Az euróbevezetés színe és fonákja

A következő írás három részből áll. Az első rész azt a kérdést teszi fel, mennyire stabilan működik és van-e jövője az euróövezetnek. A második rész arról szól, hogy vajon gazdasági szempontból előnyös vagy hátrányos lehet-e Magyarország számára az euróövezethez történő csatlakozás. A harmadik rész az euróövezeti csatlakozás politikai dimenziójával foglalkozik.

Közös gazdasági kormányzás

Sokan gondolják azt, hogy az euró megteremtése mind ez idáig az Európai Unió legnagyszerűbb tette volt, amely megkoronázta a megelőző évtizedek európai integrációs erőfeszítéseit. Utólagosan világossá vált, hogy az euróövezet intézményi keretrendszere nem volt kellőképpen előkészítve, továbbá az euró bevezetése több tagország esetében is olyan következményekkel járt, melyek hozzájárultak mind a pénzügyi, mind pedig a reálgazdasági válság kialakulásához, illetve annak elmélyüléséhez. Mindazonáltal ezek a jelenségek nem voltak törvényszerűek, és nem is következtek volna be a helyi gazdaságpolitikai hibák és mulasztások nélkül. Többen úgy érvelnek, hogy a közös monetáris politika mellől hiányzik a közös fiskális politika, így az euróövezet fél lábon áll, tehát ingatag – mivel pedig a közös fiskális politika nem valósítható meg, az euróövezet kudarcra van ítélve. Ezzel a vélekedéssel nem értek egyet, mert az Európai Unió közös gazdasági kormányzásában a válság utáni évek jelentős változásokat hoztak, melyeket többek között az európai szemeszter, a hatos csomag, a makroprudenciális szabályrendszer vagy a formálódó bankunió testesít meg.

Mindezeknek köszönhetően ma az Európai Unió tagországai sokkal fegyelmezettebb költségvetési politikát folytatnak, mint a válság előtti évtizedben, amit jól szemléltet, hogy 2016-ban az EU28-ak költségvetési hiánya 1,7 százalék volt (mindössze két országban haladta meg a hiány a GDP 3 százalékát), az államadósság GDP-arányos mutatója pedig Európa-szerte csökkenőben van. A monetáris uniót kiegészítő teljes és letisztult költségvetési unió nem lehetséges, de nem is szükséges: az új intézményi keretrendszer nagy részben kiváltja (bár érdemes tovább csiszolgatni). Az első gondolatmenetet azzal zárom, hogy meglátásom szerint az euró megteremtése sikeres vállalkozás volt, az eurózóna jövője nem bizonytalan, gazdasági erejét és jelentőségét tekintve a világ vezető hatalmai közé tartozik – közel egyötödét adva a globális gazdasági teljesítménynek. Szerintem az euróövezet vonzó klubnak tekinthető a monetáris unión kívül maradó EU-tagországok számára.

Előnyös vagy hátrányos?

Most vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy vajon a magyar gazdaság számára inkább előnyös vagy inkább hátrányos lenne-e az euró bevezetése. Ennek számos vetülete van, érdemes ezért a leginkább fontos ügyekre koncentrálni. Az első ilyen kérdés az árfolyammal kapcsolatos. Jelenleg a forint árfolyama elméletileg szabadon mozoghat – az euró bevezetésével ezt a rugalmasságot elveszíti Magyarország. A forint euróval szembeni árfolyama az elmúlt három és fél évben stabilan 310 körül mozgott. Ebben az időszakban több mint 20 százalékkal nőtt a termékek és 30 százalékkal a szolgáltatások exportjának értéke. Ez természetesen nem az árfolyamnak volt köszönhető – mindazonáltal azt gondolhatjuk, hogy ehhez az árfolyamszinthez jól alkalmazkodtak a gazdaság szereplői.

Úgy tűnik tehát, hogy a 310 körüli euró/forint kedvező a magyar gazdaság szereplőinek – önkényesen ki is nevezhetjük akár egyensúlyi árfolyamszintnek. Ha tehát a 310 körüli szinteken történne az euró bevezetése, akkor az a hazai gazdasági szereplők többsége számára megfelelő rögzítési szintnek tűnhet – legalábbis a 2010-es évek derekának tapasztalatai alapján. Érdemes azonban csínján bánni ezzel a kérdéssel, mert az egyensúlyi árfolyamszint nem feltétlenül állandó – időben előrehaladva változhat.

