Látlelet az Európai Unióban munkát vállalókról

Idén tetőzött a külföldön munkát vállaló kelet-európaiak hulláma, a jövőben várhatóan megindul visszaáramlásuk – vélekedett a Colliers International ingatlan-tanácsadó prágai elemzője a Hospodárské noviny című gazdasági napilap július 25-i híradása szerint. Mark Robinson, a cég prágai irodájának munkatársa feltevését azzal támasztotta alá, hogy a visegrádi négyeknél (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) emelkedésnek indultak a bérek, és ez alighanem folytatódik; hogy csökken a munkanélküliség; hogy viszonylag alacsonyak a megélhetési költségek, ezen belül a lakhatási kiadások; valamint hogy egyre erősödnek a nemzeti fizetőeszközök.

Az ingatlan-tanácsadó cégnek az Eurostattól és egyes fogadó országok belügyminisztériumaitól származó adatai szerint hivatalosan tavaly hétmillió olyan személy élt nyugati országokban, akik a 2004-ben csatlakozó hat keleti országból érkeztek – a visegrádiakon kívül Bulgáriából és Romániából. A hat ország közül 2016-ban a külföldön boldogulást keresők aránya a teljes népességhez viszonyítva Románia és Bulgária esetében volt a legmagasabb, 14,1, illetve 9,8 százalék, majd következett Lengyelország 6,6 százalékkal. A Magyarországról és Szlovákiából távozottak részesedése szerényebb: 4,4 és 4,3 százalék, Csehországban pedig ehhez képest elenyésző: 1,7 százalék. Ráadásul úgy, hogy miközben a többi országban a 2015-ös évhez képest emelkedett a kivándorlók aránya (Magyarországon két tized százalékkal), addig Csehországban változatlan maradt. A hat keleti tagállamból útra kelő polgárok közül legtöbben – 1 millió 650 ezren – Németországban kötöttek ki, Spanyolország 820 ezret fogadott, Ausztria pedig 340 ezret.

Az országcsoportból a legtöbb bevándorlót fogadó uniós országok sorában Nagy-Britannia a második; az érintett hat országból a szigetországban tavaly 1 millió 360 ezren éltek. A keletről történő kivándorlás apályát jósoló elemző nyilatkozata előtt két hónappal jelent meg a brit statisztikai hivatal szokásos negyedéves beszámolója a be- és kivándorlás alakulásáról. A jelentés megállapítja, hogy mivel tavaly 588 ezer fő érkezett az Egyesült Királyságba, és 339 ezer fő távozott, az ország vándorlási egyenlege (a nettó migráció) az előző évihez képest kereken egyharmaddal csökkent. Ebben döntő módon közrejátszott az, hogy megcsappant a keleti EU-tagországokból érkezők áradata (a térséget illetően a brit statisztikai hivatal a Colliersétől eltérő csoportosítást alkalmaz: a 2004-ben csatlakozók közül a három balti országot, a visegrádi négyeket és Szlovéniát tömöríti egy csoportba). Az innen érkező bevándorlókról leszögezi: az egy évvel korábban észlelt szinthez képest számuk 25 ezerrel csökkent, amivel 48 ezer főre apadt, míg a „kivándorlóké” (ezen belül nyilván a hazaköltözőké is) 16 ezer fővel nőtt, elérve a 43 ezer főt: végeredményben a nyolc ország a 2004-es csatlakozás óta a legcsekélyebb, mindössze ötezer fős vándorlási többletet mutatta fel.

Az érkezők valóságos áradata tódult Nagy-Britanniába 2007-ben: év végére a becslések 112 ezer fő érkezését mutatták. Ez a tömeg 2009 végére csaknem a felére olvadt, de még akkor is 68 ezer főt számlált. A munkavállalást szigorító korlátozásokat a nyolc ország esetében csak 2011 májusában oldották fel, de abban az évben ez csak egy-két hónapos, néhány ezer fős többletet eredményezett, egyébként az újonnan érkezők száma egyenletesen csökkent a tavaly év végit megelőző, 2012. szeptemberi mélypontig. Máskor és másképpen érvényesült a szigor enyhítése a szigetországba igyekvő bulgáriai és romániai polgároknál: csatlakozásuk évében, 2007-ben kétezren próbálkoztak; a rájuk érvényes korlátozások 2014. januári eltörlését követő évben 49 ezren, s a csúcsot 2016 szeptemberében érték el 74 ezerrel – azóta ehhez képest lanyhult az érdeklődés.

A brit jelentés megjegyzi: munkát keresni a bevándorlók fele érkezett, közülük csak minden másodiknak van biztos helye. Tízezrekre rúgó tömegeknél esélyeket latolgatni lehetetlenség. Arra a nyilvánvaló tényre azonban a Colliers derűlátó elemzője is kitér, hogy számos keleti munkavállaló képzettségénél jóval igénytelenebb feladatokat lát el. Ez alól egyetlen kivétel biztosan akad: az egészségügyi ellátást végző orvosok és nővérek csoportja. Az OECD adatai alapján a külföldön képzésben részesülők számát tekintve hozzávetőleges kép alkotható az egyes országokban dolgozó egészségügyi személyzet tagjairól. Leszűrhető, hogy a Magyarországon felkészített orvosok 2015-ben legnagyobb számban Németországban tevékenykedtek (1377 fő), a következő helyeken Izrael és az Egyesült Államok szerepel (1058, illetve 1052 orvossal). Nagy-Britanniában 489 doktor dolgozott, Írországban és Ausztriában ennek a számnak a felét mutatták ki (az Egyesült Királyságban 2016-ra számuk 43 fővel emelkedett). A nővérek vándorlása visszafogottabb volt: két éve Nagy-Britanniában 474 magyar képzésben részesült ápolónőről tudtak, Németországban 234-ről, Olaszországban pedig 186-ról (az Egyesült Királyságban számuk 2016-ra 57-tel emelkedett).

Míg az orvosok és a nővérek biztosra mehetnek, a vándorlási folyamatokat szemlélők kevés biztos pontot találhatnak. Az adatok a dolog természeténél fogva becslések; a ki- és bevándorlók mozgatórugói szinte egyénenként változnak; döntéseik nem feltétlenül követik a kívülállók szemében észszerű szempontokat. És még ha Mark Robinsonnak sikerült is megragadnia a visszavándorlás fő motívumait, az biztos: másként fest a látvány egy prágai irodából, mint egy szófiaiból vagy egy budapestiből.