Számtalan dolog bizonytalan az alig több mint egy hete aláírt bérmegállapodással kapcsolatban, egy dolog azonban már most biztos: a tavaszi költségvetés készítése mint olyan megbukott. Már tavaly év végén is voltak arra utaló jelek, hogy kevés értelme van bő hat hónappal előbb meghatározni a kiadási és bevételi tételeket, főként, ha az utolsó hetekben a gazdaságpolitikai irányokat is teljesen megváltoztatja a kormány (hirtelen sertésáfát csökkent és új lakásprogramot jelent be).
Egyetlen valós érv van a tavaszi költségvetés készítése mellett: az, hogy a vállalatok számára kiszámítható környezetet teremtsen a kormány, részben az előre bejelentett adófeltételekkel, részben a gazdaságpolitikai (piaci) környezet meghatározásával. Ha az év végi változások a főbb elemeket érdemben érintik, akkor a cégeknek ismét újra kell gombolniuk a kabátot – vagyis mindent fognak érezni, csak átláthatóságot és stabilitást nem.
A probléma ezzel nem csak hitelességi. A pénzügyi kormányzat tudatában volt annak, hogy a növekedési gondok orvoslására addig felkínált receptek (az állami beruházások erőltetése és az építőipar lakossági keresletének növelése) elégtelenek lehetnek – csak éppen az adott pillanatban nem volt meg a kellő információja ahhoz, hogy emellett bármi mást is lépni tudjon vagy merjen. Fél éve nem látszott, hogy a kedvező költségvetési folyamatok (leginkább az egyébként is brutális bérnövekedés miatt emelkedő bevétel) valóban tartósak-e. Ma már tudjuk, hogy a feszített munkaerőpiac nemcsak egyes részterületeken (a kereskedelemben és a mezőgazdasági idénymunkában), hanem a gazdaság egészében jelent bérnyomást. A vállalatok elkezdték vastagítani a borítékokat – nem kis részben persze reagálva arra is, hogy az állami szférában is igencsak erőteljes béremelés kezdődött el már tavaly is. Erre rátesz egy lapáttal a közmunka elszívó hatása, amit egyelőre nem sikerült érdemben csökkenteni.
Az is biztossá vált ugyanakkor, hogy ez a folyamat nem jár a termelékenység javulásával, vagyis a versenyképesség romlása változatlan feltételek mellett elkerülhetetlen. Ilyen helyzetben a járulékcsökkentés szinte kényszer – a vállalati szféra évek óta mondogatott könyörgése az idén év elején vált sürgető követeléssé. Az önmagában még nem baj, hogy ebből év végére lett csak valóság, a probléma a tervezés átláthatóságával, az egyeztetések és a társadalmi vita rövid idejével van.
Az a költségvetési tervezés normál menete, hogy a tavaszi elképzelések a nyár végére érnek tervvé és őszre kristályosodnak ki. Így jönnek az adatok, így van összerakva minden. A nemzetgazdasági tárca a tavaszi költségvetéssel nem csinált mást, mint hogy a gazdaságpolitikai tervezés – a konvergenciaprogram kötelező leadása – idejére előre hozta a parlamenti költségvetési vitát is. Erre két, politikai jellegű oka volt. Egyrészt az apparátusnak szokásává vált félévente módosítgatni az adótörvényeken (ami instabilitást visz a rendszerbe), és az állandó változtatásokra jó hivatkozást jelent a költségvetés. Másrészt a kiadási számok tavaszi meghatározása általában nagyobb óvatosságot követel meg, vagyis így feszesebb büdzsé elfogadására bírhatók rá a képviselők. Mindez kiegészítve a kabinetnek adott általános felhatalmazással (ha tartja a hiányt, tulajdonképpen úgy variál év közben a számokkal, ahogy akar) valójában kényelmes helyzetbe hozza a pénzügyi kormányzatot: képes kézben tartani a folyamatokat.
Ez a helyzet eredményezi azt is, hogy a bértárgyalásokon a kabinet tulajdonképpen simán vitte át az akaratát: az a minimálbér-emelés valósult meg, amit eredetileg gondolt, és olyan adócsökkentésekkel, amilyenekkel valójában korábban is számolt. A valós vita hiánya most egyetlen gondot okoz csupán: egyelőre senki nem tudja, pontosan mi is történik a megállapodás hatására, hiszen nem hangzottak el érvek és ellenérvek a vitában, nem születtek kiérlelt elemzések. Nem ismert a vállalatok reakciója: minden fizetési kategóriában a minimálbérhez hasonló ütemben emelnek, vagy lenyelik a járulékcsökkentést, esetleg a növekvő költségekre elbocsátásokkal reagálnak? Nem tudjuk, milyen hatása van a költségvetésre és a gazdaságra mindennek – hiszen még a módosított makrogazdasági pályát sem ismerjük, nemhogy az új költségvetési számokat.
A valós hatásokat most is tavasszal kezdhetjük érzékelni, és valamikor a nyáron lehetünk biztosabbak az irányban, míg őszre tudhatjuk azt, kell-e változtatni. Most akkor jövőre mi értelme lesz tavasszal költségvetést készíteni?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.