BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Progresszív politikai szövetség Európáért

2016.11.07., hétfő 13:45

Hamarosan megtudjuk, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Az, hogy milyen partnerre talál majd Európában, jelentős mértékben attól függ, miként alakul két jövő évi választás eredménye. Május elején ugyanis Franciaországban elnökválasztást, míg október végén Németországban parlamenti választást tartanak.

Természetesen az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése is hatással lesz Európa jövőjére. A „kemény Brexit” opció, amely az utóbbi időben nagy figyelmet kapott – különösen, mióta Theresa May brit kormányfő bejelentette, hogy a bevándorlás korlátozására összpontosít, még akkor is, ha azzal az ország elveszíti a közös piachoz való hozzáférését –, önmagában megváltoztatná Európa működésének módját. 

Ahogy Manuel Valls francia kormányfő nemrégiben megírta, az Európa vezetői előtt tornyosuló fő kérdés az, hogy „hagyják-e, hogy az európai projekt lassan, de biztosan véget érjen”, vagy „átalakítják az EU-t”. Egy ilyen átalakítás nem egy egyszerű mutatvány. Ez nemcsak egy új intézményi víziót követelne meg Európa számára, hanem egy jelentős politikai átalakítást is, nem utolsósorban Franciaországban és Németországban.

Egy életképes intézményi vízió a „két Európa egyben” megoldás lenne. Az eurózóna tagországai egy mélyebb integrációt hoznának létre, míg az országok egy másik csoportja egy sokszínűbb, lazán összefonódó  csoportot alkotnának. A két Európa szorosan összekapcsolódna, viszont néhány kérdést eltérően szabályoznának a lazábban integrálódó csoport számos országában. A két Európa együttesen a Brexit utáni „kontinentális partnerség” része lenne, amely lényegében akár az egész EU helyébe léphetne.

Ez egy radikális víziónak tűnhet, amely akkor teljesülhet, ha a politikai erők készek ezt megvalósítani, nem utolsósorban Franciaországban és Németországban. Minden tagállam politikai vezetését Európa megmentésének célja kell, hogy irányítsa. Kimondottan ez egy olyan gazdaságpolitika követését jelenti, amely a versengő piacok és a társadalmi szolidaritás közötti egyensúlyt teremti meg, amelyben a helyi jellegzetességek lényeges szerepet kapnának.

Mind Franciaországban, mind Németországban egy ilyen politikai dinamizmus a jobb- és balközép Európa-párti erők szövetségétől függene, amely felülkerekedne, és végeredményben felszámolná mindkét tábor szélsőséges elemeit. Ezzel biztosítanák azt, hogy az Európa-ellenes politikai tendenciák ne tudják blokkolni a kívánt folyamatokat.
Németországban a jobbközép CDU nem számít eléggé Európa-párti erőnek.

A párton belül a konzervatív szárny jelent ebben a tekintetben korlátozó tényezőt, amelynek a nézetei nincsenek összhangban a hosszú távú európai folyamatokkal. Külső erőként pedig a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt jelent gátat a CDU Európa-pártisága terén, amely az utóbbi időben növelte népszerűségét.

Ebben az értelemben, még ha Angela Merkel kancellár CDU-ja szerzi is a legtöbb szavazatot a jövő évi választáson, akkor is segítségre lesz szüksége az új Európa megteremtésében, amelyben az eurózóna országaival közös felelősségvállalási szerepet alakítanak ki, illetve a többi országgal rugalmas megállapodásokat hoznak létre. Különösképpen a CDU Európa-párti részének kell együtt dolgoznia a baloldali szövetségesekkel, nevezetesen a szociáldemokrata párt legnagyobb részével és a zöldekkel.

Egy ilyen informális koalíció gyakran lehetővé tette, hogy Merkel projektjei a parlamentben támogatást kapjanak annak ellenére, hogy a CDU jobbszélén lévő erők nem támogatták azokat. Európa megmentéséhez azonban ennek az együttműködésnek mélyebbnek és megbízhatóbbnak kell lennie.
A politikai erők ilyen típusú átrendeződésének szükségessége nemcsak Franciaországra és Németországra jellemző. Szélesebb körben merül fel az igény arra, hogy a reformista és a realistán globalizációpárti erők összefogjanak, hogy felvegyék a harcot a populista mozgalmakkal. Nincs sok értelme arra számítani, hogy a régi sémák képesek lesznek megfelelően reagálni a jelenlegi politikai szükségletekre és dinamikára.

Egy ilyen háttér mellett szinte elkerülhetetlen, hogy átrendeződés történjen a politikai színtéren. Ez azonban eltérő eredménnyel járhat. Európa pozitív, nyitott és prosperáló jövőjének elérése terén döntő fontossággal bír, hogy olyan erők kerekedjenek felül, amelyek felismerik a politikailag és gazdaságilag nyitott társadalmak hatalmas előnyeit.

De az még önmagában nem lesz elég, ha a jobb- és balközép progresszív erők képesek lesznek felülkereskedni pártjaik hátrafele tekintő részein. A hagyományos politikai struktúra mindig azzal a kockázattal jár, hogy a populisták túszul ejtik azt. Ezért a progresszív politikai csoportoknak strukturáltabb módon kell felülkerekedniük a saját különbözőségeiken annak érdekében, hogy egy új intézményi vízió jöhessen létre Európa számára.

Az új progresszív többség létrehozását célzó, mélyreható politikai átrendeződés nem lesz egyszerű folyamat, és nem történik majd meg egyik napról a másikra. Ez azonban Európa egyetlen opciója. Enélkül Európa halála következik be, és a gazdasági nyitottság és a demokratikus értékek elleni támadások világszerte továbbra is teret nyernek, ami pusztító következményekkel járhat.

Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.