségvetési egyensúly szempontjából rendben van, persze jó volna, ha nemcsak a GDP-arányos mérték, hanem a nominális adósság is előbb-utóbb csökkenne.

Hogy felkészüljünk a következő, nehezebb gazdasági időszakra…

– Igen, mindeközben arra is kell gondolni, hogy a bennünket körülvevő világ kockázatai nem csökkennek, sőt! Hogy a növekvő mozgástérben milyen irányban mozdulunk, az a gazdaságpolitika döntése, de biztos, hogy egyensúlyokat, olyan kompromisszumot kell találnia, hogy végül a legjobb úton haladhassunk. Realitás, hogy a 2024–26 közötti időszakra már elérhetjük az EU által elvárt 60 százalék körüli GDP-arányos adósságszintet. A lefutást még befolyásolhatja a paksi atomerőmű bővítése, ez azonban nemcsak az adósságot növeli, hanem – miközben értéket termelő kapacitást hozunk létre – a nemzeti össztermékben is igen jelentős növelő hatással megjelenik.

Nem száll el ettől az adósság?

– A rendelkezésemre álló számításokat megismerve, úgy vélem, hogy ezek a fejlesztési elképzelések, amelyek természetesen éves költségvetési meghatározottságokkal járnak, nem fogják befolyásolni az ország igen nagy áldozatokkal megteremtett pénzügyi stabilitását.

A vizes vébé, az olimpia meg az atomerőmű bővítése együtt sem okozhat meglepetést?

– Csak vélekedni tudok, de az olimpia még távol van, és itt is van megtérülés. Az elképzelések realitásainkhoz igazodó mértéke is fontos a költségek szempontjából. A vizes vébé a költségvetés sarokszámaiban nem meghatározó összeg, tizedszázalékos nagyságrend.

Nem mindenki örül a nagy minimálbér-emelésnek. A vállalatok képviselői szerint ez pont a magyar kkv-knak fog fájni, miközben a társasági adó csökkentése a nagy cégeknek segít. A magyar vállalatok versenyképessége, talpon maradása nincs veszélyben?

– A magyar kkv-szektor versenyképességi hiátusai alapvetően nem a bérből és a bérterhekből származnak. Ugyanaz a gyenge versenyképesség jellemzi a szektort évek óta, a kibocsátása nem növekszik, a hatékonysága stagnál. Óriási a foglalkoztatásban betöltött szerepük, de szerény a részesedésük a kibocsátásból. Újabb és újabb kedvezményekkel, támogatásokkal ezen legfeljebb csak részben lehet változtatni, versenytorzító és hatékonyságromboló hatásokkal.

Ami a versenyképességet illeti, a Világgazdasági Fórum listáján idén a 69. helyre estünk a tavalyi 63.-ról, erre nem számított senki.

– Egy másik, legalább olyan mértékadó, az egyensúlyi eredményeinket erősebben díjazó IMD-rangsorban pedig kettőt javultunk, a 46. helyre. Szívesen elfelejtjük, hogy mindkét listán a nagy visszaesés 2002 és 2010 között következett be, 25-30 helyet zuhantunk. Nem elegáns a mai helyzet fanyalgó számonkérése. És talán nem képzavar, ha azt mondom, hogy sokkal nehezebb kijönni a gödörből, mint belezuhanni. Tény, hogy az utóbbi években – egy nem túl előkelő szinten – stagnál az összes, tehát a szubjektív mutatókat is figyelembe vevő versenyképességünk. A stabilitási és a növekedési fordulat után most e téren kell lényegi változást, fordulatot elérni. Valószínűsítem, ez talán még nehezebb lesz, mint az előző kettő.

Innen van esélyünk a bérfelzárkózásra?

– Ha azt hisszük, hogy a bérfelzárkózás egyik pillanatról a másikra olyan lesz itthon, hogy a nyugatival versenyképes legyen, akár a legjobban képzettek számára, akkor az ábránd. Nem versenyezhetünk például az osztrák bérekkel, de közér­zetileg sokat javít, hogyha a versenyképességet nem a leszorított bérekkel, hanem egy magasabb bérszínvonallal és nagyobb hozzáadott értékkel érjük el. Közismert, hogy a két-három százalékos béremelésnél lényegesen nagyobbra van szükség, hogy az emberek megérezzék. Erre most megvan a lehetőség.

A magyar gazdaság felzárkózási lehetőségét hogy látja a nyugatihoz viszonyítva? Felzárkózhat a GDP-növekedés legalább a régiós átlaghoz a következő években?

– A rendszerváltáskor hendikeppel indultunk más régiós országokhoz képest, mert korábban nálunk életszínvonal-javulásra használtuk fel az esetenként „nem létező”, vagy mondjuk így, adósságnövelésből származó forrásokat. Így azt is nagy eredménynek tartom, hogy ma a középmezőnyben foglalunk helyet, hiszen a rendszerváltozáskor a GDP száz százaléka körüli adóssággal rendelkeztünk.

A régiós országok eközben, lényegében nulla adósságról indulva, fejlesztésre, versenyképesség-javításra, hatékonyságra tudtak költeni. Magyarországon a potenciális – tehát külső, EU-források, egyszeri hatások, mint például a kivételesen jó agrártermés nélküli – növekedési ütem 2010-ben nulla százalék volt, ehhez képest most

2 százalék körül van. Úgy vélem, felelősséggel most annyi mondható, hogy a következő években is valószínűsíthetően az EU-átlag felett tudunk majd teljesíteni. Ez elég lesz a régióban elfoglalt jelenlegi pozíciónk tartására. Többre akkor juthatunk, ha gazdasági-társadalmi hatékonyságunkban lényeges fordulatot érünk el, amit meg kell próbálni.