Munkaerő és növekedés – a magyar és a cseh példa

Az elmúlt években jelentős változások történtek a magyar munkaerőpiacon. Számottevően emelkedett az aktivitás, mégpedig úgy, hogy a munkaerőpiacon jelen lévő népességben folyamatosan csökkent a munkanélküliek, miközben egyre nőtt a foglalkoztatottak aránya. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei második negyedévben 4,4 millióra emelkedett a hazai foglalkoztatottak létszáma, ezen belül 4,1 millióan a magyarországi elsődleges munkaerőpiacon találtak munkavállalási lehetőséget. Az utóbbi időben kedvező irányban változott a foglalkoztatottság intézményi szerkezete. Míg a 2010-es évek elején elsősorban a közmunkaprogramok expanziója táplálta a foglalkoztatottság bővülését, addig a közelmúltban már alapvetően a hazai elsődleges munkaerőpiac ösztönzi a magyarországi foglalkoztatást.

A hazai munkanélküliségi ráta immár kevesebb mint 4,5 százalék, és az utolsó években praktikusan az ország minden régiójában, valamennyi korosztályban és iskolai végzettség szerinti típusban csökkent az állástalanság. Ez a helyzetkép sok tekintetben kedvező, ugyanakkor arra is utal, hogy a hazai munkaerőpiac lényegében telítődött, azaz jelenlegi intézményi és szerkezeti keretei között a teljesítőképessége maximumát súrolja.

A munkaerőhiány egyre több vállalkozást érint, de különösen a feldolgozóipari cégeknél súlyos. A konjunkturális felmérések szerint 2017 nyarán már a magyar feldolgozóipari vállalkozások négyötödénél a megfelelő munkaerő hiánya a termelés bővítésének fő akadálya. Négy éve a hazai feldolgozóipari cégeknek még kevesebb mint ötöde jelezte a munkaerőhiányt a növekedés kulcsproblémájának, de a globális pénzügyi válság előtti konjunkturális csúcsponton is alig 40 százalékuk érzékelte ezt érdemi teljesítménykorlátként. E jelenség persze nemcsak nálunk tapasztalható, hanem a közép- és kelet-európai országok zömében is. A cseh és a szlovák, de a lengyel, a bolgár és a román feldolgozóipari cégeknek is egyre nagyobb hányada szembesül azzal, hogy a növekedés húzóágazatának tekintett feldolgozóipar fokozódó munkaerőhiánnyal küzd. A probléma azonban egyértelműen nálunk a legsúlyosabb.

A cseh gazdaságban mindenesetre láthatóan jobb a munkaerőpiaci illeszkedés: Csehországban a magyarnál 5 százalékponttal magasabb, közel 77 százalékos a foglalkoztatottsági arány és 3 százalék alatti a munkanélküliségi ráta, miközben a cseh feldolgozóipari cégeknek csupán 40 százaléka érzékeli úgy, hogy termelését elsősorban a megfelelő munkaerő hiánya miatt nem tudja növelni. Mivel magyarázható a cseh és a magyar munkaerőpiaci alkalmazkodás feltűnő különbsége? Úgy tűnik, ma Csehország sikeresebb mind a négy dimenzióban, ami igazán számít ezen a téren. Először is, jobb a közoktatás minősége, és a képzetlen szülők gyerekeit is jobb eséllyel sikerül foglalkoztatási esélyt adó végzettséggel kibocsátani az iskolapadból. Másodszor, lényegesen jobb a cseh lakosság egészségi állapota: a cseh női és férfi munkavállalók egyaránt mintegy négy évvel többet élnek egészségesen magyar társaiknál. Harmadszor, Csehországban kedvezőbbek az országon belüli munkaerőpiaci mobilitás lehetőségei: jobb a közösségi közlekedés infrastruktúrája és alacsonyabb az ingázás költsége, de kiterjedtebb a bérlakáspiac és alacsonyabb a saját tulajdonú ingatlanokban lakók aránya is. Negyedszer, kedvezőbb a munkaerőpiac demográfiai környezete. Bár a cseh nők termékenységi mutatói csak kismértékben jobbak a magyar arányszámoknál, Csehország ugyanakkor hosszú ideje pozitív nettó bevándorlási egyenleggel rendelkezik. Különösen a fiatal kelet-európaiak körében kedvelt munkavállalási célország, és elgondolkodtató, hogy a nagyobb földrajzi távolság ellenére Csehország az ukrajnai munkavállalók vonzásában is sikeresebbnek bizonyult Magyarországnál. A cseh példában valójában semmiféle csoda sincs. Mégis lehet belőle tanulni: jól mutatja, hogy hosszú távon a szakpolitikai tanulságok számítanak igazán.