BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsuló világgazdaság

A világgazdaság növekedése többéves csúcsot érhetett el az eddig megjelent második negyedéves adatok alapján, és még örvendetesebb, hogy a fellendülés párhuzamosan következett be a világ különböző pontjain, így széles körűnek mondható.
2017.08.27., vasárnap 06:00
Fotó: Picture-Alliance/AFP

A világgazdaság növekedése többéves csúcsot érhetett el az eddig megjelent második negyedéves adatok alapján, és még örvendetesebb, hogy a fellendülés párhuzamosan következett be a világ különböző pontjain, így széles körűnek mondható. Egyes meghatározó feltörekvő gazdaságok – mint Oroszország vagy Brazília – maguk mögött hagyták a többéves recessziót. A kilátások alapján pedig legalábbis az ütem fenntarthatónak ígérkezik. Mindezt a globális kereskedelem határozott fellendülése kísérte.

Az Egyesült Államokban néhány negyedévnyi gyengélkedés után az éves növekedés újra elérte a 2,1 százalékot, amit döntően a háztartások fogyasztásának élénkülése idézett elő, míg a beruházások dinamikája kissé lassult, de továbbra is viszonylag erős növekedést mutat. A kilátások a munkaerőpiaci helyzet miatt kedvezők, azonban a bérnövekedés ennek ellenére továbbra sem gyorsul érdemben, ami a Federal Reserve-nek (Fed) is fejtörést okoz. Inflációs nyomás sem látszik egyelőre, a Fed döntéshozói közül is többen a kivárást fontolgatják, mielőtt újra kamatot emelnének. Összességében tehát folytatódhat a növekedés, azonban némileg aggasztó a háztartások folyamatosan növekvő eladósodása. A megígért ösztönzők nélkül azonban aligha gyorsul ütemesebben az amerikai gazdaság növekedése.

Forrás: AFP

Bár a kedvező konjunktúramutatók előre jelezték, mégis kellemes meglepetést okozott az európai gazdaság. A teljes EU növekedése 2,3 százalékra, ezen belül az euróövezeté 2,2 százalékra gyorsult, ami hatéves csúcsnak felel meg. Több tagállamban is hatéves csúcsot ért el a növekedés, végre a francia és az olasz gazdaság is az élénkülés jeleit mutatja, bár az 1,8, illetve 1,5 százalékos növekedés továbbra is elmarad az EU átlagától. A fejlett tagállamok közül valósággal kilőtt a svéd és a holland gazdaság 3,9, valamint 3,8 százalékos rátájával. A növekedés élén azonban a kelet-európai régió országai állnak. Az európai növekedés kilátásai kedvezőbbnek tűnnek, hiszen itt a hatéves mélypontra süllyedő munkanélküliség mellett a háztartások lényegesen kedvezőbb mérlege és a negatív kibocsátási rés is támogathatja az élénkülést. Mivel egyelőre jele sincs az inflációs nyomásnak, az Európai Központi Bank (EKB) fenntarthatja laza monetáris politikáját, és jövőre is csak fokozatosan vezetheti ki az eszközvásárlási programot, így a monetáris kondíciók – hacsak nem erősödik túlzottan nagyot az euró – kedvezőek maradhatnak.

Az egyik legnagyobb meglepetést a japán gazdaság okozta, a vártnál lényegesen gyorsabb, 1 százalékos negyedéves növekedés hosszú idő után 2,1 százalékra húzta fel az előző év azonos időszakához viszonyított növekedést. Váratlanul lendületet kapott a fogyasztás, de a vállalati beruházások is határozottan élénkültek. A szigetország azonban továbbra is igen súlyos demográfiai válsággal és enyhe deflációs kockázatokkal néz szembe.

A kínai gazdaság sem mutatja a kifulladás jeleit, a második negyedévben az előző negyedévhez hasonlóan a növekedés 6,9 százalék maradt. A kínai vezetés egyelőre képes menedzselni a fokozatos lassulást, ami az export- és beruházásorientált növekedésről a fogyasztás és szolgáltatás vezérelte gazdaság felé irányuló szerkezetváltást kíséri, azonban ennek az ára a túlnyomóan állami tulajdonú óriásvállalatok túlzott – és hosszú távon esetleg kezelhetetlen – eladósodása lehet. Az orosz gazdaság növekedése 2,5 százalékkal három és fél éves csúcsra ért, tehát határozottan folytatódott a kilábalás a majd két éve tartó recesszióból. Ugyanekkora növekedést ért el az ukrán gazdaság is. Brazília gazdasága az első negyedévben szakított a két évig tartó recesszióval.

A legutóbbi konjunktúramutatók változatos képet mutatnak, általában többéves, egyes mutatók pedig történelmi csúcsot értek el az elmúlt hónapokban, ami a növekedés folytatódására utal világszerte, sőt nem zárható ki további enyhe gyorsulás sem, ami különösen kedvező a hazai és közép-európai gazdaságoknak, amelyek folytathatják a fejlettebb európai országokhoz való felzárkózást. Az érdemben gyorsabb növekedést azonban akadályozza a termelékenység és a bérek növekedésének szerte a világon, de elsősorban a fejlett országokban megfigyelhető, évtizedek óta nem látott lassú üteme. A kelet-közép-európai országokat jellemző egyre súlyosabb munkaerőhiány ugyanakkor a régióban akár bérrobbanást is okozhat a közeljövőben.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.