Demokrácia, inklúzió és jólét

Az emberek biztonságos, prosperáló országban akarnak élni, ahol élvezhetik a gondolat és a cselekvés szabadságát, illetve élhetnek a kormányuk megválasztására vonatkozó demokratikus joggal is. A világ azonban 2017-ben, illetve az azt követő években azzal a kérdéssel néz majd szembe: miként lehetünk biztosak abban, hogy a politikai szabadság és a gazdasági prosperitás együtt jár.

Francis Fukuyama amerikai politológus szerint a liberális demokráciáknak, illetve azok politikai szabadságának és gazdasági sikereinek három fontos pillére van: az erős állam, a jogállamiság és a demokratikus elszámoltathatóság. Én egy negyedik pillért is hozzátennék ehhez: a szabad piacokat.

Erős állam kell a prosperáláshoz

De mitől lesz egy állam erős? A libertariánusok szerint a legjobb kormányzat az, amely a legkevésbé kormányoz, vagyis egyfajta éjjeliőr szerepre korlátozódik csak, amivel az élet, a tulajdon és a szerződések biztonságát védelmezi. A marxisták azt vallják, ahogy azt Friedrich Engels leírta, hogy amint a proletariátus győzelme véget vet az osztályharcnak, „az emberek kormányzását fel fogja váltani a dolgok adminisztrációja”. Mindkét nézet hibás: minden gazdaságnak szüksége van egy erős államra a fejlődéshez és a prosperáláshoz.

Az erős államok azonban lehet, hogy nem a helyes irányt követik. Hitler hatékony államszervezetet hozott létre Németországban. Hitler azonban összeomlásba vezette az országot, semmibe vette a jogállamiságot, amely nélkül a demokráciát a többség önkényuralmává lehet változtatni (elvégre is, Hitlert megválasztották).

Ezzel szemben a demokratikus elszámoltathatóság a jogállamisággal vegyítve biztosítja azt, hogy a kormányzat az állampolgárok akaratának megfelelően cselekedjen. Természetesen a különböző társadalmi csoportok és a megszerveződő érdekcsoportok programjai nem mindig valósulnak meg. A demokratikus intézmények azonban nélkülözhetetlenek, mivel biztosítják az elégedetlenkedők hangjainak erőszakmentes megjelenítését.

A káosz elkerülése

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a történelem befolyásoló szerepét. Ahogy Fukuyama rámutatott, Kínát hosszú időszakokon át káosz jellemezte. A szabadjára engedett katonai versengés azt jelentette, hogy hierarchizált katonai egységként szervezték meg magukat a különböző csoportok, és a vezetők korlátlan hatalommal bírtak. Amikor egy csoport felülkerekedett a többi csoporton, akkor centralizált autokrata uralmat vezetett be, hogy elkerülje a káosz visszatérését. A hatalmas földrajzi terület ellenőrzése képzett hivatalnokréteg, vagyis a mandarinok megjelenését tette szükségessé. Bármikor, amikor a kínai területek egy államot alkottak, akkor Kínának hatékony kormányzata volt. Fukuyama azonban azt is állítja, hogy a vallásban vagy a kultúrában nem volt olyan alternatív hatalmi tényező, amely a jogállamiságot biztosíthatta volna.

Ezzel szemben Nyugat-Európában a keresztény egyház korlátozó tényezőt jelentett abból a szempontból, hogy mit tehetett meg az uralkodó. Így a katonai versengés, kiegészülve a kánonjog által előidézett korlátokkal, vezetett el mind az erős állam, mind a jogállamiság kialakulásához.
Indiában a kasztrendszer biztosította azt, hogy a teljes népesség sosem adta át magát korlátlanul a háborús törekvéseknek. Az indiai háborúk így nem voltak olyan kíméletlenek, mint Kínában. Az ősi indiai iratokból származó igazságos viselkedés törvénye a történelem folyamán egyben korlátozta az uralkodók önkényes hatalomgyakorlását, ebből adódóan az indiai kormányzatok ritkán autokratikusak.

