Törékeny teóriák

A termelékenység lassulása globális jelenség, s mivel a gazdasági növekedés egyik motorja éppen az egységnyi idő alatt előállított termék, a nemzetközi szervezeteket, a jegybankokat és a kormányokat egyre jobban aggasztja, hogy a stagnáló jövedelmi viszonyok a szélsőséges, radikális, populista, demagóg pártok és politikusok malmára hajtják a vizet. Őszi előrejelzésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is foglalkozik ezzel a témával, amelyben megállapítja: a termelékenység lanyhulásának okai egyelőre nem egyértelműek. Tény azonban, hogy a fejlett régióban a termelékenység elmarad a válság előtti időszak teljesítményétől. Voltaképpen ez az oka annak is, hogy a prognózisok most már hosszú évek óta tévednek a növekedési kilátásokat illetően, mert abból a feltételezésből indultak ki, hogy az ipari államok visszaszerzik termelőképességüket. De nem így történt. Nálunk sem. Az Eurostat adatai arra utalnak, hogy a magyar termelékenység az ezredforduló óta hanyatlik, és igencsak elmaradt a visegrádi régióétól.

A bizonytalan globális okok között említi az IMF természetesen a válságot magát: a profitkilátások romlását, az elégtelen beruházásokat, miközben – meglepő módon – a munkanélküliség a vártnál jobban csökken. Ez bizonnyal nem pörgeti fel a termelékenységet, s kedvezőtlenül hat a potenciális növekedésre is. Részletesebben merült el a kérdés taglalásában Stanley Fischer, az amerikai jegybank alelnöke. Ő pontos adatokat is említ: míg 1976 és 2005 között az amerikai munkatermelékenység 2 százalékkal javult évente, addig az utóbbi tíz esztendő átlagában már csak 1,25, az elmúlt öt évben pedig csupán fél százalékkal. Ennek oka lehet, hogy a statisztika nem képes követni a technológiai változásokat és azoknak az árakra gyakorolt hatását. Ha meggondoljuk, mekkora volt, mit tudott s mennyibe került mondjuk húsz éve egy színes televízió, s milyen a mai kínálat, a minőségi fejlődés számszerűsítésének akadályaiba ütközünk. Ez azonban kevésbé fontos tényező az új kutatások fényében, érdekesebb talán az, hogy az egy dolgozóra jutó tőke kisebb, mint korábban, hiszen a munkaerő sem bővül olyan ütemben, a „baby boom” (nálunk Ratkó-) nemzedék most vonul nyugdíjba. Ennél is nagyobb figyelmet érdemel azonban, hogy a teljes tényezőtermelékenység is a korábbi trend alatt rekedt, ami viszont a technológiai innováció lankadására, az új és úttörő vállalkozások létrehozásának akadozására vezethető vissza, arra a sajnálatos jelenségre, hogy a tőke és a munka a gyenge termelékenységű cégekből nem kerül át a jobban teljesítőkbe.

A most már rendszeresen megjelenő termelékenységi jelentések közös eleme, hogy hosszan szemlézik Robert Gordon amerikai egyetemi professzor idei könyvét, Az amerikai növekedés tündöklése és hanyatlása című munkáját. A mondandó lényege az, hogy a gazdasági növekedés új jelenség, lényegében csak a 19. század óta létezik, de az emberek életét megváltoztató nagy találmányokon – vezetékes áram, antibiotikum, telefon – már túl vagyunk, 1870 és 1970 között végbementek a nagy ipari forradalmak, s lehet, jönnek újabbak, de nem lesznek átfogó hatással a gazdaságra. Ha az iPhone nem serkentette a termelékenységet, más sem fogja.

Nem osztja mindenki ezt a borús, ám valószínűleg reális képet. Erik Bryjolfsson és Andrew McAfee azzal érvel, hogy az új technológiák felszabadítják az embereket a robotolás alól, s végül is mindenki haszonélvezője lesz a fejlődésnek. Míg Martin Ford a robotok korszakát vizionáló esszéjében azt fejti ki, hogy csak a gépek tulajdonosai járnak jól, csak egy szűk, magasan képzett elit húz hasznot mindebből. Egy negyedik iskola képviseletében szólal meg a Kaliforniai Egyetem két tanára, Stephen Cohen és Bradford DeLong, akik azt mondják, hogy a kormányzatok többnyire segítették a nagy innovációs áttöréseket, így nem eleve elrendelt a jövő, hanem állami beavatkozással alakítható.

Országonként nyilván eltérő, hogy a polgárok ez utóbbi felvetést bátorítónak vagy zavarba ejtőnek gondolják-e, ám az bizonyos, hogy a lassú növekedés koráról alkotott különböző és olykor bizonytalan nézetek igazi összecsapása még várat magára.