A pennsylvaniai Pittsburgh városában próbaképpen sofőrmentes taxiflottát helyezett üzembe idén októberben egy napra az Uber. A 21. század technológiáját megtestesítő újdonság aznap mutatkozott be, amikor Donald Trump – akkor még elnökjelöltként – a városba érkezett. A 300 ezres település a hagyományosan rozsdaövezetként emlegetett, hanyatló iparral sújtott sáv alkotóeleme, Cleveland, Detroit és Buffalo között.
Az övezet szűnni nem akaró hanyatlását mutatja, hogy a hajdan erőtől duzzadó iparvárosok lélekszáma egyre fogy: az évezred kezdete óta Pittsburgh elveszítette lakosságának a 9, Cleveland a 18, Detroit a 28 százalékát. Trump Pittsburghben nem fukarkodott az ígéretekkel, szerepelt közöttük a munkahelyteremtés is. A foglalkoztatottság növelése más formában természetesen vetélytársa programjában is előfordult. Hillary Clinton is ígért: kiterjeszteni készült Barack Obama programját egymillió új, gyári munkahely megteremtésére (ami a célként kitűzött szám felénél sem tart). A választási küzdelem győztese válogatás nélkül beszélt az ipar felélesztéséről: hol a bányák újranyitását helyezte kilátásba, hol – mint Pittsburghben – az acéliparét.
Holott napjainkban az Egyesült Államokban az esélyek nemcsak a kitermelő-, de még a feldolgozóipar régi dicsőségének feltámasztására is erősen kétségesek. Erre figyelmeztetett Joseph Stiglitz (Mit kellene tennie Donald Trumpnak?, Világgazdaság, 2016. november 17.), mondván: vissza lehet hozni bizonyos ipari tevékenységeket, de csak a fejlettebb fajtákból, olyanokból, amelyeket nem a munkáskezek iránti csillapítatlan igény jellemez.
Ugyanakkor 2015-ben az állásban lévők közül tízből hárman vagy menedzseri, vagy mérnöki posztokat töltöttek be. A munkaerő iránti igények elapadását jelzi, hogy míg az ezredfordulón a feldolgozóipar 17,1 millió főnek adott munkát, idén nyáron már csak 12,3 milliónak. A foglalkoztatottak számának hanyatlása fakadhat az iparág saját technológiájának fejlődéséből: az acéliparban tavaly szorgoskodó 87 ezer alkalmazott 3 százalékkal több acélt csapolt, mint amennyit 1980-ban 400 ezer iparági elődjük. Más ágazatokat máshol alkalmazott eljárások „fojtottak meg”: másfél évtizede a papírgyártás kéz a kézben haladt a gazdasági növekedéssel, ám az 1999-ben elért csúcs óta a kereslet lanyhulásával 20 százalékkal visszaesett, elveszítve foglalkoztatottjainak 60 százalékát, és hasonló arányokat mutatott fel a dohányiparban alkalmazottak vérvesztesége, ahol 1996 óta a termelés megfeleződött. Előfordult, hogy az élőmunka alkalmazása tette kifizetődővé a termelés külföldre helyezését, mint a ruházati iparban, ahol az 1980-ban jegyzett 1,3 millió foglalkoztatottnak napjainkban csupán az egytizede aktív (és kibocsátása 84 százalékkal esett vissza).
Valamelyest tartja magát a járműgyártás, a gépgyártás és a számítástechnikai termékek előállítása, az első kettő részesedése az utóbbi másfél évtizedben az ipar teljesítményén belül még nőtt is, de közben a foglalkoztatottak egyötödének búcsút mondtak. A számítástechnikai termékek termelése viszont hanyatlott, minden második alkalmazott fölöslegessé vált. A munkaerő persze nem vált teljesen fölöslegessé, de a kereslet mindinkább a legalább középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók felé mozdult el. A képzettség iránti igényeket a hajdan az ipar jellegét megadó összeszerelők sorsa jelzi: arányuk hét százalékra zsugorodott az iparon belül. Egy részük munkaerő-kölcsönző ügynökségek közreműködésével csapatokban helyezkedik el, bérük a közvetlenül foglalkoztatottakénak mindössze a háromnegyede.
Az amerikai feldolgozóipar áttekintését a washingtoni törvényhozás kutatószolgálata, a Congressional Research Service készítette el idén június végén, mivel a kongresszus évek óta napirenden tartja a foglalkoztatás kérdését „az amerikai ipar feltámasztására” irányuló törekvések jegyében. Az általános hanyatlást a bérektől az iskolai végzettség iránti igények alakulásáig és a nők munkavállalásáig pásztázó szemle a hagyományos feldolgozóipari ágazatok számára semmi jóval nem kecsegtet. Az áttekintés még a palaolaj kitermelése nyomán a vegyiparhoz fűzött reményeket is lehűti azzal, hogy hallatlanul nagy a beruházásigénye, ráadásul egy sor tervbe vett objektum létesítését elhalasztották.
A rozsdaövezet manapság nem csak az elhagyott gyárakról ismerszik meg. Az Uber választása azért is eshetett Pittsburghre, mert a város a robottechnikai kutatások központja. Nem rozsdásodó termékeket, hanem a szolgáltatásokhoz sorolt tevékenységeket állítva elő, ami a munkahelyteremtés hagyományos ösvényeinek elhagyását jelenti. Másfelől nem csoda, hogy egyesek szerint az amerikai ipart nem szükséges feltámasztani, mert nem halódik, hanem gyökeresen megváltozott. És ebben az ipari munkásságként ismert rétegnek egyre kevesebb hely jut.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.