De ahhoz, hogy megváltozzon, jelentősen át kellene alakulnia a hazai vagy az eurózóna gazdasági szerkezetének – itt gondolni lehet például a külkereskedelmi kapcsolatok földcsuszamlásszerű átalakulására, az egyes ágazatok, alágazatok szerepének jelentős fel-, illetve leértékelődésére vagy akár a fogyasztói árszint tetemes mértékű elmozdulására. Ilyesmit itthon legutóbb a rendszerváltozás hozott a magyar gazdaság életébe, máskülönben az elmúlt időszakban a szerkezeti változások nem ütötték meg a kritikus mértéket. Nagy valószínűséggel ez az előttünk álló időszakban sem lesz másként. Mindezek fényében én nem tartanám előnytelennek a jelenlegihez közeli árfolyamon történő euróövezeti csatlakozást – ebben látok érdemi kockázatokat. Másfelől az euró bevezetése számos pozitív következménnyel járna. Az árfolyamkockázat eltűnése, a tranzakciós költségek csökkentése számokban is kifejezhető előnyt jelent – vagy másképpen megfogalmazva: a hazai gazdasági szereplők megszabadulnának attól a versenyhátránytól és többletköltségtől, amely az euróövezeti tagországokhoz képest terheli őket.

Az EKB–MNB-kérdés

A másik kardinális kérdés az, hogy mennyire szolgálná a magyar gazdaság érdekeit az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikája. Nem lehet elmenni amellett, hogy számos olyan nyűg gyötörte a magyar gazdaságot (elsősorban a pénzügyi sérülékenység különböző területein), amelyre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt években igyekezett megfelelő terápiát adni – megítélésem szerint sikeresen. Hasonlóan testre szabott intézkedések nem várhatók el az EKB-tól. Mára a munka dandárján túl vagyunk, bár nem egyszerű annak a megítélése, hogy mikor jelenthető ki: az MNB elvégezte a dolgát, és euróéretté változtatta a hazai pénzügyi környezetet. 2017-ben ez még talán korai. De néhány év távlatában szerintem jó esély van arra, hogy kijelenthessük: a mór megtette kötelességét, a mór mehet, vagyis az MNB-nek már nem kell többé a „hungarikumokkal” foglalkoznia, jöhet az euróövezeti tagság és jöhet az EKB monetáris politikája, amely megfelelő a hazai viszonyokra is. Összességében úgy gondolom, hogy az euróövezeti tagság a magyar gazdaság szereplőinek jó, az esetleges veszélyeket nem érdemes túldimenzionálni, és ha talán egyelőre még nem is feltétlenül euróérett Magyarország, de néhány év múlva az lehet.

Mindazonáltal érdemes azt is tisztázni, hogy az euró megteremtése és bevezetése alapvetően politikai kérdés volt az EU számára, és az volt az elmúlt egy évtizedben csatlakozó új EU-tagországok részéről is (Ciprus, Málta, Szlovénia, Szlovákia, a balti országok). Olybá tűnik, hogy az euróövezetből való kimaradás hasonlóan politikai kérdés: egyértelműen politikai kérdés volt Dániában és Svédországban korábban, és ahogy a dolgokat elnézzük, politikai kérdésként kezelik Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon 2017-ben is. Mindazonáltal a közvélemény-kutatások szerint a lakosság többsége hazánkban jelenleg európárti. Az euró bevezetésének kérdése nem volt terítéken az elmúlt években, nem folyt róla sem politikai, sem szakmai vita (szemben a 2000-es évekkel) – noha a közvéleményt befolyásolni tudják ezek a viták is, de leginkább a politikai kommunikáció.

Annak ellenére, hogy meggyőződésem szerint az euróövezet stabil és sikeres, a gazdasági érvek pedig az euró hazai bevezetésének oldalán vannak, a politikai racionalitás más eredményre vezethet, ha a rövid távú hatalommegtartási és hatalomgyakorlási praktikák miatt ez tűnik célszerűnek. Én annak drukkolok, hogy ne így legyen.

(Az euró bevezetése azután került a figyelem középpontjába, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter júniusban a bevezetés kérdéséről beszélt, majd a gazdasági tárca lapunknak adott válaszában [VG, jún. 28.] a távoli jövőbe, évtizedekkel későbbre tette a bevezetés időpontját. Karsai Gábor [VG, júl. 7.], Felcsuti Péter [VG, júl. 18.] és Sinkó Ottó [VG, júl. 21.] után Török Zoltán véleményét olvashatták. A következő napokban további szakértők járják körbe a hazai euróbevezetés kérdését.)