A történelem nem sorsszerű, azonban a történelemnek befolyásoló szerepe van. Örök rejtély, hogy miközben Indiában gyökeret vert a demokrácia, addig néhány, hasonló történelmi és kulturális múlttal rendelkező szomszédos országban ez nem történt meg. Ahelyett, hogy spekulálnék ezen, hadd ejtsek néhány szót a demokrácia és a szabad piacok közötti kapcsolatról.

A vagyonos oligarchák

Mind a demokrácia, mind a szabad vállalkozás versenyt hoz létre. Míg azonban a demokráciák az egyéneket egyenlően kezelik, addig a szabad vállalkozás rendszere a jövedelmeik és a vagyonuk alapján jogosítja fel az embereket. Akkor mi akadályozza meg a mediánválasztót a demokráciában abban, hogy a gazdagok kisemmizésére szavazzon?

Az egyik oka ennek az, hogy a mediánszavazó egyetért a gazdagok tulajdonának védelmével, illetve mérsékelt megadóztatásukkal, mivel a gazdagokban a mindenkinek kedvező prosperitás megteremtőit látja. Minél henyélőbbek és korruptabbak a gazdagok, a mediánszavazó annál inkább szigorú szabályozásokat és büntető jellegű adókat fog megszavazni.
Néhány feltörekvő piaci országban manapság a vagyonos oligarchák nem azért gazdagodnak meg, mert jól vezetik az üzleti vállalkozásaikat, hanem azért, mert jól kezelik az adott országban érvényesülő rendszert. Amikor a kormányzat ezen gazdag mágnások érdekei szerint cselekszik, és kevesen tiltakoznak ez ellen, akkor az állam még autokratikusabbá válik.

A versengő, szabad vállalkozást elősegítő rendszer, amely egyenlő versenyfeltételeket nyújt mindenkinek, minimalizálja ezt a kockázatot azzal, hogy lehetővé teszi azt, hogy a legrátermettebbek jussanak vagyonokhoz. A teremtő pusztítás folyamata révén a rosszul kezelt megörökölt vagyont az új és dinamikus vagyon váltja fel. A nemzedékeken át keletkező, jelentős mértékű egyenlőtlenség nem válik a tömeges elégedetlenség forrásává. Ehelyett mindenki arról álmodik, hogy belőle is Bill Gates vagy Nandan Nilekani lesz.

Lejt a pálya

Számos nyugati demokráciában az okoz gondot, hogy lejt a pálya. Sok középosztálybeli számára a jólét elérhetetlennek tűnik, mivel megfizethetetlen a megfelelő szintű oktatás, amely révén manapság elérhető a gazdagság. Az igazságtalanság növekvő érzete erodálja a szabad vállalkozást lehetővé tevő rendszer támogatását.

Fukuyama három pillére közül Indiában a demokratikus elszámoltathatóság áll a legerősebb alapokon. Továbbá nagymértékben ragaszkodunk a jogállamisághoz. A közszolgáltatások nyújtására vonatkozó állami kapacitás az a terület, ahol még sokat kell tennünk. Miközben az erős intézmények – a független bíróság, az ellenzéki pártok, a sajtószabadság és az élénk civil társadalom – megakadályozzák a kormányzat túlterjeszkedését, a saját „fékek és ellensúlyok” rendszerünk talán megköveteli azt, amit úgy is nevezhetnénk, hogy „a fékek egyensúlya”. Például a fellebbviteli eljárásaink olyan lassúak, hogy azok fékezik a szükséges állami intézkedéseket. A legbiztatóbb fejlemény, hogy India-szerte egyre több ember válik képessé a versenyre, és egyre több fiatal vállalkozó nem hajlandó meghunyászkodni a kormányzat előtt.

Ha jólétet és politikai szabadságot akarunk, akkor gazdasági inklúzióra és egyenlő versenyfeltételekre is szükségünk van. Morális kötelesség, hogy minden állampolgár hozzáférjen az oktatáshoz, a megfelelő minőségű táplálkozáshoz, az egészségügyhöz, a hitelekhez és a piacokhoz, pontosan azért, mert ez a fenntartható – és demokratikus – gazdasági növekedés előfeltétele.

Copyright: Project Syndicate, 2016.
www.project-syndicate.org